Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-421

3^4 *-** orsí

%

OB ölés 1899. márczins 8-án, szerdán. én más indokot még nem hallottam. Hallottam még azt a megjegyzést is, hogy azért is jó hogyha megkötjük ma már egyszer a szövet séget, mert a kereskedővilág inkább képes kötéseket • helyes meggondolással tenni. Ez a két dolog az, a mit én a közös vámterület érdekében felhozni hallottam. Erre én azt mondóin, hogy az az első állítás egyszerűen nem áll. Csak abban az esetben állana, hogyha a vámtételek akképen volnának megállapítva, hogy egyforma védelembe részesítenék úgy az ipari, mint a mezőgazdasági termelést. A böleseség azon foka, a mely ezt kitalálja, még eddig nem jött létre. Igaz, hogy az a mit mondandó vagyok, nem bizonyíték a jövőre nézve, de a múltra nézve nagyon szép adalék. Rámutatok arra, hogy autonóm vámtarifáinkat három ízben módosítottuk az első szöveség óta: 1878-ban, 1882 ben és 1887-ben. Azt mondták, hogy egyedüli előnye a közösségnek, hogy piaczunkat megtartjuk ; de kérdem a miniszterelnök urat, vagy a pénzügyminiszter urat, ezen változtatások alkalmával mi következett be? Vájjon az, hogy egyformává tettük a védelmet a mezőgazdasági és ipari termelésre nézve? Óh nem! Az ipari termelés védelmét igenis olyan horibiíis módon felemeltük, hogy 100—200 °/o-os emelkedés is volt; de vájjon a mezőgazdasági termeléssel szemben micsoda védelmet nyújtottak a vámtarifáknak e módosítása? Semmit, annyira nem, hogy a mint majd későbben rámutatok az a 8—10 °/o-os vámvédelem, a mely a mezőgazdaságnak némely termelését védi, egyáltalában nem tesz bennünket a közös vámterületen versenyképesekké, sőt ellenkezőleg, velünk ott az egész Balkán, sőt Oroszország is sikerrel versenyezhet. Sőt midőn azt mondják, hogy Ausztriában biztos piaczuuk van, számot kel! vetnünk azzal, hogy mezőgazdasági termékek jó része, mert az osztrák iparnak szüksége van reá, mai napig is vámmentesen mehet be Ausztriába. (Igaz! Úgy von! a szélső baloldalon.) Azt mondhatná valaki ezen oko-kodásommal szemben, hogy ez igaz a múltra nézve, de ez egyebet nem jelent, mint azt, hogy az akkori intézők nem helyesen fogták tel kötelességüket. Ha a múltban csakugyan megtörténhetett az, hogy Ausztria nagyobi) előnyben részesült, jövőre ezeket a sérelmeket lehet valamiképen korrigálni s Magyarország érdekeit megóvni. Csakhogy tökéletesen igazsága van Thaly Kálmán barátomnak, hogy azon szerencsétlen időszaktól fogva, midőn a helyeit, hogy országunknak nemzeti dinasztiát alkottunk volna, azt eladtuk, azóta a mi törektörekvésünk, a mely a magyar nemzeti és faji jelleg megerősítésére törekedett, sohasem sikerűit. Tehát nekem erre nézve nem nagy reményem van. De azt mondhatnák: hátha olyan erős kormányunk talál lenni, mély tudománynyal, bátorsága, sőt fifikával, — mert szükség lehet erre is, — melynek az »erős hazafiság« sem lesz nagy gyengéje s az odamegy és azt mondja, »követelem* és sikerül neki olyan vámtarifát megállapítani, a mely egyformán védené úgy a magyar mezőgazdasági termelést, mint az osztrák ipari termelést ? Vájjon akkor jó dolgunk volna-e, akkor meg lehetnénk-e elégedve? Az én felfogásom szerint nem, mert ebben egy óriási lemondás volna. Mert a mely perezben képesek volnánk oly vámszövetséget kötni, mely által egyforma előny és hátrány érné mindkét államot, egyszers mindenkorra lemondanánk arról, hogy Magyarország valaha ipari állammá átalakuljon. (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) Ez pedig nagy szó. Ismét hivatkozom egy általam nagyrabeesűlt képviselőtársunkra, gróf Tisza Istvánra, a ki egyik röpiratában, a hol a magyar mezőgazdasági termelésnek, védelméről szól az igaz meggyőződés hangján, a mely nekem imponál; azt mondja: valóságos hazaárulás megtagadni valami theória kedveért a mezőgazdasági czikkeknek azon védelmét, a melyet igényelnek. Éti ezt nem tartom frázisnak. (Halljuk ! Halljuk !) Tökéletesen egyetértek gróf Tisza István t. képviselő úrral. Hanem akkor nézzük meg az érem másik oldalát. A mennyi igazsága volt neki e kijelentésével, ugyanannyi igazsággal kijelentem én, hogy szintén valóságos hazaáruló, a ki meg akarja akadályozni, hogy Magyarország ipari állammá átalakuljon. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert legyünk ezzel tisztában, egy ország, a mely összes közszükségleteit csak egy művelési ágból szerzi be, az az időjárás és az események változása tengődhetik jobb vagy rosszabb sorsban, de ilyen állapot sohasem lehet önczél. Már pedig, t. képviselőház, a ki ezt az országot egy ujabb ezer év számára nem akarja megalkotni, az, a ki Magyarország faji jeliegét nem akarja megerősíteni és állandóvá tenni, az az én felfogásom szerint sokkai inkább hazaáruló, mint a ki esetleg némely agrárkérdésben másokéval ellenkező nézetet vall. Ismétlem tehát, nem hiszem, hogy valaki meg tudná czafolni — legalább okokkal és érvekkel — azon állításomat, hogy az autonóm vámtarifa ilyetén megállapítása, a mint most van, egyformán nem védheti a mi mezőgazdasági termelésünket és az osztrák ipari termelést. Sőt a mely perezben elérjük, hogy egyformán védené mind a kettőt, akkor azzal a látszólagos igazságossággal elérnők azt, a mi Magyarországnak halálát jelenti, letennénk arról, hogy valaha ipari állammá alakúihassunk át. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Pedig nekünk arra törekednünk kell! A mezőgazdaság fejlesztése mindig előny ös, mert a mezőgazdasági termelésnek foko-