Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-421

421. országos ülés 1899. márerins 8-án, sterdán. 311 egyetértéssel történjék a megoldás. Ez pedig csak úgy történhetik, ha a két országgyűlés, mint a törvény előírja, szabad egyezkedés útján jut megegyezésre és állapodik meg ebben a kérdésbea és csak a mennyiben ez nem sikerülhetne, és teljes lehetetlenné válnék, következik az 1867 : XII. törvényczikk 21. §-ának azon rendelkezése, hogy a kérdésben ő Felsége dönt. Én mindent eí fogok követni, hogy ez a kérdés lehetőleg egyezkedés és jogos és méltányos alapokra fektelett egyezség útján a valódi gazdasági erő és szolgálta'ási képesség lehetőleg igazi és kölcsönös arányának alapján nyerjen megoldást, és hogy a jövő 1900. évi hozzájárulási arány ezen az úton, az 1867: XII. törvényczikk által előirt alkotmányos törvényes és minden tekintetben az ügy érdekében levő egyezkedési úton állapíttassák meg. A mennyiben ez nem válnék lehetővé, következzék a 21. §. rendelkezésének alkalmazása. Ennyit a jövőre nézve. Most már az a kérdés, bogy áll az ügy az 1899. évre nézve? Kossuth Ferencz t. képviselőtársam, valamint a múlt hónapokban a táloldalról felszólaló más t. képviselő uraknak az a nézetük, hogy az eljárás, a mely követtetett, nem felelt meg a törvénynek. Hát t. ház, legyen szabad erre vonatkozólag megjegyeznem, hogy én azt az egészen határozott álláspontot foglalom el, hogy ő Felségének döntése a törvény alapján történt, ahhoz többé szó nem fér, az a kérdést végleg eldöntötte. Én erre nézve elvállalom a teljes felelősséget. Azzal a felfogással szemben, hogy ez nem történt törvényes és alkotmányos módon, bátor vagyok a t. képviselő urak szíves figyelmét arra felhívni, hogy ne tessék ezen kérdésnek anteczedencziáit úgy ítélni meg, mint mikor ezen anteczedeneziák teljesen normális parlamenti viszonyok közt folynak le. Tessék a kérdés anteczedencziáinak megítélésénél szívesen számba venni, hogy azon időben, mikor e kérdés itt az országgyűlésen előterjesztések utján szóba jött, és az ügy a minisztérium részéről idehozatott, oly viszonyok forogtak fenn, a melyek nem tekinthetők normálisoknak, és talán oly viszonyok forogtak fenn Ausztriában is, a melyek ezen kérdésnek olyan irányban való megoldására, hogy tudniillik a két országgyűlés haga küldöttségek megegyezni nem tudnak, egyezkedés utján megkísérli a kérdés megoldását, alkalmasak nem voltak. Igenis, a minisztérium mulasztást követett volna el, ha a közbenső stádiumot átugrotta volna, azt a stádiumot, a melyről a törvény 21. §-a azt mondja, hogyha a két küldöttség nem tudna egymással megegyezni, egyezkedik a két országgyűlés. Ennek mindig be kell következni, és erre a két országgyűlésnek mindig alkalmat kell adni. De erre az akkori parlamenti viszonyok által megteremtett határok között az alkalom meg is volt adva, mert a minisztérium deczember 27-én benyújtott egy törvényjavaslatot, a mely a hozzájárulási aránynak a státusquó alapján egy évre való meghoszabbítását javaslatba hozta. Hasonló előterjesztés történt az osztrák birodalmi tanácsban is, a hol az ottani minisztérium hasoníólag a quótaaránynak félévre a stsitusquo alapján való fen tartását indítványba hozta. Ezzel a minisztérium alkalmat akart nyújtani arra, hogy ez az egyezkedés, a mennyiben megtörténhetik, a mint a törvény előírja, a két országgyűlés részéről megtörténhessék, illetve, a mennyiben a két országgyűlés ehhez az identikus két javaslathoz hozzájárul, a melyeknek egyike itt, a másik pedig a Lajthán túl terjesztett elő, létrejöjjön a két országgyűlés közt a megállapodás, az, a mit a törvény előir. Mert a törvény, igen tisztelt képviselő urak, nem mondja, hogy a második egyezkedés mikép történjék; a törvény csak aet mondja, hogy a két országgyűlés egyezkedik. Már most megengedem, hogy ennek más módozata sincsen kizárva, de ez a legtermészetesebb módozat, a mire megvannak á preczedensek is az 1877-diki és az 1887-diki quóta megállapításánál, hogy tudniillik a két állam kormánya egymással megegyez és identikus javaslatokat terjes/.t elő. Ha aztán az országgyűlések bölcsessége azt határozná, hogy nem éten, hanem más utón akarnak egyezkedni, ez kizárva nincs; de a megegyezésre alkalom van adva az identikus törvényjavaslatok előterjesztésével is, a mint ez már két izben meg is történt. Ezzel akart az előbbeni minisztérium eleget tenni és tényleg eleget is tett a törvénynek, a mely azt rendeli, hogy ha a két qnótaküldöttség nem egyezik meg, az országgyűlés egyezkedik. Igaz, hogy ez a törvényjavaslat tárgyalás alá nem vétetett, de tárgyalása folyamatba tétetett. Hogy ezt csakugyan ily módon fogta fel a minisztérium, mutatja az a körülmény, hogy a pénzügyi bizottság ezt a törvényjavaslatot tárgyalta is. Akkor én voltam szerencsés a pénzügyi bizottság elnöke lenni és itt fekszik előttem saját aláírásommal a pénzügyi bizottság jelentése, a mely a képviselőháznak javasolja, hogy miután az idő rövidségénél fogva más utón alig képzelhető a kérdés megoldása, ezt a törvényjavaslatot, a mely a qtiótának fél évre való megállapítását, illetve a réginek meghosszabbítását tárgyazza, legyen szives elfogadni. Meg volt tehát az alkalom, és a törvény értelmében meg volt téve a minisztérium részéről a lépés az iránt, hogy elég tétessék a törvény azon rendelkezésének, hogyha lehet, egyezkedés utján a két országgyűlés döntse el a kérdést. És így az a előfeltétel, a melyet a törvény előir, mielőtt ő Felsége a kérdésben dönt, nézetem szerint teljesült, vagyis teljesülhetésének