Képviselőházi napló, 1896. XX. kötet • 1899. január 3–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-398
120 398 « országos ülés 1899. sem felhozni a hosszán és sliríín ismétlődő esetekből, a hol egyetlen egy rendőr, a ki hivatalos állásáról megfeledkezve, kötelességét megtagadva, sőt megszegve, a polgárok testi egészsége ég élete ellen tör, hogy az egyetlen egyszer megbüntettetett volna és a királyi ügyészség azt valaha vizsgálat alá vonta volna. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) T. ház! Parisban egyszer volt szerencsém látni jnlius 14-én egy nagy felvonulást. A népnek százezrei hullámzottak a párisi bulevardokon és azok mellékutezáin, a nélkül, hogy ott valakinek a legkisebb bántódása is történt volna, mert ott is, Parisban is elfogadták már rendszer gyanánt azt, hogy valahányszor egy nemzeti népünnep rendeztetik, így például július 14-én, a nagy forradalom legnagyobb napjának nemzeti ünnepén, az mindig azzal kezdődik, hogy mikor a népüunep határideje ki van hirdetve, akkor minden polieeman levonul a posztjáról, a hova rendelve volt. Nálunk természetesen meg van a dolog fordítva. Nálunk az alkotmányos jogokat gyakorló polgárok lovas és gyalogos rendőrük tömegei által lesznek körülvéve és nem ritkán inzultálva, hogy a kihágások örve alatt a rendőröknek minden sátoros ünnepen egyszer módjuk és alkalmuk legyen kényükkedvük szerint a czivil bagázson végig verni. Hát, t. ház, méltóztassanak elhinni, nem kellemes fnnkczió az egy országgyűlésen unosuntalan ilyen panaszokkai előállni. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon. Mozgás jobbfélől.) Önökre talán kellemes; de méltóztassanak megengedni, hogyha eklatáns esetek merülnek fel, hogy akkor egy parlament a kötelességteljesítését elhanyagolja és a nyilvánosság előtt még meg se rój ja az ilyen brutalitásokat, ez még sem helyes dolog, és ha a későbbi fejlemények majd igazolják azt a baljóslatot, a mit annyiszor hangoztattunk, hogy mi lesz annak a konüequeiicziája, hogyha a törvények védelme alatt álló társadalom semmiféle támasztékot sem kap a kormány részéről akkor, a mikor testi épsége és élete forog a koczkán, midőn alkotmányos jogainak gyakorlását meg akarja kísérlem. Legalább mi ne legyünk ezért felelősek, hanem legyenek felelősek azok, a kik mosolyognak, vagy ásítoznak, mikor szóba hozatik az ilyen brutális dolog, hogy nyilvánvalóvá tétessék, hogy a rendőrség már rendszerré tűzi ki azt, hogy a polgárokat elszoktassa alkotmányos jogaiknak gyakorlatától. (Úgy van! Úgy van! a balés szélső baloldalon.) A kérdés maga, a melyről szólni akarok, igeu röviden a következő. Egy hírlapíró, ismerjük őt mindnyájan, legalább a ki Magyarországon politikával foglalkozik, úgyszólván lehetetlen, hogy Neszmélyi Arthur hírlapírót ne ismerje. január 17-én, kedden. Békés polgár, a mellett kötelességét fciszteletreméltóan tejesíti) hírlapíró és a természet által bénasággal sújtott egyén. Minden lehet a világon, csak nem forradalmár, vagy nem olyan ember, a ki már testalkatánál fogva is nem tudom micsoda nagy világfelforgató eszméknek végrehajtására vállalkozni akarna, vagy arra képes volna. Ez a hírlapíró az Otthonban ült társai között, végül a kötelesség a szerkesztőségbe szólítja. Tehát nem is vett részt a népgyűlésen. Hentaller Lajos: És ha vett volna is? Polónyi Géza: Igaz, nem is vett részt, hanem a kötelesség a szerkesztőségbe szólítja és ő megindul bandukolva, botjára támaszkodva, hogy elmenjen kötelességét teljesíteni. Midőn a kerepesi-útnak bizonyos pontjára ért, a mely kritikus pont azért, . . . (Zaj jobbról.) Kubik Bélai Kérünk csendet! (Elnök csenget.) Polónyi Géza: . . . mert csodálatos módon egyedül a fővárosi rendőrség nem tudja azt, hogy a kerepesi-útnak és a kör-útnak keresztezésénél rendszerint a villamos közlekedés és a gyalogközlekedés még hétköznapon is, minden népgyűlés nélkül is olyan nagy és különösen vasárnap olyan fokozottan nagy szokott lenni, hogy ott természetszerűleg egy bizonyos csoportosulás pillanatonként, vagy néhány perezre mindig előfordul. (Igaz! Úgy van! balfelől.) Hamar most egy népgyűlésből kitóduló tömeg azon a sarkon összejön és a villamos és a gyalogos közlekedéssel ott találkozik, természetes, hogy ott tíz másodperezre torlódás lesz. Ez olyan természeti törvény, a mely alól a magyar népgyűlési publikum sem tudja magát kivonni. Már most mi történik, t. ház? A lovas és gyalogos rendőrök, hogy még nagyobb legyen a tolongás, azon a ponton elállják az utat, hogy ott az emberek ne is közlekedhessenek, és ha azután bekövetkezik a tolongás, akkor gyalogosan és lóháton belevágtatnak a közönségbe, elkezdik botozni és ütlegelni és lovakkal tiporni az embereket. (Mozgás. Úgy van! a szélső baloldalon.) Az én hírlapíróm, a mint mondám, elindult az Otthonból. Mikor a kerepesi-útnak ezen hírhedt pontjára ért, egy villamos oszlop mellé állt és békés türelemmel várja a közönség eltávozását, hogy átmehessen tovább a szerkesztőségbe. Ez a szerencsétlen egy pár pillanatig nézi a tömeg elvonulását, de egyszerre minden ok nélkül, a nélkül, hogy a választókhoz egy árva szót szólt volna, vagy a legkisebb mozdulatot tette volna, megtámadtatik gyalogrendőrök által, a Sajó kapitány vezetése alatt álló csoporttól és ezek a rendőrök nekirontanak: »Ez is ott volt, kutya, gazember« szavakkal meg-
