Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.

Ülésnapok - 1896-369

869. országos ülés 1898. november 30-án, szerdán. r,;i: rését. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Különben furcsán vagyunk mi Magyarországon ezzel a bizalommal. Más alkotmányos országban a minisztérium megelégszik, ha a parlamentben felvettetvén a bizalmi kérdés, annak többsége a kormánynak bizalmat szavaz. Nálunk Bánffy miniszterelnök úr nem elégszik meg azzal, a mivel Anglia miniszterelnöke is megelégszik, nem elégszik meg azzal, hogy az ő háromszáz főnyi többsége minden alkalommal, akár ezélszeríí az alkalom arra, akár nem, tüntetőleg biztosítja személye iránti ragaszkodásáról, bizalmáról. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) Az igen t. miniszterelnök úr, úgy látszik, ezzel sem elégszik meg. És miért? Azért, mert vagy nem bízik feltétlenül ennek a többségnek bizalmában, vagy pedig semmibe sem veszi azt, mert külömben átallaná főispánjai útján a törvényhatóságoktól koldulni ki a bizalmat, (Úgy van! a baloldalon.) sőt a mi még inkább alkotmányellenes, nem dicsekednék minduntalan a korona bizalmával. (Úgy van! a balés ssélső baloldalon.) Es most akár be is fejezhetném fölszólalásomat. (Halljuk! Halljuk! a bal- és szélső baloldalon.) Szalay Károly: Ráérünk! Beitter János í Nemcsak azért, mert Szalay Károly képviselőtársam azt mondja, hogy ráérünk, de meg akarok emlékezni egy ügyről, a melyről persze az igen tisztelt túloldal azt fogja mondani, hogy az unalmas és elcsépelt, de én ezt oly ügynek tartom, a melyről meg akarok emlékezni, valahányszor alkalmam van e házban fölszólalni, mint annak idejében Kató, mikor azt mondta: »Deinde Karthaginem delendam esse censeo.« Én ugyan nem erre a következtetésre jutok, mert sajnos, ezt a kérdést a földszinéről eltörölni nem lehet, hanem igen röviden akarok kitérni annak indokolására, hogy a jelen kormánynak eljárása még ezt az ügyet tekintve is nem alkalmas arra, hogy én bennem bizalmat gerjeszszen. (Halljuk! Halljuk! Egy hang a jobboldalon: Ez a Mába szabályozás!) A túlsó oldalról valaki azt, mondta, hogy ez a Rába szabályozás. Eltalálta az igen tisztelt képviselő úr, csakugyan a Rába szabályozó társulat ügyéről akarok egyet mondani. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Talán nem volna minden érdek nélkül, ha én ennek múltját is szellőztetném egy kicsit; (Hajijuk! Halljuk! balfelöl.) de azt hiszem, hogy az igen messze vezetne a tárgytól; ennélfogva én csak a legflagransabb mozzanatokra akarom a t. ház figyelmét felhívni. (Halljuk! Halljuk!) Volt alkalmam ebben a kérdésben ismételten felszólalni és hangsúlyozni, hogy ezen ügy a Dunántúlnak az előtt virágzó nagy területére oly súlyos terheket rótt, hogy ha mihamarább nem iparkodunk kérdést e megoldani, annak a lakosságnak terhein könnyíteni, ezen virágzó terület a tönk szélére fog jutni. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) Szóba hoztam ezt a kérdést itt a házban a költségvetési vita alkalmával is, és hogy az én állításaim, de a költségvetési vita folyamán más oldalról is felhozott állítások komolyak és megfelelnek a valóságnak, e tekintetben egy klaszszikus tanura leszek bátor hivatkozni, a volt kormánybiztos úrra, Radó Kálmán t. képviselőtársamra. Ugyancsak tavaszszal e kérdésben ő is felszólalt és maga is oda nyilatkozott, hogy az az ártéri birtokosság nem képes a súlyos terheket elviselni, igazságos és méltányos volna, hogyha a fölmerült szabályozási költség tetemes részét, úgy tudom, hogy három millióról van szió, az állam vállalná magára. (Mozgás balfelöl.) Ezt csak azért hozom elő, nehogy azt mondhassák, hogy mindig csak erről az oldalról hangoztatjuk ezt a kérdést, hangoztatjuk a súlyos terheket, mig ellenben a túloldal, melynek képviselői szintén ismerik a helyzetet, mindeddig ebben a kérdésben hallgattak. A mi már most azt a mozzanatot illeti, a melyre röviden kitérni akarok, az egyrészt az államsegély, a mely iránt a társulat ismételten tett lépéseket a kormánynál, de mindig elutasító választ kapott; részint az országnak pénzügyi helyzetére hivatkozott a kormány, részint pedig azon körülményre, hogy nem hozhat javaslatba ezen társulat javára semmiféle államsegélyt, mert hiszen vannak más társulatok, a melyek még rosszabb helyzetben vannak, de szintén nem részesülnek államsegélyben. A másik, mondhatnám talán főoka a társulat zilált pénzügyi viszonyainak az a kölcsön, a melyet 1885-ben az akkori pénzügyminiszter a társulat terhére felvett. Az akkori pénzügyminiszter a Jelzálog-Hitelbanknál vett fel 7,400.000 forint névértékű négy százalékos kötvényeket és azért effektive kapott 6,600.000 forintot; (Zaj balfelöl.) vagyis mondjuk, kurzus differenczián a társulat veszített 400.000 forintot, úgy, hogy ha effektive számítjuk a kapott összeget, a társulat ezen kölcsön után 6 08 százalékot kénytelen fizetni, ötven esztendőre köttetett ezen kölcsön, a mi majdnem hallatlan. A kötvényben a kormány lemondott azon jogról, hogy a társulat ezen kölcsönt ötven esztendő leforgása előtt felmondhassa és visszafizethesse,(Zaj balfeWl.) s ezáltal megvan fosztva azon lehetőségtől, hogy a kedvező pénzügyi helyzet felhasználásával ezt a régi kölcsönt olcsóbb kölcsönért konvertálja. (Mozgás [a balés szélső baloldalon.) A pénzügyminiszter úr e kérdésben akkép nyilatkozott, hogy a kormánynak nem áll módjában, nem áll hatalmában a kérdéses bankot a konverzióra kényszeríteni. A bank maga meg viszont az állítja, hogy eltekintve attól, hogy ő jogilag nem kényszeríthető, technikai okokból