Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.
Ülésnapok - 1896-386
306 HHfi, orszngOR M<:* 1S9S. december 30-án, pénteken. baloldalon.) az ország érdeke megmentessék és lehetővé tétessék az, hogy Magyarországon az alkotmányos többség akarata és az igazság diadalmaskodjék, s most azok után, á mik itt elhangzottak, tudatában annak a kötelességérzetnek, a mely megillet, s melyre feljogosítva van minden képviselő, ujabban is felajánlom tehetségemet és erőmet, (Általános helyeslés.) és várom az ellenzék tagjaitól, a kik hivatkoztak a hazafias érzületre, hivatkoztak az ország, a nemzet érdekeire, hogy akkor, a mikor a béke órája ütni fog, s kell, hogy üssön, kötelességüket teljesíteni fogj ik. (Élénk helyeslés a bal- és szélső báloldalon.) Ivánka Oszkár: T. ház, azok a szavak, ;> melyeket Kubinyi Géza t. képviselőtársam most elmondott, engem arról győztek meg, hogy az ő felszólalásának első része félreértésen alapul, ő tudniillik, úgy emlékezett meg az ellenzéknek itt felszólalt vezéreiről, mintha ők mintegy szövetséget kötöttek volna és felhívták volna az ellenzék tagjait arra, hogy a legerősebb harczot indítsák meg. Hát, t. ház, ez csak annyiban van így, a mennyiben ezen éles harczra megtörtént már a felhívás, megvan közöttünk az elhatározás, megnyilatkozott vezéreink részéről most is azon irányzat ellen, mely az ország alkotmányát semmibe sem veszi, az ország érdekeit lábbal tapossa (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Münnich Aurél: Olyan irányzat nincsen! (Ügy vnn! jóbbfelől.) Ivánka Oszkár: . . . azok ellenében, kik ezen nagy országos érdekeket semmibe sem veszik, kik hajlandók azokon keresztül gázolni részint párthatalmi, részint egészen Önző személyes érdekekből. (Helyeslés. Úfjy van! a bal és szélső baloldalon. Zajos felkiáltások jóbbfelől: Rendre! Rendre! Zajos felkiáltások a szélső baloldalon: Igaza van! Úgy van!) Ebből az állapotból csak kétféle lehet a kibontakozás. Az egyik az, ha a képviselőház tagjainak többsége arra a meggyőződésre jut és egyetért abban az irányban, hogy lehetetlenné teszik egy érdekszövetségnek, vagy azoknak, kik ezen érdekszövetséget szolgálják, (Nagy zaj és felkiáltások jóbbfelől: Rendre! Rendre! Nincs ilyen itten! Felkiáltások a bal- és szélső baloldalon: Úgy van! Úgy van!) a jogtalan és alkotmányellenes eljárást. (Zaj.) Nincs én nálam megfizetve sem a szó, sem a toll, sem a kard soha. (Élénk éljenzés, tetszés és taps. Ügy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon. Nagy mozgás jóbbfelől.) És mert az a meggyőződésem, hogy ezen képviselőház túlnyomó többsége még ma is oly emberekből áll, a kiknél sem a szó, sem a toll, sem a kard nem fizetett szerszám, (Nagy zaj és felkiáltások jóbbfelől: Kinél van megfizetve I Remire! Felkiáltások a bal- és a szélső baloldalon: De úgy van! Ugy e fáj ? Nagy zaj.) Korelnök (csenget) : A képviselő urat figyelmeztetem, hogy a napirendről lévén szó előbbi szavait nem tartom helyeseknek és napirenden lévőknek. Ezért először figyelmeztetem. (Helyeslés a jobboldalon.) Ivánka Oszkár: Tisztelettel meghajlok az elnöki figyelmeztetés előtt. Én midőn felállók szólni, megkövetelhetem azt, hogy meghallgassanak, de oly zajjal találkoztam, nem tudom kik részéről, hogy ebből azt kellett következtetnem, hogy vannak, a kik engem meghallgatni nem akarnak. Én tehát azokhoz intéztem szavaimat, nem aposztrofálok senkit, mindenki meggyőződését követheti, én azokhoz intézem szavamat, a kikben a meggyőződés ereje az irányadó az ország sorsa tekintetében és ezeknek azt mondom, hogy a kibontakozásnak két útja, van. Az egyik az, ha meg tudjuk találni a módozatokat, a melyek szerint az országnak nagy érdekei szolgálhatók. Az egyik az, hogy meg tudjuk találni a módozatokat, a melyekben egyetértünk a haza szolgálatában, a jövő nagy érdekei előmozdításában. Ez az egyik Ha Kubinyi Géza tisztelt barátom felszólalása így ?olt értelmezve : ez irányban bárhonnan jönne helyes inicziativa, bennünket nem a harcz terén, hanem ott fog találni, a hol a békés kiegyenlítést az ország érdekében megtaláljuk. Ha azonban ez akadályokba ütközik, ha látjuk, hogy a törvénytiprás, az ország jogainak semmibe vétele, az alkotmánysértés szándékoltatik: akkor minket igenis a legelszántabb, leghatározottabb, ha kell, életünk feláldozásával járó harezban fognak találni magukkal szemben. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Gajári Ödön: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Az előbb, mikor Ivánka Oszkár t. képviselőtársam . . . Kubik Béla: Olajat a tűzre? Korelnök: Olajat iganis ne öntsenek a tífzre a közbe^zólásokkal! (Helyeslés jóbbfelől.) Gajári Ödön: . . . Kubinyi György t. barátomnak hazafias felbuzdulására válaszolt, s midőn én szükségét láttam annak, hogy az általa mondottakra reflektálják, és jelentkeztem a háznak t. korelnökénél szólásra, akkor Ivánka Oszkár t. képviselő úr azt mondotta közbe, hogy azokra számolt, a kiknél sem a szó, sem a, toll, sem a kard nincs megfizetve. (Felkiáltások balfelöl: Hangosabban !) Kubik Béla: Igaza volt! Gajári Ödön: Azt mondotta, hogy azokra számol, a kiknél sem a szó, sem a toll, sem a kard nincs megfizetve. Kijelentem, hogy nem fogok személyes kérdést csinálni belőle, mert én ezt magamra nem vehetem. (Helyeslés jóbbfelől.)