Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.
Ülésnapok - 1896-386
386. orjusAgot fllée 1S98. <I ÉH szóval, tollal, ha kell, karddal küzdök meggyőződésem mellett azon tiszta öntudatBarL; hogy ezért fizetést nem kapok, nem is fogadnék eh Nem is védekezem az ellen, mintha az a feltevés volna bennem/hogy t. képviselőtársam engem kívánt volna aposztrofálni. A védekezés útja más térre tartozik. Azonban néhány egész rövid f megjegyzést kell tennem á lefolyt jelenetekre, Én természetesnek tartom, hogy akkor, mikor ily kínos szítuáezióban megyünk neki az új esztendőnek, mikor minden párt érzi, hogy ezért a felelősségnek azt a részét, a mely őt terheli, elszenvedni \ kénytelen: elsősorban azok akarják a felelősséget magukról elhárítani, a kiket az legjobban terhelt. (Helyeslés jóbbfélöl. Ellenmondás és zaj balfe'ől.) Múltkor megkísértett és mesterségesen megzavart felszólalásomban be akartam bizonyítani, menynyire illúzióban élnek azok, a kik azt vélik magukról, hogy beigazolni képesek erről a pártról, hogy hatalmi önzés tartja össze. (Zaj bal felől.) A mai hangúlat sem alkalmas arra, hogy ezzel a thémával tüzetesen foglalkozzam. Konstatálnom kell azonban azt, hogy bizonyos haladás van a közéleti működésben a pártok őszintesége tekintetében. Elismerik ma azt, a mit három hónapon át következetesen tagadtak az ország szine előtt, hogy mesterségesen, a házszabályokkal űzött visszaélésekkel . . . (Zajos ellenmondás a bal- és szélső baloldalon.) Kubik Béla: Szilágyi Dezső ezt érdemli? (Hosszantartó, nagy zaj.) Gajári Ödön: Hiába akarja a közbeszóló képviselő úr ezt a vádat áthárítani azon tiszteiéire méltó egyéniségre. (Nagy zaj a hal- és szélső baloldalon.) Korelnök: Szólni kívánok! (Nagy zaj.) Kötelességemnek tartom figyelmeztetni a t. képviselő urat, hogy midőn a napirendre nézve felszólal és ide matatva, (a szélsőbalra mutat) a házszabályokkal való visszaélésről szól, ezen vádjával — mivel az elnök kötelessége, hogy rendre utasítsa azokat, kik a házszabályokkal visszaélnek — a képviselő úr nem illethet senkit, míg az elnök itt van. Ezért figyelmeztetem a képviselő urat, térjen magára a napirendi kérdés indokolására. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon. Zaj a jobboldalán.) Gajári Ödön: Teljes erőmből azon igyekszem, hogy azon köteles tisztelet határai közt mozogjak, melyet feltettem magamban, hogy minden körülmények közt megtartok a parlament és a képviselőház tekintélye iránt. Azonban azt hiszem, hogy midőn a most lefolyt jelenetekre és a most tett nyilatkozatokra reflektálni kívánok, akkor a házszabályok keretében mozgok és a napirend kérdéséhez szólok. (Nagy zaj.) jczemJter 80-án, iHMitpkpn. 'Wi Korelnök: Az elnök kijelentése ellenében vitatkozni nem szabad. (Élénk helyeslés a baí- és szélső baloldalon. Zaj a jobboldalon.) Figyelmeztetem másodszor a képviselő urat; ne kényszeritsen engem arra, a mit, bár magános meggyőződésemmel ellenkezik, mégis, ha tovább is folytatja ezen hibát, kötelességem lesz a házszabályok értelmében megtenni. (Élénk helyeslét a bal- és szélső baloldalon. Nagy zaj a jobboldalon.) Gajári Ödön í Erre az alkalmat a t. elnök úrnak már azért is meg kívánom adni, mert kíváncsi vagyok, hogyan gyakorolja majd jövőre jogait a túlsó féllel szemben. (Hosszantartó, nagy zaj a bal- éj szélső baloldalon.) B. Bánffy Dezső miniszterelnök: (Feláll és szólni kivan. Nagy zaj a bal- ós szélső baloldalon. Felkiáltások: Ki vele!) T. ház! Méltóztassanak meggyőződve lenni, . , . (Folytonos, zajos közbekiáltások a bal- és szélső baloldalon: Ki véle! Ki vele!) A kormány teljes tudatában van . . . {Folytonos, nagy zaj és közbekiáltások a bal- és szélső baloldalon.) Ivánka Oszkár: Ismét hazudik ! (Nagy zaj.) Korelnök: Rendreutasítom a közbeszóló képviselő urat; nem tudom, ki az! (Felkiáltások a jobboldalon: Ivánka!) Figyelmeztetem a képviselőházat, hogy nem utasítottam rendre legutóbb, midőn leült, Gajári Ödön t, képviselőtársamat, noha rendre kellett volna utasítanom. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) De önöket is, a kik magukat függetlenségi és 48-asoknak mondják, és a kik a szabad haladás embereinek vallják magukat, kérem, mutassák meg, hogy tisztelik a 48-iki törvényeknek azon szakaszát, a mely a szólásszabadságról szól. (Hosszantartó, élénk helyeslés a jobboldalon. Nagy zaj és félkiáHások a bal- és szélső baloldalon: Üljön le! Nem hallgatjuk meg! Nem fog beszélni! Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) B. Bánffy Dezső miniszterelnök: Legyen meggyőződve a t. ház, (Folytonos, nagy zaj és nyugtalanság a bal- és szélső baloldalon.) hogy a kormány igen is tudatában van annak a nagy . . . (Hosszantartó, nagy zaj és mozgás a bal- és szélső baloldalon. A szónokot a zajban nem lehet hallani.) Korelnök: Az ülést 10 perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Korelnök: Foglalják el a képviselő urak helyöket. Folytatjuk az ülést. B Bánffy Dezső miniszterelnök: (Fólytontartó, nagy zaj. A miniszterelnököt nagy csoportban állják körűi a jobboldali képviselők.) Méltóztassék meggyőződve lenni, t. ház, hogy a kormány ismeri jelentőségét azon nagy felelősségnek, a mely reá a jelen körülmények között