Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.
Ülésnapok - 1896-385
385. országos illés 1898. december 29-én, csütörtök t*n. 365 egy nemzet a forradalom örvényében van, vagy a mikor végbukása közeleg. Úgy mint önök, gazdálkodtak a terror alatt a terroristák, és így dolgoztak azok, a kik Lengyelországnak a romlását idézték elő. (Úgy van! Úgy van! halfelöl.) Nagyon érdekes t. ház, hogy miként, dolgoztak a konfederáeziók és minő czélból a haza romlásán. És ha önöknek ezt felolvasom, úgy szemük előtt fog lebegni, hogy ugyanazou czélokból, ugyanazon indokokból, mint a hogy önök teszik, Lengyelország alkotmányának történetében a konfederáeziók képezik a legszomorúbb jelenségeket. Nézzük, hogy miként vélekedik erről az a férfiú, a ki a lengyel alkotmány történetét megírta (olvassa,): » Minthogy azonban ezen erőszakos forradalmi eszközök, a konfederáeziók, gyakran, sőt rendesen használtattak, belőlük rendszer képződött s bármily különösen hangozzék is, Lengyelországban a forradalom jogszerű szabványairól lehet beszélni.« Mi volt az a konfederáczió, megmagyarázza e szavakkal: »A lengyel konfederáezió bizonyos számú szuverén nemes ember szövetkezése, mely a fennálló politikai hatalmak helyére állítja magát, bitorolja az állam minden jogát és az állam helyett akar érvényesülni és érvényesül is,«. Az okok rövid meghatározását adni, melyekről konfederáeziók keletkeznek, nehéz. Skrzétuski pubüczista ezt mondja: » Konfederáezió Lengyelországban a saját védelemre, vagy az országban a rend és biztonság fentartására, vagy a szabadságok és joírok megóvására, vagy az államtekintély biztosítására, avagy valamely más czélra esküvel és beesűletszóval bizonyos időre kötött szövetség«. Ez úgy hangzik, mintha köiülirása volna azon vidám verseknek, melyekben Seneca a maga öt indokát az ivásra felsorolja : Baráti látogatás, meglevő szomj és a jövendő, vagy jó iható bor s még valami mások. Nagy Lengyelországban 1352-ben huszonegy lovag szövetkezik mindenki ellen, kivéve a királyt, birtok és vér közös lekötésével, vagyonuk biztonsága czéljából. A király uralkodása közben keletkezett valamennyi többi konfederáezió nak is csak egy határozott gyakorlati ezé Íj a volt, mint ennek az elsőnek, melyet önkényes adóztatás elleni egyesületnek kell tekintenünk; valamennyi szövetkezet átmeneti törekvésekért lelkesült és csak abban különböztek a hasonló természetű mai egyesületektől, hogy nem »minden törvényes eszközzel«, hanem minden, még a legerőszakosabb módon is vállalkoztak terveik keresztülvitelére. »Ha valaki ez ellen cselekednék*, mondatott a konfederáeziók irataiban »a közbékét és ezt a mi rendünket megzavarná, megzavartatná, annak teljes romlására és pusztulására mindnyájan felkelünk.* Olyan rendszabályokat, melyek rendes országgyűléseken keresztül vihetők nem voltak, konfederácziókkal igyekeztek kierőszakolni. Ha ilyen szövetkezetek nem vezettek is mindig czélhoz, ha azokat a király gyakran szerencsével le is győzte: magukban véve mégis mindig a lengyel nemességet megillető alapjognak tekintettek s úgy a vezetők, mint a résztvevők mindig büntetlenül maradtak. T. ház! Tegyék oda, a hol Lengyelország áll, Magyarországot, a hol lengyel nemesről van szó, a többséget, és meg van a konfederáezió. (Tetszés balfelől.) Most áttérek beszédemnek azou részére, a mely a miniszterelnököt illeti. (Zaj és felkiáltások halfelöl.- Halljuk! Halljuk! Hol van a vádlott ? Be kell hozni! Elö kell vésetni! Mozgás jobhfelől.) T. ház! A túloldal mindig azt a vádat röpíti felénk, hogy ez a harcz egy személyi harcz: hajsza a miniszterelnök személye ellen. Nyílt ember vagyok. Igenis a harcz egyenesen a miniszterelnök személyisége ellen irányúi. Megmondom, miért. Nem a miniszterelnöknek, mint magán embernek személye ellen, hanem azért, mert a mint helyesen mondta gróf Apponyi Albert, a miniszterelnök a legpregnánsabb perszonifikácziója azon lelketlen és romlott rendszernek, a melyet önök képviselnek. [Igazi Úgy van! halfelöl.) T. ház! Én dandónak vélem, és nem tartom tűrhetőnek, hogy tovább is ilyen ember üljön abban a székben. (Élénk helyeslés balfelől.) Nem törhető meg azért, mert hiányoznak azon qualitásai, melyek egy komoly államférfiúhoz illenek, de hiányoznak még azon qualitások is, a melyeknek hiányzását még alsóbbrendű hivatalnoknál sem türnőnk meg. Azt vélhetnék, hogy ha én az ő államférfiúi qualitásai felett ítélek, belejátszanék ezen ítéletembe szubjektív érzésem. Ezért tartózkodni fogok ettől, hanem fel fogom olvasni egy oly férfiú ítéletét a ki nagy államférfiú volt, maga is miniszter, és — már most kérek bocsánatot a miniszterelnök úrtól, ne vegye ezt személyeskedésnek — mellesleg nagy tudós, korszakalkotó történetírót, értem Macaulayt. így festette le azon kellékeket, melyekkel a minisztereknek birniok keli (olvassa): »Néhány kitűnő személy, kik általános nézeteikben egyetértenek, egyszersmind a korona és az ország rendéinek bizalmas tanácsadói. A koronatanácsban oly férfiak tekintélyével szobinak, mint a kik magasan állanak, a népképviselők tiszteletében. A parlamentben oly férfiak tekintélyével lépnek, mint a kik nagy államügyekben honosak, és az állam összes titkait ismerik.* Vajjou báró Bánffy Dezső azon néhány kitűnő férfi sorába tartozik-e, arról jobb ítéletet nem mondani. Azt, hogy ő a korona tanácsában