Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.
Ülésnapok - 1896-384
336 38 *- or » i! %o s öl^s 1898. december 28-án, szerdán. ez lehetett: feltétlenül szükséges-e, hogy a ház január 1-én megadja az indemnitást és a provizóriumot? Feltétlenül kerülendő-e, hogy Magyarország, melynek alkotmányára ez sokkal sérelmesebb lehet, mint bármely más országéra, az ex-lex állapottól megkíméltessék ? E két kérdésre csak igenlően válaszolhatok. Ha tovább vitte gondolatmenetét, rá kellett jönnie arra is, mikép annak, hogy e kettőt január 1-éig semmi .esetre sem kaphatja meg : egyetlen akadálya csak ő maga. (Helyeslés balfelől.) Mert az ellenzék vezérférfiai ismételten kijelentették, hogy bárki másnak adja át helyét, a kihez a politikai bűnök oly mértéke a múltban és a jelenben nem tapad, annak 24 óra alatt megadják mind a kettőt. így a miniszterelnök urnak a parlament morálja szempontjából csak egy elhatározása lehetett: »miután látom, hogy az indemnitást és a provizóriumot a ház minden más miniszternek, a ki nem az én rendszeremet képviseli, meg fogja adni, de nekem semmi körülmények között; bármennyire szeretem a hatalmat, melyet oly édes volt jutalmazásokra ég boszúálíásokra kihasználni, (Zajos tetszés a bal- és szélsőbalon.) kötelességem azt parancsolja, hogy letegyem állásomat, mert máskép az ex-lex állapot az én személyem miatt fog- bekövetkezni.« (Helyeslés balról.) De ő fájdalom nem ez elhatározásra jutott, hanem midőn mindezt végig gondolta, elhatározta, hogy megmarad a hatalmon mindenáron, még akkor is, ha ezzel ex-lex állapotba hajtja az országot. De az a férfiú, a ki ilyen, a parlamenti morál és a hazafiság elveivel egyaránt ellenkező elhatározásra jut, elvesztette jogczímét arra, hogy kiméletét várhasson az ellenzéktől, hogy tiszteletet tudjon magának parancsolni a nemzetnél, hogy tovább is ülhessen abban a székben. (Zajos helyeslést a bal- és szélső báloldalon.) Ugyanezen elvből folyólag, (Gróf Károlyi István a terembe lép. Élénk éljenzés a baloldalon.) ... a mely elv parancsolná a miniszterelnök úrnak, hogy mondjon le a miniszterelnökségről, állíthatom azt, hogy a parlament többségének kötelessége volna őt kibuktatni azon székből, a melyből magától semmi körülmények közt távozni nem akar. (Helyeslés balfelől.) Mi azt állítjuk, hogy a miniszterelnök úr a miniszterelnöki teendők teljesítésére képtelen; mi azt állítjuk, hogy az ő rendszere erre az országra nézve káros. Mi tehát a nemzet érdekei szempontjából jogosítva vagyunk minden parlamentáris eszközt felhasználni arra, hogy a miniszterelnök urat a miniszterelnöki székből kiüldözzük. (Élénk helyeslés balfelől.) önök ennek az ellenkezőjét állítják; önök is jogosítva vannak tehát minden parlamenti eszközt felhasználni arra, hogy a miniszterelnök urat miniszterelnöki székéhen megvédelmezzék. Jogosítva vannak, ámde csak addig, míg- et a védelem nem ütközik össze az ország érdekei iránt tartozó tisztelettel és kötelességgel. (Élénk helyeslés és taps balfelől.) Épen ezért nem járulhatok hozzá, nem tarthatom helyesnek és elfogadhatónak gróf Tisza István t. képviselőtársam nyilatkozatát, melyet nem régiben tett azon szerencsétlenül sikerült budapesti pártgv ülésen, melynek az lett volna a czélja, hogy a budapesti független polgárság ragaszkodását dokumentálja s mely oly siralmasan végződött, hogy a főváros 80 ezer választója közül az óriási előkészületet, nyilt és zárt levelek, meghívók és belépő jegyek daczára nem bírtak összehozni annyit, hogy a Redut nagy terme megtelt volna. Gróf Tisza István képviselőtársam azon a pártgyűlésen, melyen a pártnak sok képviselőtagja jelen volt, de igen sok meg nem volt jelen, talán nem annyiba azoknak az óbudai sváboknak, kik ott szintén jelen voltak, de nem tudnak magyarul, és kijelentéseit nem értették meg, hanem inkább azoknak a képviselő uraknak, kik nem voltak jelen azon a gyűlésen, így szólt (Halljuk!): »A szabadelvű párt részérő] a hűség legelemibb követelménye, hogy vezéreit gyáván cserbe ne hagyja.« Az ón szerény véleményem szerint ez egyszerű apelláczió a párt azon tagjainak érzékenységére, kik abban a gyanúban állanak, hogy talán az utolsó perczben mégis az ellenzéknek fognak segíteni az alkotmány megvédelmezésében. Csakhogy ez a felhívás nézetem szerint beleillik a fegyverekkel vívott csaták zajába, de nem illik bele a parlamenti tárgyalások csendjébe. Az a katona csakugyan olyan föltétlenül, minden gondolkodás és habozás kizárásával hűséggel tartozik katonai esküjének; tartozik meggondolás nélkül követni vezérét az ütközetben akkor is, hogy ha ő maga jól látja, hogy vezérének elhibázott ténykedése, rendelkezése végveszélybe dönti a zászlót és azt az ezredet, a melynek ő tagja. De a képviselőre a katonai hűség ezen szabálya abszolúte nem alkalmazható. A képviselő katonai hűséggel csak egynek tartozik, nemzete igaz érdekének. (Élénk helyeslés balfelől.) Neki kötelessége a helyzet követelményeit mérlegelni s a körülményekből megállapítani, vájjon az a vezér, a kinek feltétlen követését a politikai bátorság jelzőjével kivánja illetni gr/>f Tisza István képviselőtársam, nem viszi-e romlásba — nem csapatját, mert ez mellékes, hanem — az országnak és nemzetnek érdekeit ? (Élénk tetszés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon. Taps balfelől.) Ha azt látja SÍZ £1 képviselő, hogy a vezér akár szándékos rosszakaratból, akár tudatlanságból, akár ügyetlenségből, akár bármily más indokból, de olyan irányban akarja vezetni az Ő parlamentáris csapatát, a mely irány veszélybe döntheti a nemzetet, akkor én azt mondom, hogy a politikai bátorságnak a hiánya abban az emberben van meg, a ki ezt
