Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.

Ülésnapok - 1896-384

384* országos filé* 1898, deeztmber ;8-án, szerdán, 335 immunitási szabályok lehetőleg ne alkalmaztassanak; ha úgy van, t. ház, hogy a miniszterelnök ár a szabad vélemény nyilvánítását még a bizottságokban sem tűri meg; ha úgy van, hogy a miniszterelnök úr e tekintélyben és erőben lesülyesztett parlament tanácskozásait kész lett volna felcserélni egy klubnak kierőszakolt aláírásával : akkor a miniszterelnök úr keressen más ürügyet, más czímet arra, hogyha benn akar ülni abban a székben, a melyből már régen kiűzött volna az önérzet bárki mást; (Úgy van! Úgy van! Zajos éljenzés és tetszés a bal- és szélső baloldalon.) de ne hivalkodjék akkor azzal, hogy a hatalmat csak azért tartja meg, mert ő az a férfiú, a kinek kötelessége megvédeni a nemzet parlamentarizmusát a kisebbség terrorizmusától. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Mert én ellenkezőleg a t. túloldal szónokaival, abban a meggyőződésben vagyok, és ebben minden elfogulatlan ember a túloldalon is titokban osztozik velem, hogyha a kisebbségnek sikerülni fog — és én hiszem, hogy a többség hazafias elemeinek a segítségével sikerülni is fog — a miniszterelnök árat eltávolítani abból a székből, a melynek tekintélyét képviselni úgy sem képes, hát akkor a magyar parlamentarizmus a legnagyobb veszedelemtől menekült meg, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Rakovszky István: Szégyen is egy szószegőt ott tűrni! (Úgy van ! Úgy van! balfelől.) Ragályi Lajos: A parlamentarizmus érdekei nem akkor szenvednének sérelmet, ha a miniszterelnök úr levonná helyzetének a hazfiság által parancsolt következményeit, hanem igenis sérelmet szenvednének már azzal, hogy a miniszterelnök még mindig ott ül abban a székben. Mert a parlamentarizmus egyik fő elve az, hogy a miniszterei nőknek képesnek kell lenni nemcsak a saját többségének, de az egész parlamenti munkásságnak a vezetésére, (Helyeslés balfelöl,) mert hiszen a parlamentarizmusnak nem ismeretlen eszköze az ellenzéknek a többi pártokkai való transzakcziója. A hol nincs oly óriási töbsége a kormánynak, mint nálunk, ott lehetetlen a parlamenti munkásság vezetésének és folytonosságának feut&rtása a nélkül, hogy «, miszterelnök időről-időre ne trauzigáljon az ellenzék vezéreivel. De nálunk is, a mai helyzet is mutatja, még az is, a kinek óriási többség áll a háta megett, ha nem képes tranzigálni az ellenzékkel, jöhet olyan helyzetbe, hogy a parlamenti munkásság megakad azért, mert ő erre a tranzigálásra képtelen. Épen azért követeli a parlamentarizmus, hogy a mint a miniszterelnök képtelenné válik bármi okból a parlamenti tárgyalások vezetésére, köteles elhagyni helyét és odabocsátani egy másik férfiút, a ki ugyauezt a dolgot nagyobb sikerrel kísérelheti meg. Ez egy általános alapelv. A másik általános elv, a mely már a konkrét esetekre vonatkozik, az, hogy ha egy miniszterelnök nyilvános beszédben bizonyos feladatoknak teljesítésére vállalkozik és azután kiderül, hogy azokat megoldani nem képes, a parlamentarizmus elveiből folyólag köteles helyét otthagyni. (Helyeslés balfelől.) A t. miniszterelnök úr négy dologra is vállalkozott, a mit keresztülvinni nem tud, először vállalkozott arra, hogy az általa utóisónak jelzett esztendőbtn megköti Ausztriával a kiegyezést; másodszor arra, hogy legyősi az obfctrukcziót; harmadszor arra, hogy megkapja az indemnitásí és negyedszer, most vállalkozik még arra is, hogy előbbi nyilatkozataival ellentétben újabb provizóriumot kérjen ettől a háztól. Hogy a kiegyezési kérdéseknek eíszerencsétlenedésében mennyi része volt a t. miniszterelnök úr nem épen ügyes taktikájának, azt bővebben fejtegetni felesleges, valamint azt is, hogy az obstrukczió elleni küzdelmet oly ügyességgel vitte, mint az az ember, a ki tgy tüzet akar eloltani és nem csinál egyebet, mintha mentől több gyúanyagot halmoz össze, de arra is gondot fordít, hogy szítsa a tüzet, ne hogy elaludjék. Azon inczidentális esetek, melyek a miniszterelnök szokásos makacssága nélkül egy-egy napi vitával elintézhetek lettek volna, oly anyagot adtak az ellenzéknek, hogy ma teljes joggal lehet azt állítani, hogy nincs is obstrukczió, mert az ellenzék semmiféle erőszakos eszközökhöz folyamodni uem kényszerűit, miután képes a vitát mindig elég magas színvonalon tartani. (Igaz! Úgy van! balfelől.) Hogy az indemnityt a miniszterelnök eddig keresztülvinni nem tudta és most már a kellő időre keresztül sem viheti, aziránt senkisem kételkedik, a mint époly kétségtelen az is, hogy a parlamenti morál szempontjából bárki más jogosítva van e ház elé új provizórium javaslattal lépni, csak a miniszterelnök úr nincs, a ki nyilvános beszédben, sőt benyújtott javaslata indokolásában is kimondta azt a politikai meggyőződését, mely mellett tehát mint politikusnak állnia, vagy azzal buknia kell: hogy ez országgyűlés több provizóriumot ez egynél már nem engedélyezhet. (Helyeslés balról) De van még egy különös szempont, a mely szerintem a legfontosabb. A parlamentarizmus magasabb erkölcsi elvei minden körülmények között követendő szabályul állítják fel, hogy a ki a parlamentben magát valaminek megtételére vagy abbahagyására határozza el, legyen az akár egyszerű képviselő, akár miniszter, vagy a kabinet elnöke: ebben semmi más által ne vezettessék, mint a nemzet érdeke által. (Úgy van! balfelől.) Az adott helyzetben a miniszterelnök úr gondolatmenete, ha van benne hazafiság, csak