Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.

Ülésnapok - 1896-384

332 384. országos Ülés 1898. deeiember 28-án, szerűá,n. iiak és kormánynak erre az elnökválságra azért volt szüksége, hogy megváltoztathassa azt a szellemet, a melyben eddig a házban a házszabályok kezelve voltak. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) Már pedig, t. ház, éti azt hiszem, hogy ez felette kétségbeesett eszköz azoknak a ezélzatoknak megvalósítására, a melyeknek tervét a kormány és az ő vezérkara kieszelte és az a vita, a mely az elnökválasztás kérdésében ebben a házban már felmerült, talán meggyőzhetne minden illetékes tényezőt és elsősorban a szabadelvű pártnak többségét is arról, hogy a mai szerencsétlen, az ország és nemzet érdekére minden tekintetben a lehető legkárosabb helyzetből való kibontakozásnak csak egy módja van, a parlamenti szabad és zavartalan tárgyalások visszaidézésére csak egy út kínálkozik és ez az egy út, egy mód: a miniszterelnök úrnak lemondása. (Igazi Úgy van! balfelöl.) Elfogulatlan ember előtt, t. ház, már eddig is igazán megfoghatatlannak látszik, hogy ha a miniszterelnök úr nem tudja belátni, hogy neki, hazájának és nemzetének érdekei iránt tartozó kötelessége volna odahagyni a miniszterelnöki állást, (Igaz! Ügy van! balfelől.) a szabadelvű pártban benmaradt t. képviselőtársaim közt nem akadnak néhányan, (Halljuk! Halljuk!) a kik férfiasan, szavuk nyomatékos felemelésével figyelmeztetnék maguk a miniszterelnök urat arra, (Nagy zaj. Felkiáltások balfelől: Helyre! Halljuk! Halljuk!) hogy ha a pártnak a miniszterelnöknek hatalmon való tartása, vagy az ország alkotmányának megsértése közt kell választania, akkor neki a hazafiság csak a miniszterelnök elejtését parancsolhatja (Helyeslés és tetszés balfelől.) Csodálatos ez, t. ház, mert hiszen lehetnek, és a történelem tanúsítja, hogy voltak is helyzetek, midőn nemcsak egyes pártok, de egész nemzetek önfeláldozó kitartással követtek egyes férfiakat, követték őket minden meggondolás nélkül, vakon bízva bennök; de tették ezt azért, mert azok a nagy történelmi alakok a nemzetnek óhajtásait és vágyait, a nemzetnek törekvéseit és aspirácziőit mintegy megtestesítették, és követték őket abban a meggyőződésben, hogy az a nagy férfiú, a kinek képességeit megszázszorozza a nemzet ideális czéljai iránti lelkesedés, a nemzetet viszi előbbre a haladásnak útján és az a munka, a melyben ők részt venni sietnek, nemzeti alkotásoknak rakja le nagy és maradandó alapjait. (Úgy van! balfelől.) Ámde, azt kérdem, t. ház, a történelem ezen nagy alakjai közé tartozik-e miniszterelnök? (Derültség balfelől.) Hiszen az államférfiak valódi nagyságának igaz mértéke a nemzeti érdekek iránti lelkesedés. Mint a hogy nagy, hatalmas fát elképzelni nem lehet a nélkül, - hogy gyökérszálai le ne nyaljanak a termó'anyaföldbe, onnan merítve tápot és erőt, a mely 1 képessé teszi őt megvívni zivataros időknek nagy viharaival, épúgy államférfiú, a kinek lelke gyökereit nem a nemzeti nagy és ideális érdekek termő talajában találja, igazán uagygyá nem válhaíik soha. (Zaj. Halljuk! Elnök csenget.) Az illetőkre szerencsés, a nemzetre nézve szerencsétlen körülmények feltolhatják őket a magasba e tulajdonságok nélkül is, ámde szereplésök csak olyan, mint a törzsről levágott zöld gallyé, a melyet hosszú pózna tetejére kötve, felcziczomázottan, májusi fának állítanak a falusi legények, és a mely rövid ideig tartó meddő zöldelés után csakhamar száraz sivársággal mutatja, hogy gyökerei nincsenek, hogy lombot, virágot hozni képtelen. (Élénk helyeslés és tetszés balfelől.) De mi a zöld gallynak sivársága ahhoz a sivársághoz képest, melyet a miniszterelnök úrnak ministerelnöki ténykedései felmutatnak! Volt-e az ő miniszterelnöki pályájáuak csak egyetlenegy momentuma, a mikor lelke együtt érzett e nemzet lelkével, agya együtt gondolkozott e nemzet agyával, szive együtt dobogott e nemzet szivével? (Tetszés balfelöl. Felkiáltások: Soha! Egy hang balfelől: Akkor már lemondott volna! Derültség jobbfelöl.) Pedig a t. miniszterelnök úr az ő miniszterelnöki ténykedését egy nagy, egy szép és biztató ígérettel kezdte meg. Csakhogy a minden nemzetek nyelvében meglevő közmondások tanúsítják, hogy nem minden ígéret elég szerencsés arra, hogy tetté fejlődjék. A »promettre et tenir sönt deux« nem épen tiszteletreméltó elvét pedig senki még fényesebben nem igazolta, mint a miniszterelnök űr. (Úgy van ! balfelöl.) Mert mi volt az az Ígéret, a melylyel ténykedését első nyilvános beszédében bevezette ? A magyar nemzeti állam kiépítése. És mi az, a mit tesz? A magyar nemzeti alkotmány rombolása. (Igaz! Úgy van! balfelől.) Mint a hogy a lusta kőműves, a ki a nap egyik-másik órájában dolgozik egy kicsit, hogy alkalma legyen felszámítani az egész napnak bérét, úgy a t. miniszterelnök úr is tett egyetmást itt is, ott is, hogy a nagy magyarnak ezímére számot tarthasson. Ámde a mit feldolgozgatott az egyik oldalon, azt tízszeresen lerontotta a másikon, és mikor aztán saját ténykedései és mulasztásai következtében oly helyzetbe jutott, a mely világosan megmutatván képtelenségét arra a feladatra, a melyre vállalkozni eléggé merész volt, a miniszterelnökségről való lemondást tenné az ö kötelességévé: inkább kész megtámadni a nemzet alkotmányát. (Igaz! Úgy van! a bal- és ssélső baloldalon.) A helyett, hogy ígéretéhez képest köveket hordana a nemzeti állam fenséges épületének tovább építéséhez, inkább kész az ország ezeréves alkotmányának fenséges épületét megfosztani sarkköveitől, csakhogy oda-