Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.

Ülésnapok - 1896-384

884, országos ölés 1898, fte<w«fcer 28-áii, szerdán. 329 megdöbbentő. Hát annyira vagyunk már, hogy tétlenül nézhetjük, mint vész el a magyar faj legértelmesebb eleme? E kivándorlást a kormánynak kötelessége volna meggátolni, mert a székelység a magyar birodalomnak keleti védbástyája, mely ha széthull, többé a magyal birodalom integritását megvédelmezni nem lehet. (Helyeslés balfelöl.) A kivándorlás folyton tart s ezrek és ezrek olvadnak bele az oláh fajba. A kormánynak, ha kell, mesterséges eszközökkel is meg kellene ezt akadályoznia. Hisz a székelynek csak munka kell; kevéssel megelégszik, takarékos, szorgalmas, szereti az ipart és kereskedelmet, és mindenek előtt szapora és kitartó faj. A vasútépítések időszakában minden vidéknek adtak legalább egy görbe vasútat; de róluk akkor is megfeledkeztek, és csak legutóbb kezdik bevonni a székely földet a vasúti hálózatba. Intenzív természeti és gazdasági rendszert kell ott kezdeményezni, valamint gyáripart, mert ha valamely vidék, a Székelyföld való a gyáriparra. Igaz, hogy minden állami támogatás nélkül nem lehet, a mennyiben a mai vám- és kereskedelmi viszonyok közt gyári ipart teremteni alig lehef, egyrészről, mert Oláhország felé a kivitelt magas védvámok akadályozzák, másrészt idehaza az olcsó, selejtes, nyomorúságos osztrák portékával kell felvenni a versenyt, a mely tudvalevőleg sokkal olcsóbb, mint a mienk. A kormány kötelessége volna bármi módon is a székely faj fen maradását biztosítani és kivándorlását megakadályozni. (Helyeslés balfelöl.) A mai rendszer betegségéhez tartozik a nemzetiségi kérdés is. (Halljuk! Halljuk!) Ezt a kérdést a mai rendszer tartja felszínen. Hajó közigazgatás lett volna, rég ki lehetett volna ragadni az izgató, hazaárulók körmei közöl a jámbor oláh népet. Hogy állunk ma? Az oláh értelmiség egy része nyíltan a hazaárulást hirdeti. Van-e ország a világon, hol eltűrnék ezt a szertelen izgatást, melyet különösen a görögkeleti templomokban, iskolákban, püspöki és papi hajlékokban féktelenül űznek? Miért panaszkodnak elnyomatásról, midőn tudjuk mindnyájan, hogy van virágzó nemzeti egyházuk, melynek autonómiáját mi adtuk, jól dotált főpapjaik, kik daczára annak, hogy alig beszélnek magyarul, a főrendiház tagjai; az alsó papságnak legalább 60 százaléka nem beszéli a magyar nyelvet és a kongruában mégis gondoskodtunk megélhetésükről. Iskoláik nyelve oláh, nyelvüket a törvény védi, a vármegyékben jogokat gyakorolnak, rossz törvényeink mellett nemzetiségi tendencziákkal bankokat, takarékpénztárakat állítanak fel és a szószéken idehaza és a külföldi sajtóban mégis folyton rágalmazzák Magyarországot. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) Én úgy tudom, hogy sem nekem, sem másnak nincs több joga, mint a mennyi oláh KÉPVH.NAPLÓ. 1896-—190Í. XIX. KÖTET' testvéreinknek van. Szerintem a nemzetiségi kérdés kulcsa a jó közigazgatásban, jó igazságszolgáltatásban és mindenekfelett a hazaáruló izgatók megfékezésében áll. (Helyeslés balfeUl.) Báró Eötvös József egykori emlékezetes beszédében eléggé kifejtette, hogy semmiféle országban, még Schweiczban sem találnak több szabadságot, mint a mennyivel itt bírnak. De mire mutat az, hogy e kérdés folyton felszinen lebeg? Arra, hogy míg a kormány velünk szemben erőszakos, addig ott, hol kötelességet kellene teljesíteni, gyenge és határozatlan. (Igaz! Ügy van! balfelől.) De nézzünk, t. ház, osztrák szomszédainkhoz. Ezelőtt csak öt-hat évvel is nem volt arra példa, hogy az osztrák parlamentben a magyar nemzete? megtorlás nélkül merték volna rágalmazni, piszkolni. Most utóbb történtek Magyarország ellen támadások, kifakadások, és úgy tetszett, mintha ezen fenyegetések mögött magasabb, titkosabb hatalom léteznék. Ez is az idők jele. A reakczió Bécsben elérkezettnek látja az időt megfenyegetni Magyarországot. Ide jutott a magyar álla n tekintélye, a bizalom tengerében fürdő rendszer alatt. De a többségnek sincs tiltakozó szava a bécsi sértések ellen, époly egykedvűen nézi, mint az itteni viszonyokat. Azonban, az alkotmányonkivttli állapot, vagy az abszolutizmus emlegetésénél tapsol, mintha az alkotmány határidőre kötött intézmény volna. (Igás Ügy van! balfelöl.) Reakczió van nemcsak Bécsben, hanem itt is és a többség úgy tesz, mintha nem látná. Ennek daczára akadnak a többség soraiban politikusok, kik magukat a 1848. és Deák Ferencz örököseinek tartják. Lássuk, hogy a t. többség mennyire Deák Ferencz örököse, mennyire becsülte meg Deák Ferencz örökségét? Néhány szemelvény nyel fogok szolgálni, (Halljuk! Halljuk!) bár napokig lehetne erről beszélni. A legfőbb, a mit először említek az, hogy Deák Ferencz visszaszerezte az alkotmányt, a Tisza-lex pedig oda kínálja az abszolutizmusnak. (Ügy van! a bal- e"; ssélső baloldalon.) A nagy emlékű gróf Andrássy Gyula egészen máskép oldotta meg a Griviőií- kérdést, mint a t. kormány a Hentzi-ügyet. A császár-jubileumkor a közös hadügyminiszter egy pamfletet adott ki és osztatott szét a hadseregbeli és honvéd tisztek között, a melyben az van mondva, hogy itt van egy összmonarchia, az a mi közös hazánk, és ebben a közös hazában 1848-ban a nemzetiségek fellázadtak egymás ellen és vérbe borították ezt a közös hazát. Hát nem támadás ez Magyarország Önállósága ellen? Hát ismerünk mi közös hazát? Még nagyobb támadás az, hogy 1848 ban a monarchia nemzetiségei fellázadtak, mert a magyar nemzet alkotmányáért, szabadságáért, sőt merem mondani királyáért küzdött, a nemzetiségeket púdig a bécsi kamarilla lázította fel. Ilyen