Képviselőházi napló, 1896. XIX. kötet • 1898. november 28–deczember 30.

Ülésnapok - 1896-384

884. országos ülés 1898. deczember 28-án, szerdán. 32? parlamenti tárgyalások azonban a magyar kor mány számítását keresztülhúzták. Megvan a nagy formai többség. Igaz, hogy egy idő óta díszétől megfosztva, de nincs kiegyezés s az ellenzék is kicsiny ugyan, de még mindig elég erős, hogy a nemzet jogait megvédelmezze. (Igaz ! Úgy van ! o, baloldalon.) T. ház! Ha egy idegen a magyar politikai viszonyokat és a dualizmust tanulmányozza, sehogyse megy a fejébe, hogy miként lehet az, olyan csekély előnyök mellett annyi terhet viselni, mint a mennyit Magyarország visel Ausztriával szemben. S ha a magyar politikai viszonyokat, a magyar parlamentarizmust tanulmányozza, semmiképen sem képes megérteni, mikép lehetséges az, hogy nálunk kisebbség soha többségre nem juthat, és hogy az ország kormányzatából a haza legjobb fiai ki vannak zárva. (Igaz ! Úgy van! a baloldalon) Nem reflektálok itt a régi ellenzékre, csak az újabbra. Van-e állam a világon, a mely a kormányzatban oly államférfiakat, mint Szilágyi Dezső, gróf Csáky Albin, Hieronymi Károly, gróf Andrássy Gyula nélkülözhetné? Nem tudom, t. ház, az alkotmány gyengesége-e, vagy valami szeszélyes fátum, vagy talán a reménytelenség az oka, hogy a lelépő miniszterek a helyett, hogy új eszmékkel, új ideákkal az ellenzékre átmennének, többnyire az új kabinet háta mögött foglalnak helyet és mintha száműzetésre volnának hivatva, csendes reflexiók között hallgatnak és szavaznak. Ilyen és más hasonló bajok járultak ahhoz, hogy a magyar parlamentből egyszerű szavazógép lett. Néhány hét óta megmozdult a föld s egy örvendetes fénysugár világította be az országot. A többség soraiból kilépett egy csoport, ezek között négy volt miniszter, kik írásban ós szóval kiálltak a fórumra és megkezdették a harczot. Szilágyi Dezső levele nemcsak idehaza, hanem a messze külföldön is méltó feltűnést keltett. Ez a levél nemcsak nagyfontosságú okmány, nemcsak egy darab história, nemcsak hatalmas jellemzése napjaink históriájának, hanem valóságos jótett, valóságos hazafias cselekedet, (Igás! Úgy van! a baloldalon.) a lenyűgözött nemzet vészkiáltása, mely a Tisza-lexszel szemben az alkotmányt védelmébe veszi és milliók vétóját fejezi ki; (Igás! Úgy van! a baloldalon.) egy Villámfény, mely a közeledő viharra felrázza a nemzetet álmaiból. Elégtétel ez a levél és vigasztalás az elnyomott nemzetnek. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) A mai rendszer húsz és egynehány éves. A mit egy iró Augusztus korában a római hatalom terjeszkedéséről mondott, az teljesen ráillik a mai rendszerre. Míg ez a rendszer folyton terjeszkedett és az egész országot behálózta, azalatt a nemzet részint a polgári erényekben, részint az erkölcsökben egyre hanyatlott, és mint mindig, mikor új korszak következik, mikor új hatalom lép fel, sok a hízelgők száma s a társadalmi kapcsok meglazulnak. Oly korszakban, midőn a törvényeket erőszakosan fölforgatják, megvan ingatva a polgári morál is, mert a polgárnak hol ide, hol oda kell tartania; az erőseket megfosztják hatalmuktól, a gyöngéket hízelgőkké és árulókká teszik, (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) s a nép, melynek mindig új és új jelszavak után kell indulnia, megveti a törvényeket, Összezavarodik és elveszti hitét, így vette be ez a hosszú életű rendszer a nemzet életét. E rendszer betegségét sinyli a társadalom is. A parlamentarizmus betegségét sinyli a társadalom is. Egységes nemzet, egységes társadalom helyett egymással farkasszemet néző párttöredékeket és megbomlot társadalmat látunk ; (Úgy van! Úgy van! balról.) és az ország, mint a boldogult Trefort egykor a pozsonyiakhoz irt levelében megjósolta, a disszoluczió előtt áll. Az arisztokráczia résziat visszavonult a közügyektől, részint hivatatokban ül és a kormányt támogatja. A középosztály, ez a nemzetfentartó elem, majdnem teljesen tönkrement, és nincs senki, a ki a helyét elfoglalja. Mert a valóságos polgári elem nálunk nincs meg, úgy mint akár Francziaországban, akár Angliában és Németországban ; itt csak keletkezőben van egy kis polgári elem, de ez nagyrészt a kormánypárt táborában ül és két kézzel várja a czímeket, kitüntetéseket, nemességet és az ordókat. (Úgy van! balról.) A nép pedig szegény, csak úgy tengődik, egyebet nem tesz, mini adót fizet és nyomorog. Ha a nemzettel a néppel csak félannyit törődtek volna, mint a hatalommal, most nem kellene-az országnak bizonytalan jövő elé néznie. Mert, mit lehet kezdeni egy megoszlott nemzettel, egy elzülött társadalommal, ha veszedelmek fenyegetik az országot ? A hol nincs önérzet, ott nincs bátorság, csak meghunyászkodás, — ismételten kérdem, — mit lehet kezdeni egy meghunyászkodott nemzettel? (Úgy van! balról.) Ezelőtt 50 évvel, 1848-ban a demokrácziát ünnepeltük, ezelőtt 31 évvel, 1867ben szintén a demokrácziát ünnepeltük; ma czímeket, ordókat és kitüntetéseket osztogatnak és valóságos bravúrt fejtenek ki, hogy visszaállítsák a régi kaszt-szellemet. Ha ez nem eltérés a negyvennyolczadiki szellemtől, akkor ez nem lehet egyéb, mint századvégi, úgynevezett hivatalos liberalizmus. (Fekiáltások balfelől: Helyre! Helyre! Zaj.) Korelnök (csenget): Kérem a képviselő urakat, foglalják el helyüket. (Báró Fejérváry