Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.
Ülésnapok - 1896-349
70 849. országos ilés 1898. noTember 5-én, szombaton. a ki ezen állapotokat ismertetve, ezen ismertetést reánk hárította: . . . »Magától érthetőnek tartották, hogy az összes hivatalnoki személyzet pártszempontból politikai hitvallás szerint nyerjen alkalmazást. A közigazgatás minden tevékenysége, minden megerősítés, minden engedély, ipari jogosítványok, még az úflevelek és tartózkodási — igazolási — jegyek kiszolgáltatása is pártállások szerint volt megadható, vagy megtagadható . .. (Zaj.) A törvényhozásban való részvétel, a hivatali alkalmazások és megerősítések, a közbiztonsági rendőrség, település, kiutasítás stb. eddigi értelmüknek megváltozásával pártjutalommá, vagy a fenyegetés eszközévé váltak . . . A hadkötelezettség módozatai, például az egyévi önkéntességre való jogosultság kérdésében is a politikai rokon- vagy ellenszenv volt az irányadó. Annyira mentek, hogy a rosszérzelmííek — ellenzékiek —neveit lajstromba szedték, mely a számíízetési lisztákból csak czéljának kicsinyes volta által különbözött. Leginkább magától érthetőnek találták a Landrath — szolgabíró — hivatását, ki a választásoknál egy személyben mint biztos, rendőrhatóság és képviselőjelölt szerepelt. Mindezeknek következtében a közigazgatási joghatóság a belső állami élet egész vonalán felbomlott s helyébe a pártküzdelem lépett, oly küzdelem, melyben a I hatalomnak mindig az volt a meggyőződése, hogy neki van igaza s ezen meggyőződését erőszakosan is érvényesítette. Az állam szerves természeténél fogva — fűzi tovább észrevételeit a jogtudós — a közigazgatás testét borító fekély a bíróságokra, nevezetesen a büntető bíróságokra is átharapódzott, különösen, miután a közvádlói szerep a bírói tiszttől elválasztatván, az elmozdítható államügyészségek alakjában közvetlenül a miniszter alá rendeltetett s ennek következtében az összes sajtó és egyesületi törvények, a tisztviselők elleni bűnvádi fellépés s általában véve a büntetőtörvények minden politikai vonatkozású rendelkezéseinek foganatosítása az uralkodó pártiránylat szolgálatába jutott. A tisztviselőség felelőssége utolsó fokon a miniszterek kezeiben összpontosult, a miniszteri felelősség pedig kizárólag a hatalom kérdésévé torzult. Az állam alkotmánya s összes intézményei és törvényei egy-egy miniszter értelmezésétől függővé lettek, a, törvény és rendelet közötti határ lassanként elmosódott [s a jognak csupán erkölcsi biztosítékai maradtak.« (Mozgás és zaj a bal- és szélső baloldalon.) Én azt hiszem, hogy mindezen adatok és jelenségek teljesen megvannak a mai Magyarországon. (Igaz! Úgy van! balfdöl.) Ha az ember nem tudná bizonyosan, hogy ezer más államok hasonló viszonyai felől vannak elmondva, azt hinné, hogy a magyarországi állapotokról állította fel valaki ezt a rajzot. Nem szenvedhet kétséget, hogy a hatalmi önkény befészkelődése a parlamenti életbe a parlamentarizmusnak egyik legveszedelmesebb betegsége, nemcsak azért, mert sérti a jogot, mert a törvény helyébe mindenütt az erőszakot állítja, hanem azért is, mert kipusztíthatatlan. Rakovszky István: Mint a poloska ! (Derültség.) Tibád Antal: Megtörténik azonban, hogy — mert hiszen mindennek egyszer vége szakad — nálunk is vége lesz valamikor. Hogy mi lesz az orvosszer, mely e szerencsétlen országot e betegségtől megszabadítja, előre nem tudom. Egyebütt, mint a história megírja, részint az öntudatra ébredt nemzeti közszellem, részint a fejedelmi bölcseségnek kellő időben való beavatkozása segített. (Úgy van! balfelöl.) A hol pedig ezek be nem következtek, csak a forradalom vihara volt képes megtisztítani az állami életet é fertelmes miazmáktól. így történt X. Károly és Lajos Fülöp alatt. A baj csak az, hogy a forradalom, ez elementáris erő, ha megjelenik, nemcsak a gonosz, vagy buta kormányokat sodorja el magával, hanem akárhányszor az ártatlan, hibátlan dinasztiát is. (Hosszantartó, zajos tetszés és taps a bal- és szélső baloldalon.) Győrffy Gyula: Ettől megvédjük! (Nagy zaj a szélső báloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Tibád Antal: Azt hiszem, ezután senkisem várhatja tőlem, hogy Bánffy Dezsőnek és kormányának megszavazom az mdemnitást; a miniszterelnöknek azért nem, mert ez nem jelentene szerintem kevesebbet, mint oly ember kezébe adni az égő fáklyát, a ki minden pillanatban fejünkre gyújthatja a házat. Semmiféle napirendet nem szavazok meg. (Hosszantartó, zajos tetszés és taps a bal- és szélső baloldalon.) Elnök: Az idő előrehaladt. Azt a propozicziót teszem tehát, hogy a tárgyalás alatt levő tárgyra vonatkozólag halaszszuk el a tanácskozást a következő ülésre. A mi pedig az interpellácziókat illeti — (Felkiáltások balfélöl: Azt is!) Annak kell kérnie, a ki előterjeszteni akarja. Ha nem kéri, semmi ok sincs az elhalasztásra. Az egyik képviselő jelentkezett nálam és kérte, hogy halasztassék el interpellácziója szerdára. (Felkiáltások balfelöl: Hétfőre/) Kérem, az csak rendkívül sürgős esetben lehetséges. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Sürgős!) Ha pedig anynyira sürgős, végezzük el ma. Nem lehet valami olyan sürgős, ha negyvennyolcz óra múlva lehet előterjeszteni.
