Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-349

3é9« országos ülés 1898. noTemlber 5-én, szombaton. m országgyűlés együttesen gyakorolja. (Igaz! Úgy van! a hal- és szélső baloldalon.) Mert a XlV-ik czikkben, a mint felolvastam, ezt a törvényhozó hatalmat gróf Goluchowsky és báró Bánffy Dezső lefoglalta kizárólag a korona számára. Meg van döntve továbbá az 1848-iki törvényeknek az a rendelkezése, hogy ő Felségének, mint magyar királynak minden tényéhez, a melyet mint ilyen végez, tehát a közösiigyre vonatkozó minden tényéhez megkívántatik a miniszteri megerősítés. Mert itt nemcsak, hogy az alapszabályok nem lettek aláirva a miniszterelnök úr által; nemcsak, hogy az eddigi adományozások — pedig úgy tudom, hogy magyar honos is kapott már ilyen kitüntetést — nem lettek ellenjegyezve általa, hanem a szabályokban magukban egyenesen ki van mondva, hogy az ellenjegyzést jövőben ezen rendnek és éremnek adományozásánál nem a magyar minisztérium, hanem a rend kanczellárja, a ki véletlenül egyszersmind a közös külügyminiszter is, fogja teljesíteni, Halomra van döntve továbbá az 1867-iki törvényeknek az az intézkedése, hogy az ott foglaltakon kivííl több közös ügy nincs Magyarországon, mert ezen szabályrendelet igenis szaporítja egy új közös ügygyei az eddigi közös ügyek számát; a mennyiben a czím- és rendek alapításának és adományozásának kérdését is közössé teszi. Meg van döntve továbbá az 1867-iki törvényeknek az az intézkedése, melynél fogva Magyarország egy teljesen független és — természetesen, a, hogy mi szoktuk érteni ™ önálló állam, mert hiszen nem egy, hanem két czikkben is az osztrák-magyar monarchia kötelékébe vétetik. Meg van döntve végre az 1867 : XII. törvényczikknek az az intézkedése is, hogy a közös miniszterek a magyar állam külön ügyeiben, semmiképen sem avatkozhatnak be. A rendek és czímek alapítása ós adományozása pedig, a mi felfogásunk és a magyar közjog tanúsítása szerint, külön közös ügye a magyar államnak, a melyhez a miniszternek semmi köze nincsen és most ebbe mégis beleavatkozott, még pedig fel kell tennem, hogy ez történt a miniszterelnök úrnak egyetértésével. Mondom, midőn a külügyminiszter úr mégis beavatkozott ebbe, az 1867 : XII. törvényezikknek ezt az intézkedését is megsértette. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Azt kérdem ezekután, t. ház, hát van-e még valami épen a magyar alkotmányból ? (Felkiáltások a bal- és szélső baloldalon: Dehogy maradt!) Igenis maradt. Itt van maga a miniszterelnök úr. Nohát az ő hajdanában oly fényes tollazata meg lett egy kissé tépve az utóbbi időben. De itt van különösen az a 30 éves gyakorlat, mely a miniszterelnök úr politikai bölcseségének, mint látszik, alfáját és ómegáját képezi. Az a 30 éves gyakorlat, melyet rendszerint a legközelebbi törvénysértésekből és visszaélésekből szokott megkonstruálni a miniszterelnök úr mindannyiszor, valahányszor nehéz helyzetében arra reászorult. (Ügy van! a baloldalon.) Nem akarom azt vitatni, t. ház, hogy a parlamentáris életnek hasonló elfajulásával más államokban is nem találkozunk. Egyebütt is megtörtént, hogy a parlamenti életbe befészkelte magát a parlamenti önkény és a parlamenti abszolutizmus. így történt ez különösen Angliában Sir Róbert Valpole hosszú és a Fox rövid minisztersége idejében; így történt Franczíaországban Viléle, később Guizot és a legújabban Broglie Fourton kormány idejében. így történt Belgiumban is, és így történt Poroszországban ÍV. Frigyes Vilmos uralkodása alatt az úgynevezett Mannteufel alatt. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a parlamenti önkény és abszolutizmus azt a tökéletességet azon államok egyikében sem érte el, mint a melyet máris elért nálunk. (Ugy van! a hal- és szélső baloldalon.) Hogy a t. képviselőtársaimnak némi fogalmat nyújtsak arról, hogy milyenek voltak más államokban az állapotok, midőn ott a parlamenti önkény uralkodott, legyen szabad az első és utolsó esetről, tudniillik Sir Róbert Valpole idejebeli angol állapotokról és a Mannteuffel idejebeli porosz állapotokról néhány adatot idéznem. (HaVjuk! Halljuk/) »Két izbeni kormányzása tovább tartott húsz esztendőnél. Minthogy azonban uralmát a megvesztegetésre és az ennek segítségével teremtett parlamenti mindenhatóságra alapította, különösen hivataloskodása második felében oly utált lett az országban, hogy a törvényhozás miad a két házában egymást érték a felirati javaslatok, melyeknek zárótételét az alkotmányos romlottság apjának a korona tanácsából való örökös kizárása képezte. És egészen méltán, mert Valpole parliamenti akták tanúsítása szerint a kormány valamennyi ágát kezei közé kerítette, az összes ügyek igazgatását egyedül intézte, a korona kegyeinek osztogatását kizárólag magának tartotta fenn, a hivatalokba való alkalmazás, elmozdítás és a nyugdíjazás, valamint a fejedelmi kitüntetések jogát is monopolizálta s a saját párthatalmi czéljaira, illetőleg a kisebbség elnyomására értékesítette, a vesztegetést pedig oly mértékben űzte, hogy élete utolsó éveiben nem átallotta úton-útfélen azzal dicsekedni, hogy ismeri minden angol értékét, mert egy sem volt, a kinek szavazatát valaha meg nem vásárolta« (Zaj és mozgás a bal- és szélső baloldalon.) Még érdekesebb az a rajz, a melyet a porosz állapotokról leszek szíves (Derültség jobbfelől.) egy rövid idézettel kimutatni. E tekintetben igen klasszikus tanura hivatkozhatom, Gneistre,