Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-349

noYember 5-én, szombaton. Q2 349. országos fllés 1898. kisgazda a hazának, hogy mennyi időt kellett gazdaságától elrabolnia, hogy mennyi tanulmányt kellett tennie, a mig a politikai ismeretekbe olyan mélyen belehatolt, hogy ezen szellemi szülöttjét, ezen brosürjét megalkossa! Pedig a kisgazdának, t. ház, az ideje a legfőbb tőkéje, a melynek kamataiból él, és a melyet, ha egyszer elvesztett, pénzen sem tud visszavásárolni. Az az idő pedig, a melyet a kisgazda gazdaságától elrabol, rá nézve holt tőke, a mely nem jövedelmez, sőt ellenkezőleg, veszteséggel jár, mert ezen idő alatt gazdasága jövedelmezőségében nagyon hátramegy. (Úgy van! a szélső haloldalon.) Tehát ez a kisgazda részéről kettős áldozat, még pedig olyan, a melyhez hasonlót, merem állítani, a világtörténelem nem tud felmutatni. (Igás! Ügy van! a szélső baloldalon.) Ez a kisgazda méltán az egész magyar nemzet hálájára tarthat számot, sőt méltányos dolognak tartanám, ha a t. miniszterelnök úr ezen kisgazdát valami magasabb kitüntetésre ő Felségénél javaslatba hozná. (Derültség a szélső baloldalon.) De ha ez talán, t. ház, nem így volna, ha annak a kisgazdának a tollát nem künn a vidéken, hanem esetleg itt Pesten, a műveltebb körökben, talán a földmívelésügyi minisztérium valamelyik ügyosztályában, a fejét pedig talán a miniszterelnöki palotában lehetne megtalálni, akkor, t. ház, a dolog egészen más elbirálás alá tartozik, (Úgy van ! Úgy van ! a szélső baloldalon.) akkor ez többé nem meghozott áldozat, hanem politikai bűn, (Élénk helyeslés balfdöl.) a lázítás, a forradalom útjának az egyengetése. (Igaz! Ügy van! Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) T. ház! Nem tudom említés nélkül hagyni, épen most, a midőn a kormány iránt táplált határtalan bizalmatlanságom következtében az indemnitás napirendre tűzését nem fogadom el, azon vétkes merényletet, a melyet a miniszterelnök úr a hazafias múlt itánti kegyelet meg nyilvánulása körűi elkövetett. (Úgy van ! a szélső baloldalon.) Európa minden nemzete kegyelettel adózik az ő hazafias múltjának, törvénybe igtatja, ünnepet szentel a múlt idők emlékének, a kegyelet koszorúját teszi le vértanúi sírjára, csak a magyar nemzet az, a melynek így tenni, így érezni nem szabad, nem lehet. (Igaz! Úgy van! Tetszés balfelöl.) Bánffy Dezső minisztere]aök úr kitépi a nemzet szívéből a kegyeletes megemlé kezes napját, márczius 15-ét, és erőszakos eszközökkel akarja helyébe plántálni a kegy osztás ünnepét, április 11-ét. T. ház! Ostoba kertész az, a ki a déli égöv meleg talajából kitépi a vidéknek pompázó flóráját és helyébe akarja plántálni az észak jégvirágait. Nem fog az ott gyökeret verni soha, nem jók neki a meleg nap perzselő sugarai. Nem fog sikerülni a miniszterelnök úrnak sem soha, hogy a magyar szerető szívekből kitépje a kegyeletes megemlékezés napját, márczius 15-ét és helyette gyökereztesse meg a kegyosztás fagyos virágát. (Tetszés és helyeslés balfdöl.) De bármi legyen is az eredmény, a tendencziózus rosszakarattal a bűn el lett követve. (Úgy van! bálfelöl.) És a t. miniszterelnök úr nemcsak a múlt kegyeletét dobta sárba, hanem erősen veszélyeztette a jövő hazafiságát is. Pedig, t. ház, én egyénileg úgy vagyok meggyőződve, és ez úgy is áll, hogy a hazafias múlt iránti kegyeletben fekszik jövőnk hazafiságának biztosítéka. Á mily mérvben viseltetünk kegyelettel a hazafias múlt iránt, oly mérvben gyújtjuk fel a jövő nemzedék szívében a hazaszeretet szent tüzét, (Helyeslés a szélső baloldalon.) és a mily mérvben csökken kegyeletünk és annak nyilvánítása a hazafias múlt iránt, oly mérvben öltük ki a jövő nemzedék szívéből ezt a nemes tüzet és adunk helyet abban olyan érzelmek felburjánzásának, a melyek Magyarország békés fejlődését, államiságának a jövőben leendő megtarthatását erősen veszélyeztetik. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ezen nemes, hizafias érzület megsemmisítésére a t. kormány részéről még egy veszedelmes lépés tétetik. A kultuszminiszter úr ugyanis (Halljuk Halljuk! balfelöl.) egy rendeletet bocsátott ki az elemi és középiskolákhoz, a melyben márczius 15-ikét meg sem említi, de elrendeli, hogy minden iskolában április 11-ike ünneppé avattassék. Mi lesz ennek a következése, t. ház? Az, hogy márczius 15-én megtartatnak az iskolában a rendes előadások, a kegyeletes múltra való minden megemlékezés nélkül, márczius 15-ike ép olyan nap lesz a gyermek szemében, mint az év akármelyik napja; április 11-én azonban minden osztálytanár egy emlékbeszédet tart, a melyben a királyi kegyet emeli ki, azután vége az előadásnak; a gyermekeket hazabocsátják, egész nap vakáczió. Ez a forma az, t. ház, a mely a fiatal nemzedék hazafias érzületének elaltatását rejti magában. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert a gyermek először is örül a vakácziónak, ennek a pillanatnyi egyéni szabadságnak; ezzel különbözteti meg április 11-ikét a többi közönséges naptól. Később azután, a mint a gyermek szellemi ébredése előre halad, kezdenek lelkére befolyással lenni, kezdenek abban nyomot hagyni a tanár emlékbeszédének egyes részei. Először is a király nemes és szent alakja emelkedik fel lelki szemei előtt; később április 11-ét kezdi összeköttetésbe hozni a király személyével; végül megérti, hogy ezen nemes alak, ez a szent koronás fő április 11-én micsoda jót tett a nemzettel ; megengedte alkotmányunk biztosítékait