Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-349

349. országos ülés 1898. november 5-én, szombaton. m törvénybe iktatni De hogy alkotmányunk biztosítékait kik és micsoda nehéz körülmények között szerezték meg a magyar nemzetnek, (Ugy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) arról mélyen fog hallgatni az osztály tanár. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon) Vigyázni fog, nehogy meggondolatlan nyilatkozattal felébreszsze annak a gyermeknek figyelmét, mert hiszen az ördög nem alszik; hátha abban a gyermekben felbuzdul az ősi magyar vér és ösztönszerű nyomot követve, belebotlik a magyar nemzet legnagyobb dicsőségének és legnagyobb fájdalmának kiindulási pontjába, márczius tizenötödikébe. Akkor abból a gyermekből nem lesz jó osztrák soha. Madarász József: Ne is legyen! Fáy István: Ezt meg kell akadályozni; idejekorán, még csirájában el kell fojtani. Erre való az osztálytanár és a miniszteri rendelet. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Endrey Gyula: Meghamisítják a történelmet! (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Fáy István: T. ház! Ha meg nem volnék győződve arról, hogy ezen veszedelmes irányú rendelet nem a kultuszminiszter úr agyában fogamzott meg, bizonyára olyan szemrehányással illetném őt e törvényhozás termében, a minőt e veszedelmes rendelet szerzője megérdemel. De igazságérzetem nen engedi, hogy a végrehajtó kart sújtsam a bíúiszerzőért. Én pedig igen jól tudom azt, hogy a magyar parlameLtben a szakminiszter urak azt teszik, a mit a miniszterelnök úr akar; (Ugy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) a mit a miniszterelnök parancsol. (Igaz: Úgy van! a szélső baloldalon.) És akkor igazságtalan dolognak tartanám, ha a szakminiszter urakat egyik vagy másik botlásukért számadásra vonnám. Hiszen ők nem egyebek, mint eszközök a miniszterelnök úr kezében, az ő közvetlen ezéljainak: a hazafias és ! kulturális érdekeknek megölésében, a korrupczió és szervilizmus szörnyetegének felnevelésében. (Úgy van! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) T. ház! Az eszmetársulás kapcsán odajutottam, hogy kénytelen vagyok megnevezni Magyarország azon nagy hazafiait, a kik a nem zetnek másodízben jogot és szabadságot, maguknak pedig a hősök, hazafiak emlékkönyvében kitörölhetetlen nevet szereztek. Értem az 1848-iki első felelős magyar minisztériumot. Ott volt gróf Batthyány Lajos miniszterelnök, Kossuth Lajos pénzügyminiszter, Deák Ferencz igazságügyminiszter, gróf Széchenyi István közlekedésügyi miniszter, Szemere Bertalan belügyminiszter, báró Eötvös József közoktatásügyi miniszter, Klauzál Gábor földmívelésügyi, Mészáros Lázár hadügyi, herczeg Esterházy Pál külügyminiszter, mindmegannyi óriás a hazaszeretetben, mindmegannyi fáradhatatlan bajnok. Tettekben és hazaszeretetben egyik iparkodott a másikat felülmúlni, az egyik iparkodott nagyobb eredményt és munkásságot kifejteni a másiknál a nagy alkotások létrehozásában. (Egy hang balfelöl: Hol vannak a szobraik?) És ha a t. miniszterelnök úr visszagondol reájuk, először is nézzen a tükörbe és tegye meg az összehasonlítást az ötven éves múlt és a sivár jelen között. És ha összehasonlítja az ő munkásságukat a magáéval, látni fogja azon óriási erőt, a melyet amazok kifejtettek, bámulni fogja azon törhetetlen férfias akaraterőt, azon óriási tevékenységet, a melylyel ezen emlékeikben is áldott minisztérium tagjai a magyar ügyekben eljártak. Két hét alatt nem kevesebb, mint harmincz törvényt alkottak, mind olyanokat, amelyek mindegyike a mai Magyarország alkotmányának is alapkövét képezi. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) A Bánffy-kormány pedig akkor, mikor közgazdasági életünk a legválságosabb viszonyok közé van ékelve, hónapokon keresztül tétlenségre kárhoztatja a parlamentet. (Úgy van! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) És nem kevesebb eltérést mutat a politikai erkölcsök iránytűje is. Akkor a czél a nemzeti közérdek volt, a közérdeknek volt alárendelve az egyéni érdek ; önként meghozott áldozatokkal ékesítették a hazafiság oltárát. Ma az érem másik oldala fordul fölül, megváltozott a czél. Ma az önérdeket ápolják a közérdek rovására, (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) és a nemzettői kivannak áldozatot az egyesek, a saját jólétük áll előtérben. Akkor törvényeket alkottak a honvédelem részére'; ma ezek holt, érthetetlen betíík, a melyeket ma senki sem respektál. Akkor babérkoszorúval tüntették ki az érdemdús hazafit, ma töviskoszorút helyeznek homlokára. Akkor a hazafiság volt a lobogó fáklya, a mely kijelölte az utat; ma a korrupczió. Akkor az ész, a szív és a közérdek volt a magyarok fegyvere; ma a hatalom előtti meghunyászkodás, kislelkűség, szolgalelkűség és a divattá vált árulás. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Akkor a hatalom védte az országot és nemzetet, ma a nemzetnek kell megvédelmeznie a hatalommal szemben ezeket és önmagát. (Igaz! Úgy van! a bal- és széhő baloldalon.) Beszédem folyamán iparkodtam számokban is rámutatni az általános elszegényedésre és hanyatlásra; imént elmondott szavaimmal iparkodtam szemmel láthatóvá tenni a politikai erkölcsökben és a politikai irányzatban beállott hanyatlást. Ha aí ónban ez nem sikerűit volna, ha nem tudtam volna a képet kellő színekkel megfesteni, akkor hivatkozom még egy körülményre, mely a politikai erkölcsök hanyatlásának karakterisztikumát képezi; (Halljuk! Halljuk! a bal- és szélső balolda-