Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-349

M 349. országos ülés 1898. november 5-én, szombaton. nagyobb quótát követel és ezen kívánalmát azzal indokolja, hogy Magyarország a legutóbbi idő­ben sokat fejlődött. Igaz, hogy 1896-ban létesí­tettünk egy kiállítást, mely deficzittel végződött; vannak gyáraink és miként a túloldal igen sok tagja nagyon jól tudj alkotmányos időkben alapíttattak különböző bankok; vannak meg­lehetős száma adósságaink és az azok után fize­tendő milliókkal adófizetőivé lettünk a külföld­nek, leginkább pedig Ausztriának, mert az ott elhelyezett értékpapírok, záloglevelek, elsőbbségi kötvények, bankok és gyárak alapítására felvett tőkék kamatösszege megközelíti a 80 milliót. Hogy a t. miniszterelnök úr jónak látja a kiegyezésre vonatkozó megállapodásokat a titok fátyolába burkolni, ezt én egyszerűen azon fur­fangnak és erőszaknak tulajdonítom, mely a t. miniszterelnök úr négy évi működését követ­kezetesen jellemzi, (Úgy van! Úgy van! Igaz! a baloldalon.) Ennek illusztrálására bátor vagyok felhozni azon megegyezést, mely gróf Apponyi Albert t. vezérem és közte történt, s melynek kifolyása az 1898 : I. törvényczikk megalko­tása, a minek bővebb részletezésébe én nem kí­vánok belebocsájtkoznä, mert ezt már nálamnál illetékesebb egyének elvégezték. Csak azt kí­vánom röviden megjegyezni, hogy a t. miniszter­elnök úr akkor, a mikor a fojtó levegőtől meg­szabadult és annak gőzét is elpárologni gondolta, jónak találta akkor tett igéretét meg nem tar­tani. (Úgy van! Úgy van! a haloldalon.) Mondja meg nekem az igen tisztelt miniszterelnök úr, hogy ez a parlamenti tisztesség legprimitívebb fogalmával is hogyan egyeztethető össze? (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Ott van a Dezseőffy-ügy; ezzel sem ki­vánok bővebben foglalkozni; ezt is eléggé láttuk kifejtve. De hogy egy régibb esetre vissza­térjek, ott van a néppárt szemetjéből kikotorá­szott levélnek az országgyűlés előtt való produ­kálása ; ezt is a politikai tisztességgel megyezőnek tartja? Hát mit szól hozzá a külföld, ha olvassa, hogy Magyarország miniszterelnöki székében egy ilyen egyén ül? (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Vagy talán azt gondolja a t. miniszterelnök úr, hogy mint Bismarckot vaskanczellárnak, őt vas­miniszternek fogják nevezni? Nagy különbség van a kettő közt, mert mig Bismarck nagy politi­kai és diplomatikai tehetségével nemzetét nagygyá és hatalmassá tette, (Úgy van! Úgy van! balfelől.) addig ő e szegény hazát a válság tátongó ör­vényébe sodorja. (Úgy van! Úgy van! balfelől.) Még csak egyet akarok megjegyezni és ez ez az, hogy a t. miniszterelnök úr vezérlete alatti választások alkalmával az ellenzék sorait megfogyasztotta, de azokat meg nem törte. A napirendet el nem fogadom. (Zajos éljen­zés balfelől. A szónokot számosan üdvözlik.) Lakatos Miklós jegyző: Buzáth Ferencz! Buzáth Ferencz: T, ház! (Halljuk 'Halljuk!) Megelégedés helyett az elégületlenség moraja visz­hangzik széles e magyar hazában. Ezer és ezer torok kiáltja: Jogot a népnek, kenyeret az éhe­zőknek! (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Felriad álmá­ból a nagy liberális alvó és visszakiált: Ki merésze] jogokat követelni, mikor ép az a bajunk, hogy e szép magyar hazában őseinktől örökölt szabadságokban bővelkedünk? Ki merészel ke­nyeret kérni, midőn ép az a bajunk, hogy meg­fúlunk a saját zsirunkban? És a nagy liberális alvó dicső uralkodásának harminczadik évében zsandárt, katonaságot vezényel és egy csomó véráldozat árán helyreállítja a nyugalmat és a midőn felébred, álomnak tűnik fel előtte a való­ság, álomnak, a melyet csakis a babonás ember vesz számba, a ki előveszi az álmoskönyvet; vagy javasasszonyhoz is elmegy, hogy adja álmának történetét, liberális észjárás szerint gon­dolkozó férfiú legfölebb azt mondja: bolond egy álmom volt. Hár, t. képviselőház, harmincz év elég hosszú idő még egy nemzet életében is, s ha egy ilyen hosszú kormányzás eredménye ilyen bolond álmot hoz a nagy alvó szemére, mégis csak érdemes utána kutatni, mi okozza a léleknek e beszédét, mert még önökre nézve is kellemetlen lehet, ha a megszokott nyugalmukat minduntalan meg­zavarják. T. képviselőház! Az országgyűlés kezdetén egy irodalmi lap felszólította az elsőizben meg­választott országgyűlési képviselő urakat, adnák elő, minő hatással volt rájuk nézve a törvény­hozási épületbe való első belépés? Én annak idején nem tettem eleget ezen felhívásnak, és most veszek alkalmat magamnak, hogy előadjam, minő érzelmek vettek elő e törvényhozás termébe való első megjelenésemkor. Hát, t. ház, úgy gon­doltam, hogy a bűnnek kivül kell maradni erről e helyről és csak tiszta lélekkel itt megjelenni; a nemzet szentélyének tekintettem e helyet, mert ott, a hol egy nemzet sorsa intéztetik, a hol az emberiség jólétéért és boldogságáért kell közre­működni minden tevékenységnek, tisztán kell állani, mint az Isten háza áll. Ugyanezért, t. képviselőház, azon férfiaknak, a kik hivatva vannak a nemzet sorsának intézésére, birniok kell a férfiúi eiényekkel, jelíemszilárdsággal, tisz­tességgel, őszinteséggel és becsületességgel, mert csakis az ilyen férfiú őrizheti meg az egyéni függetlenséget, a gondolatszabadságot és tisztes­séget ; csakis ilyen férfiúban fejlődhet ki a nemes érzés minden szépért, jóért és nemesért, csakis ilyen férfiak képesek megvívni a politikai élet küzdőterén az eszmék harczát, és csakis ily harcznak eredménye iehet a nemzetre nézve áldást hozó. így képzeltem én, a kit polgári foglalkozá-

Next

/
Thumbnails
Contents