Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-349

5S 349. országos ülés 1898, november 5-én, amwhiátm. hazafias törekvést elnevezik gyermekes ideálizmusnak ! Midőn ezen lesújtó tapasztalatokat teszsztik, t. ház, állami életünkben, kétszeresen lesújtó az, hogy látnunk kell, hogy az egykor, ezelőtt harmincz évvel még oly erős társadalmi életben is minő elrémítő arányokat ölt a korrupezió, értem alatta, minő óriási mérvben lazulnak a közerkölcsök, mily hű követőjévé vált a társadalom a kormány önzésének, minő mohón tette magáévá a kormánypolitika jellemző elméleteit, minő féktelen módon kapott lábra ma már az önzés, az érzéketlenség, a közügyek iránti közöny, a kétszíuűség, a hízelgés, mily nagy mérvben dominál mindenütt a közérdek rovására az én, minő rohamosan terjed az önállóság, az őszinteség hiánya. Mai napság oda jutottunk, hogy a társadalmi élet egyik főtényezőjét: a baráti önzetlen érzés is kezd kipusztulni és helyébe jön a közügyek iránti indifferentizmus, a kétszinüség, hizelkedés. Szóval nagy mértékben dominál a közérdek rovására az »én« s rohamosan terjed az önállóság, az őszinteség hiánya. (Igaz! Úgy van! balfelől.) Ma, ha valaki egy más személy iránt baráti érzelmeket hirdet, vagy tanúsít, rögtön fel lesz a kérdés vetve, vájjon aiiért,| minő anyagi vagy más érdekek ösztönzik arra? (Igás! Úgy van! balfelől.) Ha valaki egy eszméért lelkesül, azért áldoz, nyomban kíséri őt a gyanús mosoly. Szóval a kormány rendszerének kényszere odavitte a társadalmat, hogy legdrágább kincse, egyedüli fentartó ereje az önzetlenség, az őszinteség helyébe befogadta a rút önzés dúló férgét, nielj nem épít, hanem bomlaszt ott, a hol az erőt csak az összetartás, összeforrás adja. (Helyeslés bálfelöl.) S habár, mint mondám, t. ház, mindazokért, melyek nemzeti létünk ily elsülyedését, társadalmi életünk ily elzülíését okozták, nemcsak kizárólagosan e kormány hibáztatható, mert e dudvány magva már huszonöt éve van elvetve; de ki kell, fájdalom, jelentenem, hogy e dudva egy kormány alatt sem virágzott ily nagy mértékben, mint épen a jelen kormány alatt, ez átkozott növény körííl egy kormány se kertészkedett oly szakértelemmel, egy kormány sem dédelgette azt úgy és annyira, mint épen a jelen kormány,— híven fogadalmához, melyet alakulása alkalmával itt e házban tett, — hogy tudniillik nagy elődjeinek nyomdokain fog haladni. (Tetszés bálfelöl.) A bécsiek szokott találó humorokkal e minisztériumot megalakulásakor elkeresztelték Verlegenheits minisztériumnak, — valószínűleg arra czélozva ezzel, hogy minő bajosan sikerűit a mindenre vállalkozni kész miniszterelnök úrnak a kabinet összealkotása. De ezen elkeresztelésben talán jóslatszerűen annak jövendő cselekményei is jelezve voltak, a mint láttuk, egész élethűen, mert cselekedetei, intézkedéseiben kapkodóbb, eljárásaiban zavarodottabb minisztérium nem ült az ország nyakán, mint a jelenlegi. Egyben azonban sohasem jött zavarba, kitartóbb nem volt egy sem nála a korrupezió dédelgetésében, a törvények kijátszásában, a czinizmusban, a nemzeti jogok és érdekek apránkénti feladásában, (Helyeslés balfelől.) mint épen a jelenlegi, melynek feje a szolnok-doboka-naszódi volt híres főispán, kinek főispáni összműködésének eredménye az volt, hogy megmutatta, mikép nem kell a törvényeket tisztelni. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) s megtanította polgártársainkat ott arra, mikép nem kell a magyar hazát szeretni. De, t. ház, nemcsak künn a politikai életben, (Igaz! Úgy van! a bál- és szélső baloldalon.) künn a társadalomban látjuk e veszélyes, minden önérzetet kiölő rendszer megsemmisülő hatását, de látjuk, fájdalom, itt benn a parlamentben, és látjuk, miként válik a legkomolyabb arcz nevetővé ; látjuk a nevetőket egyszerre haragos arezot Ölteni, a szerint, a mint valamelyik miniszter, de főképen a hatalmas [miniszterelnök úr arczizmai mozognak. Látunk egyeseket őrült dervisként tánczolni, újongani, de mindig, fmindig oly helyen, hogy a nagy miniszier figyelmét ki ne kerülje, sőt látunk alakokat, kik ha véletlenül nem néz feléjük a miniszter úr, más oldalra szaladnak, csakhogy az Istenért- lelkestíltségük, htí szolgaságuk jele a miniszter figyelmét ki ne kerülje. Micsoda nagymérvű hiányára mutatnak ezen jelenetek a férfias önérzetnek? (Úgy van! balfelöl.) Tudni, hogy nem egy esetben magának az ünnepelt miniszternek is terhére vannak az ilyenekkel, de fájdalom, e betegség terjedését most, ha akarnák is, csak nagy nehezen orvosolhatnák. De látok, t. ház, e házban még egy szoniorítóbb jelenséget. Láttam és látok, t. ház, itt e házban egykor épen így körülrajongott minisztereket, kiknek tehetsége, hazafisága, egyénisége előtt az egész ország tisztelettel hajlik meg, de a kik végtére is megbuktak, most már nem miniszterek és mivé lettek? Egyedül bolyongnak a folyosón, a még tegnap őket körülrajongó tábor más faragott képet imád, s meg kell nyugodniuk, sőt boldognak kell, hogy érezzék magukat, ha valamely kis stréberecske egy »jó napot«-tal tiszteli meg őket. Minő érzés dúlhat az illetőkben ezek láttára? De minő szomorú jelei ezek a társadalmi korhadásnak ! (Úgy van! Úgy van! balfelől.) Nem akarok továbbra a t. ház türelmével visszaélni, (Halljuk! Halljuk!) csak kijelentem, hogy mindezen eló'hozottakkal csak dióhéjban jeleztem e pusztító rendszer jelenségeit, mely rákfeneként pusztít már az egész nemzet orga-