Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-349

349. országos ölés 1898. vallásának egyik fővédbástyáját látja, ha tudatával bir annak, hogy törvény van, mely egyformán oszt igazságot, egyformán büntet, egyformán védi minden polgárát a hazának, ha érzi és tudja azt, hogy anyagi jóléte, vagyon- és személybiztonsága felett egy részrehajlatlan kormány őrködik. Ha tudja és érzi, hogy terheket visel ugyan, de jogokat gyakorol, 8 ha tudja, hogy azokat szabadon gyakorolhatja, attól őt senki meg nem foszthatja. Szóval ha tudja és érzi, hogy egy szabad állam polgára. (Helyeslés balfelöl.) Ezek nem szofizmák, t. ház, ezek csekély személyem tapasztalatain alapuló meggyőződéseim nekem, ki nemzetiségi vidékeken, mondhatni tisztán román ajkú vidéken élek, s ki saját magam tapasztaltam azt, hogy a román nép nagy zöme mindig hálás azzal szemben, ki vele igazságos, méltányos és boldog, ha tudja, hogy önzetlen jogvédelemben részesül. Nézetem szerint így és csak így remélhetjük, t. ház hazánk konssolidáczióját s meg vagyok győződve, hogy ezen tisztán szabadelvű eszmék érvényesítéséből tették a 67-es nagy alkotások mesterei, letéteményesei magasztos czéljuk elérhetését függővé, a midőn rövid pár évtized alatt lehetségesnek vélték az egységes magyar államot megalkothatni. De kérdem, t. ház, hol vannak azon intézmények, melyek e czél elérését czélozzák ? Létesített-e a régi, létesített-e a jelen kormány bár csak egy oly intézményt, mely az államegységre való törekvést czélozná ? Hiszen, mondhatni, majdnem minden eddigi törvényintézkedés csak arra való volt, hogy az elégedetlenség magvát hintse el, nemcsak idegen ajkú polgártársaim, tehát a nemzetiségek közt, de sőt a legtőzsgyökeresebb magyar ajkú polgárok közt is, mert majdnem minden meghozott törvény magán hordja a kétértelműség, magán hordja a kibúvók számtalan módozatát, s mindezt azért, hogy az el- és félremagyarázásoknak tág tere nyilván, annak alkalmazása tetszés szerinti lehessen s akként érvényesüljön, miként azt az egyedül üdvözítő párt érdeke kívánja. Érvényesüljön annak teljes szigora, ha azt a pártmonopolium, vagy a szövetséghez tartozó egyesek magánérdeke úgy kívánja, irott malaszttá váljék az, ha magasabb érdekek úgy kívánják, szóval alkottak törvényeket, melyek legnagyobb része liberális köpenybe bujtatja a sic volo sic jubeot. Ilyen fajták, t. ház, azon intézmények, melyeket az eddigi kormányok az egységes magyar állam alkotása körül elvitathatlan konzequencziával létesítettek. De nézzük, t. ház, a másik czélt, melyet a 67-es törvények nagy alkotói maguk elé tűztek. Meg lévén minden szükséges feltétel arra, czélúl vember 5-én, szombaton, tj| tűzték alkotni egy virágzó, gazdag magyar államot. Mi történt ez irányban, t. ház? Gazdagabbak vagyunk-e ma, mint ezelőtt 30 évvel? Hisz ha összehasonlítást teszünk az akkori állapotokkal, látjuk, hogy állami adósságaink milliókra mennek, budgetünk három, sőt négyszeresedéit, középosztályunk, ezen államialkotó és fentartó erőnk 90 százaléka már elpusztult, a fenmaradt 10 százalék pedig a tönk szélére jutott, iparunk mondhatni semmit, az alsóbb néposztály pedig a megélhetési eszközök hiánya a felekezetnélküliség, a szoczializmus karjaiba kergeti. Hát még minő kitűnő mérvben emelték, növelték kormányaink állami függetlenségünket kifelé? No, ezt láthatjuk legdiesteljesebben mindjárt saját külföldi konzulátusaink, követségeinknél, hol magyar államiságunk egyedüli elismerését, a kétfejű sas gyomrában leli. Láttuk és tapasztaltuk, hogy miképen fejlődik állami tekintélyűnk, főképen a jelen kormányzat alatt. Ott vannak a zágrábi, belgrádi zászlósértések, ott az orsovai eset, a midőn egj nemzet milliókat áldoz, hogy elvállalt nemzetközi kötelmének eleget tegyen, azt fényesen meg is oldja s midőn a kiszabott időre, a mívelt Európa szeme láttára, királyok jelenlétében átadja a nemzetközi forgalomnak, még egy elismerő szóban sem részesíttetik, mi több, állami önállósága, függetlenségének legártatlanabb jelképe, nemzeti lobogója az ünnepély alkalmával a megnyitási aktusnál ki lett tiltva. Hát ilyen az a hires önállóság? Ez az a hires Szent-István birodalma? Hisz a kis Montenegró is méltó gúnymosolylyal nézheti és nézi is le a nagy Magyarországot és jogosan. Kern egyszer irigyeltem én is, a midőn ezen, nemzetemet földig lealázó eljárásokat szemléltem, a kis Montenegró maroknyi független lakóit. Vérlázító, a legundokabb móclon lealázó az a szerep, a mi hazánknak tehetetlen, hatalomra vágyó, önző kormányainknak eljárása által osztályrészül jutott. (Úgy van! balfelől.) Hisz így csak hülyékkel szoktak elbánni! Szabadon választhatsz, mondja a kormány, mert szabad vagy, de azt, kit én, kormány akarok. Tíz évenként szabadon egyezkedhet el Ausztriával, de úgy, a mint én akarom ! Önálló rendelkezéssel birsz, de úgy, a mint ón akarom! Felelős minisztériummal birsz, de nem te őt, hanem ő von téged felelősségre! Szóval gúny, irónia az, a mit nálunk alkotmányosságnak, szabadeMíségnek neveznek. S mégis midőn a jobbérzésűek felszólalnak, midőn tiltakoznak ezen játék ellen, midőn önzetlenül követelik e szabad, független ország alkotmányos törvények által biztosított jogait; midőn hangsúlyozzák egy nemzeti irány követését, követelik a törvények megtartását; midőn óvást emelnek alkotmányunk részletekben! feladása ellen: a feleletet egy gúnymosoly, s e nemes, jogos,