Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-349

50 349. országos ülés 1898. november 5-én, szombaton. törekvés és annak mindenáron megtartani akarása. Hisz alig van törvény, alig van egy törvényes alkotás, a mely magán ne hordaná a pártérdek bélyegét. Hogyha visszatekintünk az újabb alkotmányos éránk alatt lefolyt harmincz évére, tudjuk azt, hogy minő lelkesedést, ügybuzgalmat és munkásságot tanúsítottak a 67-es törvények alkotói, és midőn most látjuk a sivár, szomorú jelent, arczunkbíi kell, hogy szökjék a vér és önkénytelenül fel kell, hogy kiáltsunk, hogy tulaj donkép ezen harminczéves működés hova és mire lett fecsérelve. Meg vagyok győződve, t. képviselőház, hogy a 67-iki alkotások nagymesterei nem ilyennek képzelték, harmincz év lejárta után egy Andrássy, egy Deák, egy Eötvös, nem ilyennek képzelték harmincz év múlva ideáljaikat. Mert ha tudták volna, t. képviselőház, hogy ilyen lesz az ország, meg vagyok győződve a felől, hogy nem fecsérelték volna idejöket arra, hogy felébreszszék, erőt, egészséget oltsanak a már haldokló testbe, hanem inkább hagyták volna, hogy elpusztuljon, mert jobb, czélszerübb és nemesebb cselekedet az, hogy meghalni engedik, mintsem erőt, egészséget oltani, újra éleszteni a nemzetet azért, hogy aztán öngyilkossá neveljük. Mi képezhette más azoknak a nagyoknak a czélját, munkásságuknak vezércsillagát, mint az, hogy bölcs intézményekkel, kitartó munkássággal egy pár évtized alatt hazánkat belső szervezetében egységessé, intézményeiben szabaddá, [függetlenné, anyagilag gazdaggá, kifelé pedig hatalmas, erős állammá alkossák. De ma, t. képviselőház, ha magasztos szempontból eszméket keresünk az intézmények lánczolataiban, kérdem, melyikét azoknak látjuk megoldva, egységesebb-e hazánk ma, mint harmincz évvel ezelőtt, avagy bir-e önállósággal, függetlenséggel, egyáltalában elmondhatjuk-e mi azt, hogy hazánk önálló, független magyar állam? Ezen kérdésekre, fájdalom, csak nemmel felelhetünk. Egységes magyar államról szólva, kérdem, t. képviselőház, hol van az? Hisz a nemzetiségi kérdés, mint nebántsvirág ma is megoldatlan. A nemzetiségi üzelmek még egy kormány alatt sem dühöngtek annyira, mint épen a jelen kormány alatt. Ha kérdezzük, hogy mindezekre mi szolgáltat okot, mi szolgáltat némi jogczímet, ezekre tisztán, kizárólag, határozottan c«ak azt kell mondanunk; okot, némi jogczímet szolgáltat arra az, hogy a nemzetiségi törvény csak irott malaszt, azt nem tartják meg, vagy ha néha meg lesz tartva, csak hézagosan. Én, t. képviselőház, nem vitatom, nem is akarom állítani, hogy mindazok a rendelkezések, melyeket a nemzetiségi törvény tartalmaz, beilleszthetők az egységes állam keretébe; annak megbirálása tisztán, kizárólag a kormányt, a vezető férfiakat illeti meg. Ha alkalmasak arra, ha beleilleszthetők a jogállam keretébe, beleilleszthetők az egységes állameszme keretébe, úgy tessék azokat végrehajtani, ha pedig nem illeszthetők be, akkor bírjon a t. kormány annyi önérzettel, annyi férfias bátorsággal, hogy minden tekintetben indokolt törvényjavaslatot nyújtson be és semmisítse meg ezeket. Mert, t. ház, meghagyni egy törvényt és végre nem hajtani, annyi, mint csúnya játékoz íízni az alkotmányossággal, annyi, mint — főkép a jelen esetben — puskaporos hordót tenni nemzetiségi intézményeink pinczéjébe, talapzatába és megengedni, hogy tűzzel, vagy gyertyával forognak körülötte. De, t. ház, ha már az egységes magyar államról szólunk s ebből kifolyólag a nemzeti kérdéseket vettem fel, kérdem, hogy a választási i törvény revíziója hol van? De, t. ház, nem-e szintén egyik tápanyagúi szolgál az izgatásokra a választási törvénynek egyes kinövései? Értem alatta a többek közt a választási czenzus különféle skáláját. Megegyeztethető-e az egyenlőség eszméjével, a jog és igazság elméletével az, hogy akkor a midőn a terhek viselésében az állam minden polgárára egyforma kötelesség vár, a jogok gyakorlatában különbség, kiváltság legyen? (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Ily intézmények fentartäsával ne álmodozzunk, t. ház, az egységes magyar államról, ily intézmények csak dekomponálólag hatnak (Igaz! Ügy van! balfelől.) s legfeljebb csak egy hagyományos eszmét vannak hivatva szolgálni, a divide et impera eszméjét; de nem a konzolidáczióra irányuló törekvést. Ha egységes magyar államot akarunk teremteni, ha azt akarjuk, hogy e haza minden polgára büszkén, önérzetesen érezze és vallja magát annak, ha külön ajkú polgártársainkat az izgatások ellen immúnissá akarjuk tenni, akkor meg kell honosítani előbb azt, a mi egy alkotmányos szabad nemzet első korolláriuma, a törvény tiszteletét, (Helyeslés balfelől.) nem azzal, vagy jobban mondva csak azzal alkotjuk meg az egységes magyar államot, ha a nemzetiségek lakta vidékeken a magyar nyelvet, mint államnyelvet ttízzel-vassal taníttatjuk, — hisz hány a magyar nyelvet kitűnően biró, sőt magyar intézetekben, magyar pénzen nevelt izgatók számai, — hanem igenis megalkotjuk az egységes magyar államot azzal, ha súlyt fektetünk arra, hogy magyar hazafiakat neveljünk, (Helyeslés balfelől.) tehát súlyt fektetünk a hazafias nevelésre. Mert előttem mindig nagyrabecsűlt — teszem fel — az a román, ki habár a magyar nyelvet nem is beszéli, hazájához hu, igaz hazafi; de annál undorítóbb, ha magyar nyelven árulja el a hazát. De ezt csak úgy érhetjük el, t. ház, ha e haza minden polgára állami intézményeinkben saját énje, nyelve,