Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-349

349. országos ülés 1898. november 5-én, szombaton. 4 Elnök: Az interpellácziók az ülés végén elő fognak vétetni. Következik a napirend (írom. 485, 500). Lakatos Miklós jegyző: Lázár Árpád! (Halljuk! Halljuk! bálfélől.) Lázár Árpád: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Ha a vitának ily előrehaladott stádiumában felszólalni bátorkodom, teszem azt kizárólag azért, hogy kötelességemet teljesítsem, de eleve kizártnak tartom azt, hogy felszólalásomnak valami gyakorlati eredménye legyen. Nem áhítozom én semmiféle parlamenti sikerre és főképen meg arra, hogy a túloldal részéről az elismerés, még kevésbbé a meggyőzés eredményeit érjem el. Hosszú éyeken át azon tapasztalatot tettem, hogy bírjon bár valaki az ékesszólás minden fegyverével, az érvek logikai hatalmával: (Halljuk! Halljuk!) itt az érvek és meggyőződések teljesen mellőztetnek; az egyedüli érv a legtöbb esetben a meggyőződés helyett a megszavazás. A meggyőződést nem az érvek súlya, hatalma eszközli, hanem igenis a túloldalnak elzárkózottságban és számbeli nagyságban kéjelgő többsége. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha mindezen körülmények daczára is indíttatva érzem magam a felszólalásra. . . . (Zaj jobbfelől. Halljuk ! Halljuk!) Ivánka Oszkár: Desseőffyt akarják hallani? (Zaj, Elnök csenget. Felkiáltások bálfélől: Helyre!) Lázár Árpád: . . . teszem ezt kizárólag és csak azért, hogy indokoljam, miért csatlakozom tiszta szivemből az ellenzéknek ezen mostani szokatlan harczához; miért támogatom azt, és egyesülök vele a küzdelemben. (Halljuk! Halljuk!) Egyesülök vele és támogatom ezt a különös harczmodort azért, mert ebben a kormány iránti bizalmatlanság leghathatósabb fegyverét látom. (Elénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Én az indemnityt eminenter bizalmi kérdésnek tekintem és éppen azért annak megszavazásában és napirendre tűzésében bizonyos bizalmi előleget látok. Bizalmi kérdésnek tekintem az indemnityt, mert hát mi más az iudemnity, mint az, hogy megadjuk az eszközöket és módokat a t. kormánynak arra, hogy kormányzati működését, tevékenységét folytathassa ? Mi más, mint az, hogy megadván a módot és lehetővé tevén a kormánynak, hogy kormányzatát folytassa, ezzel lehetővé teszszük azt is, hogy eddigi üzelmeit is zavartalanul tovább folytassa. (Ugy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha tehát tudatával birok annak; hogy ez bizalmi kérdés, mindenekelőtt azt a kérdést kell magamhoz intéznem, hogy meg vagyok-e a t. kormánynak eddigi működésével elégedve; helyeslem-e eddigi intézkedéseit; szándékozom-e magamat azokkal azonosítani? (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XVIH. KÖTET. Ha mind e kérdéseket magam elé állítom és bírálat tárgyává teszem, akkor lelkiismeretem és meggyőződésem oda konkludál, hogy e kormánynak, a melynek kormányzata alatt sem kulturális, sem gazdasági, sem belpolitikai, (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) annál kevésbbé külpolitikai irányban haladást nem látok, mondom, nem látok okot arra, hogy ennek a kormánynak kormányzata további folytatására a tett tapasztalatok után bizalmat szavazzak; megadjam neki a lehetőséget, hogy a kormányzatot folytassa, mert ez lelkiismeretlenség volna. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha a lelkiismeretlenség ez a múltakra vonatkozólag, úgy kétszeres lelniismeretlenség a jelen körülmények között akkor, a midőn nemzetünket eminenter érdeklő törvényjavaslatok vannak a napirenden, melyekre vonatkozólag a t. kormányért, főkép annak elnöke úgy bánik velünk, mint családfő a kiskorú gyermekekkel, nemcsak nem kötvén azoknak ismeretét az orrukra, hanem megtagad minden felvilágosítást tőlünk, a népképviselőktől, a kiknek hivatása a népnek érdekeit minden téren képviselni. Nekünk nem szabad semmit megtudni. Ha ezen eljárás nem lealacsonyítás, kijátszása és illuziorussá tétele a parlamentarizmusnak, akkor én nem tudom, hogy mi más lehetne. Mégis midőn ezen eljárás ellen az ellenzéki pártok felemelik védőszavukat, a mennyiben tiltakoznak ezen vakmerő játék ellen, mi mást hallunk egyebet a túloldal korifeusai részéről mi mást látunk a kormánypárti lapok hasábjain, mint hogy az ellenzék igyekszik a paríamentáriz, must tönkretenni, és hogy az ellenzék akadályozza meg azt, hogy egy jó és méltányos kiegyezés létesülhessen? (Ügy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Határtalan czinizmus ez, az erkölcsi érzékeknek végtelen elzsibbadása. Midőn mindezeket látjuk, a jogtalan vádakat és támadásokat az ellenzéknek vissza kell utasítania és igazolnia kell magát a nemzet előtt, hogy megmutassa azt, hogy tiszta, önzetlen meggyőződés vezeti őt ezen küzdelemben. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Kötelességünk ez és erőt nyerünk arra nézve, hogy lankadatlan kitartással küzdjünk a korrupczió rendszere ellen, a melyet jobban, kitartóbban még egy kormány sem képviselt, mint épen a jelen kormány. (Igaz! Úgy van! bálfélől.) De ha e rendszerről beszélek, nem akarok igazságtalan lenni, nem akarom ennek minden kinövéseit egyedül és kizárólag ennek a kormánynak tulajdonítani. Fájdalom, a jelen rendszer nem mai keletű, fokozatos lánczolata ez egy régen múlt pártpolitikának, egy régi pártmonopoliumnak eredménye ez a mindenáron hatalomra 7