Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-348

4ö 318. országos ülés 1898. november 1-én, pénteken. gavallér érzékével és felfogásával összefér, hogy a történtek után is éljenezzen és tapsoljon, ám én miattam gavallér szempontból egész a csontig eltapsolhatja a többség tisztelt tenyerét. (Derültség a bal- es szélső baloldalon.) De akkor azután ne beszéljen a t. többség arról, hogy ők a parlament méltóságának őrei, a parlament tekintélyének védői, hogy a nemzet tiszta, igaz közakaratának képviselői, mert a magyar nemzet lovagias érzése nemcsak a kormányzati kérdésben, de egyéni alkalmazkodásban is határozott feltételeket állít fel azon férfiakkal szemben, kikre nagy közdolgok vezetését bizta, és kik nagy kormányzati ténykedések letéteményesei. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Megértem én most már, miért bujkál a t. miniszterelnök úr. Nem attól fél, hogy vele gorombáskodni fognak, mert attól őt megoltalmazza a házszabály, hanem saját gavallér lelkiismerete az, a mely nem engedi, hogy itt üljön és szembeálljon azokkal, kik nem az ő forrásából merítették és vették a mandátumot. Megértem én, hogy a t. miniszterelnök úr, mint férfi és gavallér, az ő politikai működése iránt a konzequencziát nem akarja levonni; hanem akkor ne kívánja senkitől, hogy benne akár a férfit, akár a gavallért azzal a tisztelettel övezze körííl, a melyre e tekintetben a magán- és közéleti szereplés minden funkczionáriusa joggal tart igényt, ha ezeket a körülményeket és ezeket a dolgokat, az egyéni gavallér álláspontnak iritaktságát teljes mértékben megőrzi. Biz az elég szomorú dolog, hogy abban igaza van az én t. képviselőtársamnak, ki azt mondta, hogy a miniszterelnök úr nem ért magyarul. Mert ha értene magyarul, akkor úgy is mint gavallér, úgy is mint hazafi egyformán helyt állana azért a székért, a melyet elfoglal. Mint gavallér helyt állana azért, hogy nem tűrné meg, hogy megsértsék, mint hazafi pedig akkor, a mikor tőle az egész nemzet, az egész ország követeli, várja, hogy a nemzetet megnyugtassa az iránt, hogy milyen álláspontot foglal el, beszélne és nyilatkoznék. Mit méltóztatik a miniszterelnök úrnak gondolni, mit képzel? Azt hiszi talán, hogy apró papírkosaraknak a babrálgatásával és csinálgatásával és értéktelen, senkit semmi irányban sem kötelező, sem tiszteletet nem keltő üres mosolygással kielégít? Akkor nagy tévedésben van a miniszterelnök úr; hasztalan engedi magát biztatni bárki által, mert itt nekünk üres papírkosarakkal hiába jár, hiába kél, minket ki nem kosarazhat abban, (Derültség a szélső baloldalon.) hogy nem nagy szeretettel és nem nagy kedveskedéssel tekint ránk és nem szívesen öleli az ellenzéket karjai közé; ez a kikosarazás sem a t. miniszterelnök urat nem menti fel azon kötelezettség alól, a melylyel állásának tartozik, sem minket nem ment fel azon kötelezettség alól, hogy mi pedig harczoljunk, küzdjünk és követeljük az ő nyilatkozatát, (Élénk helyeslés a bal- és szélső báloldalon.) mert ez a minigzterelnök úrnak kötelessége. (Úgy van! balfelöl.) Lehetetlenségnek tartom, hogy akkor, mikor Ausztriának az álláspontja tiszta, világos az egész monarchia előtt, mikor ott nem titkolóznak abszolúte semmi tekintetben, hogy talajdonképen mit kivannak tőlünk, a miniszterelnök úr pedig hallgat és bekötve tartja a szemét és fülét úgy a saját pártjának, mint a hogy el akarja magát zárni a parlament ellenzékének követelései elől, mondom, lehetetleuségnek tartom, hogy ebben a magatartásban ne rejljék egy olyan esetleges politikai csiny, a melylyel szemben a nemzetnek őrködő álláspontot kell foglalni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Kit győz meg a t. miniszterelnök úr, a mikor apró kis kérdésekben megesik rajta az a tévedés, hogy nem mondja meg a valót. (Derültség a baloldalon.) Kit győz meg ezzel a hallgatásával arról, hogy a nemzet érdekeit karolja fel és azt nem akarja nyilvánosságra hozni. Azt hiszi a t. miniszterelnök úr, hogy van Magyarországon olyan ügyefogyott elme és felteszi az ellenzékről, hogy harczával felhagy, a melyet felvett nagy nemzeti érdekek képviseletében mindaddig, míg nem beszél? Ebben a miniszterelnök úr téved, de téved abban is, ha azt hiszi, a mint az általa fenntartott lapok hirdetik és állítják, hogy a miniszterelnök úrnak állása erős és megdönthetetlen, mert a többség szilárdan kitart és a korona bizalma változatlan. (Derültség balfelöl.) Hogy a többség kitart, eziránt nincsen semmi kétségem; mig a t. miniszterelnök úr is kitartja a többséget, (Igaz! Úgy van! balfelől.) addig az változatlan, szilárd és rendíthetetlen. De, engedelmet kérek, már egészen más véleménye van a nemzetnek, más véleménye van mindnyájunknak, a tiszteletnek egészen más érzésével tekintünk a korona felé akkor, a mikor a koronára való hivatkozással a miniszterelnök úr állását, mint bizalmi tényt, (Halljuk ! Halljuk!) változatlannak, rendíthetetlennek tartja. Lehetetlenségnek tartom, de lehetetlenség is, hogy a korona bizalma változatlan és rendíthetetlen legyen oly miniszterelnök iránt, (Halljuk! Halljuk!) a ki esetleg magát a koronát is tévedésben tartja. Jogosan mondom ezt, mert a korona is lehet kíváncsi arra, hogy országa népének sorsa ilyen, vagy amolyan nagy kérdésekben miképen döntetik el, sőt kell, hogy a korona e tekintetben határozott követeléssel, határozót állást foglaljon el a miniszterelnök úrral szemben; de mikor a t. miniszterelnök úr nem mer beszélni és nem meri megmondani a valót, mert maga sem tudja,