Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-365

865. országos ülés 1898. november 25-én, pénteken. 347 Az alkotmány lényege nem abban áll, hogy választási formák közt létrejött valamely tanácskozó testület működjék, tágabb vagy szűkebb jogkörrel, hanem abban, hogy a nemzet a fejedelemmel együtt alkotja a törvényeket és részt vesz a kormányzat ellenőrzésében. Igaz, hogy a nemzet ezt a jogát szabadon választott képviselők által gyakorolja, de ezek a képviselők csak a nemzettől leszármazott jogczímen teljesítik a törvényhozás és az ellenőrzés feladatait: a mi jogot a nemzet képviselői gyakorolnak, a mi hatalommal birnak, az nem az ő joguk, hanem a nemzeté, nem az ő hatalmuk, hanem a nemzeté, az csak delegált jog, átruházott hatalom. Mihelyt a nemzet nem delegálja szabadon a maga jogát és hatalmát, az alkotmány megszűnt létezni, akár megtartatnak a választás formaságai, akár nem. Az alkotmányos életnek vannak ezenkívül még egyéb törvényei, melyek közt a legfontosabbak egyfelől a többség akaratának érvényesítése, másfelől a kisebbség azon joga, hogy a vitatkozás fegyvereit szabadon használva, a többséget meggyőzhesse, vagy a nemzeti közvéleményt megnyerve, többséggé válhasson. Ezeknek a törvényeknek meg nem tartása súlyos zavarokat idéz elő az alkotmányos életben: de e törvények is csak azon az alaptételen nyugosznak és abból merítik egész erejöket, hogy a nemzet alkotmányos jogainak gyakorlását szabadon ruházza reá, szabadon választott képviselőire. Két eszköz az, a melylyel a nemzeti akarat delegálását, a választás formájának megtartása mellett meghamisítják: a pénz és hatalmi erőszak. Felséged kormánya mind e két eszközt eddig nem ismert mértékben alkalmazza. Tudjuk, hogy alig sikerült valahol e két visszaélést a választásoknál teljesen kiküszöbölni, de a hol az alkotmányos élet őszinteségére súlyt fektetnek, ott a törvényhozás szakadatlan reformtevékenygéget fejt ki azok leküzdésére és a közhatalmak kezet fognak a törvényhozás ezen akaratának megvalósítására. Ilyen komoly és következetes törekvés mellett többnyire sikerül a választásokat ama visszaélésektől legalább oly mértékig megtisztítani, hogy azok csak szórványosan fordulnak elő és a nemzeti akarat átruházásának őszinteségét alig érintik. Nem igy történt ez hazánkban. Nálunk a tönvényhozás ebben az irányban évtizedek óta szünetel, a választási szabadság és tisztaság törvényes biztosítékai elégtelenek, és a mik vannak, azok sem tartatnak meg, hanem a hatóságok legnagyobb része teljes büntetlenség mellett valóságos versenyt fejt ki azok lábbal tiprásában. Ezek az állapotok eddig sem váltak becsületére annak az állandó, — talán ezen a módon állandósított többségnek, a mely magát szabadelvűnek nevezi és uralmát mégis a szabadság elnyomása által tartja fenn. De eddig mindez legalább csak visszaélés volt, palástolt, néha eltagadott, gyakran szépített visszaélés, melynek elméleti igazolását azonban senki meg sem kísérletté. És a míg ez így volt, addig remélhettük, hogy a választási szabadságnak és tisztaságnak félretett, de meg nem tagadott elve előbb-utóbb az életben is érvényesülni fog. De Felséged jelenlegi kormánya ezen a téren új helyzetet teremtett, olyant, a melyre tudomásunk szerint a művelt világ alkotmányos nemzeteinél előzmény nincs. A kormányelnök ugyanis részint korábbi, részint legutóbb tett nyilatkozataiban kormányzati elvvé és feladattá proklamálta úgy a választási pénzek összegyűjtését, kezelését és kiosztását, mint a közhivatali erőszak alkalmazását is a hivatalos jelöltek támogatására. Ugyanis Felséged miniszterelnöke azzal a váddal szemben, hogy a kormány feje a kormánypárt választási czéljaira ismeretlen forrásokból pénzösszeget gyűjtött és kezelt, még pedig olyan mennyiségben, hogy azok másra, mint a tömeges megvesztegetés czéljaira nem is fordíttathattak, nem a pénzgyűjtés és kezelés tényének tagadásával válaszolt, de sőt ellenkezőleg azt nyíltan beismerte és annak jogosultságát vitatta, és csupán ama pénzek eredetéről, mennyiségéről és hovafordításáról tagalott meg minden felvilágosítást, e hallgatással is megerősítvén azt a föltevést, hogy itt óriási, a korrupezió czéljainak szolgált összegekről van szó. A hivatalos hatalommal való visszaélés tekintetében pedig nyilvánosságra jutott egy beszélgetés, melyben a miniszterelnök az ország egyik közhivatalnokát nyíltan megfenyegette, ha a kormánypárt jelöltje mellett állást nem foglal. Kiderült ebből a beszélgetésből, hogy vannak hivatalos jelöltek, és hogy a miniszterelnök felfogása szerint ezeknek támogatása a közhivatalnoki állással összekötött kötelesség, melynek eíanilasztása az illető közhivatalnokra nézve súlyos következményekkel járhat. És a miniszterelnök ezzel a ténynyel szemben is teljes beismerésben vau. Iparkodik ugyan a ténynek súlyát csökkenteni, de ama beszélgetés tartama csak egy értelmezést enged: a legmeztelenebb hatalmi presszió szándékát, mely hogy e kronkrét esetben sikerrel és következményekkel nem járt, egyedül kivételes egyéni és helyi körülményeknek köszönhető. És az ilyen kormányzati befolyást, mely végig járva az egész hivatali szervezeten, az államhatalom egész súlyával nehezedik a választók szabad elhatározására, Felséged miniszterelnöke helyesnek, jogosnak mondja, sőt állásának jogai köze számít]a.