Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-364

318 364. országos ülés 189&. november 24-én, csütörtökön. élénken ecsetelt. Nem akarok a részletekre kiterjeszkedni, hisz abban mindannyian egyet kell, hogy értsünk, miszerint azok, a mik történtek tegnap ég tegnapelőtt, a rendőri brutalitást értve, kell, hogy minden Önérzetes emberben a legmélyebb megvetés érzését keltse. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Mit látunk mi ebben? Hogy a hatalom rátette a kezét a serdülő ifjúságra is. Látjuk, hogy már ott akarja elölni az önérzetet, a hol annak a legnagyobb lángokban kell nyilvánulni. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Elég sajnos, t. képviselőház, hogy ha végigtekintünk az ország közigazgatásának egész vonalán és látjuk, hogy "az a tisztviselő nem nyilváníthatja az ő meg győződését és nem úgy cselekedhetik, a miot neki azt hazafiúi önérzete parancsolja. T. ház ! Ha visszaemlékezünk a választásokra, a melyek örök szégyenfoltját képezik alkotmányos életünknek, úgy akkor ezen szégyenfolt hasonmását találja azon brutális eljárásban, mely az egye* temi polgárok elle:i elkövetve lett. (Igazi Úgy van! a bál- és szélső baloldalon.) Még most is előttem vaunak azok a népgyűlések, a melyeken a szabad polgárok, ha már nem lennének rabszolgák, a legnagyobb szívfájdalommal és a legnagyobb felháborodással távoatak a népgyűlések Bzinbelyéről, a hol nekik alkotmányos joguknál fogva megjelenni szabadságukban volt. Előttem van most is egy jelenet, a melyet soha életemben el nem felejtek. Ez a Széchenyi népgyűlés volt, a melyen a főszolgabíró előre kieszelt tervvel teljesen lehetetlenné tette a népgyűlést. A szónoki állványt ugyanis nagy távolságban körűivétette a csendőrséggel, az állvány mellé pedig odarendelte a jegyzőket, körjegyzőket és egyéb hivatalos személyeket, a kik ott éktelen kiabálást vittek véghez, ugy, hogy a népgyűlés megnyitható nem volt és a főszolgabíró nem a rakonczátlankodókat távolította el, hanem a jegyzők lármáját okúi használván fel, feloszlata a népgyűlést, s a mint ezt elrendelte, vad dühvel uszította a csendőrséget a védtelen polgárokra, mintha rablókat kellene üldöznie. Hogy az így alkotmányos joguk gyakorlatában megsértett polgárok micsoda érzéssel viseltetnek a felsőbbség iránt, micsoda keserűséget fojtottak el magukban, az elképzelhető. (Élénk helyeslés a bal- és szélső báloldalon.) És azt, a mit itt láttunk a választásoknál és népgyűlésen, a hol az alkotmányos jogokat lábbal tiporták, azt látjuk ma Budapesten, a hol a védtelen ifjúság minden igazolható komoly ok nélkül ki lett téve a rendőrség vad dühének, kik az ifjúságon, a jövő nemzedéken töltötték ki boszújokat. Vájjon azok, a kik át tudják érezni, és át tudják azt gondolni, micsoda érzések töltik be az ifjúság lelkét és szívét, mikor látják, hogy őket, mint egyetemi polgárokat bikacsekkel és különféle eszközökkel ütlegelve, az utolsó csirkefogóhoz hasonlítják, és akként büntetik, és börtönbe hurczolva egész éjen át fogva tartják. Vájjon ez méltó-e a magyar nemzet igaz szabadságérzetéhez? Méltó-e a magyar ifjúság régi hírnevéhez, vájjon nem-e szégyenfolt örökre a magyar ifjúságon elkövetett ezen merénylet? Vájjon mit szólanak ehhez külföldön, mit szólanak a külföldi egyetemi hallgatók, ha olvassák, hogy a magyar egyetemi polgárokat az utolsó rablók módjára fogdossák össze s őket minden beigazolható komoly ok nélkül ütlegelik? (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) Rakovszky István: Még a kultuszminiszter sem védi meg őket! Major Ferencz: T. ház! Hiszen ez tulajdonképen nem volt egyéb, mint a tudományok csarnokainak megostromlása. Buzáth Ferencz: Lebonthatják az épületet! Major Ferencz! És ha ők az egyetem falain belül magukban tanácskoznak és hangosabb kifejezéseket használnak, ez szabadságukban áll addig, míg nem látja szükségét a felettes hatóság a beavatkozásnak, vagy esetleg rendőri közbelépésnek. T. ház! Nagyon szomorú események ezek, mert az ifjúság azon nivóját sülyesztette le, a melyet kell, hogy a társadalomban az egyetemi polgárok összessége elfoglaljon; ezen nívót alacsonyította le ezen rendőri brutalitás és sülyesztette le azokhoz, a kik ellen a rendőrhatalom kell, hogy érvényesüljön. (Igaz! Ügy van! balfelöl.) \ T. ház! Az ifjúságnak ilyetén megsértése megtorlás nélkül nem maradhat, (Igaz! Úgy van! bálfelöl.) s e tekintetben a jog és követelés nemcsak az ellenzék kötelessége, (Ügy van! Úgy van! balfelől.) hanem kötelessége a túloldal mindazon t. tagjainak, a kik át tudják érezni, hogy a megtörtént események, ha elégtétel nem adatik, ép úgy szégyenletes önökre, mint miránk. (Felkiáltások balfelől: Mi ránk nem !) És azt hiszem, ha elolvasták azt a manifesztumot, a melyet az ifjúság ezrei hoztak : akkor, azt hiszem, vállvetve kötelességünk, hogy ne engedjük, hogy az ifjúság mélyen megsértett önérzetének önmaga vegyen az erőszakkal szemben erőszakkal elégtételt, hanem igyekezzünk mi itt a parlamentben pártkiilönbség nélkül követelni, hogy az ifjúságnak s vele az egyetemeknek mélyen megsértett önérzete és autonómiája teljes elégtételt nyerjen. (Igás! Úgy van! Helyeslés balfelöl.) T. ház! Mindnyájan tudjuk és olvashattuk, hogy az ifjúság esküvel fogadta, hogy ezt a megszégyenítést meg fogja torolni, ha kell, a legmesszebbmenő eszközökkel is; tehát a parlamentre vár az a kötelesség, hogy ne kényszerűijön