Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-363

3fi3. országos fllés 1898, november 23-án, szerdán. 305 a komédiával! Hisz nincs szükség arra, hogy a kormány hozzájáruljon Krieghammer napiparanesához, vagy nem. Hisz elég szomorú dolog, ha már a kormányt a hadügyminiszter napiparanesa vezérli és irányozza a maga hazafias eljárásában. Mellékes dolog, hogy az a napiparancs miképen szól; mert ha királyi tényképen a Hentzi-szobor a hadapródiskolában van felállítva, akkor az a katonatiszt, a ki ott oktatja a fiatalságot, minden Krieghammer-féle rendelet nélkül is oda állítja a növendékeket és azt mondja: ime ez a hős az, a kit nektek példaképül kell vallanotok I Tehát nem a Krieghammer-féle rendeletben, hanem magában a kormány által sugalmazott és tanácsolt királyi tényben van sérelme a nemzetnek. Ez az, a mit meg kell mondani, ez az, a mit a parlament útján ő Felségének tudomására kell hozni. Mert azzal nem lehet vigasztalni ben minket, hogy Krieghammer el fog bukni azért, mert glcsszákkal kisérte ő Felségének a rendeletét. Mi közünk nekünk Krieghammer úr bukásához, vagy éléséhez? Él, Víigy hal az az úr, uralkodik, az ránk nézve egyáltalában közönyös dolog. Az azonban nem közönyös dolog a kormányra nézve, de magára az uralkodóra nézve sem közönyös, hogy a nemzetet nem szabad és nem lehet abba a helyzetbe juttatni, hogy esetleg a legkínosabb és a legkellemetlenebb összeütközésbe jöjjön oly tény nyel, a mely esetleg, de sőt bizonnyára mint legmagasabb királyi elhatározás a legjobb hiszemü kifolyása. Azzal tehát, t. ház, a t, kormány hiába áltatja magát, hogy módja lesz akár csak éjjel is, átvitetni azt a Hentzi-szobrot a kadétiskolába. A honvédelmi miniszter úrnak ki kell rendelni a katonáit és éjjel se viheti a kadétiskola elé azt a szobrot, meri ha van még a nemzetben a hazafias érzületnek csak egy cseppje is, minden cséppel oda áll a miniszter úr fegyverei elé és útját fogja állani annak, hogy ezen ötven esztendőn át szenvedett sérelmet örök emlékül, példaadásúl állíttassák a nemzet fiatalsága elé. Eddig botránykő volt az a szobor, eddig szenvedésünk oszlopa, megvetésünknek tárgya volt, most önök ebből királyi ténynyel példaadó emléket akarnak állítani. Nem bífn-e ez a neműét közérzülete ellen, nem bíín-e a nemzet hazafias érzülete ellen ? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hát kérdezem, t. képviselőház, hogyha egy embernek emléket állítanak, a ki a nemzet vérében, csontjában, húsában gázol, a ki pusztított, akasztatott és öletett, hogy a magyar nemzet szabadságát, alkotmányát és törvényeit vérbe fojtsa, a kit a magyar nemzet nem tekint egyébnek, mint egy osztrák zsoldosnak, mint egy osztrák bérencznek, (Helyeslés a szélső baloldalon.) ha annak az emléke állíttatik oda példaadásként a nemzet elé, kérdezem, t. képviselőház, hogy e hazában, KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XVIII. KÖTET. a hol ez megtörténhetik, van-e értelme, hogy valaki hazafi legyen? (Tetszés a szélső baWdalon.) Érdemes-e, hogy valaki vért ontson^ azért, hogy ez a föld megőriztessék, hogy ez a föld a magyar nemzet szabadságának, a magyar nemzet történelmének, a magyar nemzet minden ideáljainak megőriztessék? (Helyeslés a szélső haloldalon.) Hát Hentzi lesz a példája a fiatalságnak, t. képviselőház ? Mondja meg nekem a t. minszter úr, hogy akkor mi lesz Damjanichcsal, Nagy Sándorral és a többi tizenhárom vértanúval ? Mondja meg nekem a t. miniszter úr, hogy érdemes-e egy oly darab földért hullatni a nemzet vérét, hogy lehet-e itt valaki vértanú, hogyha a t. miniszter úr szeme világán és lelkületén át nézzük meg a magyar nemzet hazafiságát, a magyar nemzet érzületét és hazafias szolgálatokat a miniszter által jutalmaztatjuk. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon) Minden nemzet, t. képviselőház, nagy történelmi alakjainak maradandó emléket állít az utókor számára, hogy intő például és figyelmeztetésül szolgáljanak ivadékrólivadékra, hogy itt nagy tények emlékei vannak, a melyek felett lelkesedjék és a melyek buzditólag hassanak reá; minden nemzet a maga nagy fiainak szobrot állít. És miért állítja azon szobrokat ? Azért, hogy mikor elmegy mellette a nemzet fia, megálljon és virraszszon a lelke egy pillanatra azon férfiú emléke és tettei felett és buzduljon, lelkesüljön és erőt merítsen, ha nem is oly nagygyá lenni, de legalább az általa képviselt nagy eszmék, nagy elvek és nagy érzelmek szolgálatába adni lelkét és életét. (Tetszés és helyeslés a szélső baloldalon,) Ilyen szobrok, t. képviselőház, apródonkint kerülnek a magyar nemzetnek is, bármily kevés számmal is van ilyen és bár sok fia van ennek a hazának és sok alakja van a magyar történelemnek, a ki méltó volna arra, hogy a nemzet fiainak példaadásként, szerte szórva a haza határain, buzdítólag és lelkesítőleg szolgáljon. Mindenkinek lehet szobrot állítani Magyarországon, a ki a haza védelmében elhalt és elesett, de szobrot állítani és tartani fenn és annak és példaadásként állítani oda a magyar nemzet elé azt, a kit egyértelmííleg megvet és megátkoz: ennek az embernek, t. képviselőház, szobrot a t. miniszter űr nem emelhet. És ha Önök jó tanácsadói akarnak lenni a királynak, a mint a hogy ez kötelességük, mert arra kötelezi önöket első sorban a király bizalma, másod sorban azon felelősség, melylyel magának a nemzetnek is tartoznak, akkor mondják meg ő Felségének, hogy a magyar nemzetnek egyértelmű óhajtása az, hogy ez a szobor, ha már muszáj, hogy maradjon, hát álljon bizonyos időkig még ott, a hol van ; ott legalább botránykő, de a hová tenni akarják, ottan példaadásként akarják szerepeltetni. De ha se