Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-363

306 363. országos Blés 1898. november 23-án, szerdán. önök a magyar nemzet érzelmeinek akarnak igaz kifejezést adni és nagy királynénknak állítandó nagy emlék fejében ennek a nemzetnek hálás, kegyeletes és igazán túlságig menő loyális érzületének akarnak méltó szolgálatot tenni a király nevében, akkor mondják meg ő Felségének, hogy ennek a szobornak ott van a helye Haynau szobra mellett, a mely ott van az arzenálban. A Hentzi-szobor is, ha egyáltalában mint szobor, és mint rossz emlékezet még járni és kelni akar valamerre, ám maradhat a muzeumoknak ránk nézve örökre kínos és bánatos emléke. De élő példaként itt nem fog közöttünk járni, élő példakép ezt nem fogják odaállítani a nemzet fiatalsága elé. Láthatja t. miniszter úr, a nemzet fiatalsága az, ki önnek abczugot kiált. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter ! Nem először, nem utolszor ! Sima Ferencz! Ne kérkedjék a t. miniszter úr vele, mert egy jó hazafinak a magyar nemzet fiatalsága abczugot még tévedésből sem kiáltott soha. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter I Nagy szó ez! (Felkiáltások a jobboldalon: Megtörtént!) Sima Ferencz: Engedelmet kérek, nem úgy értem, mint közbeszóló t. képviselőtársam mondotta, hogy megtörtént. Megtörténhetik poli tikai dologban, megtörténhetik oly kérdésben, a hol a vélemények állanak egymással szemben; megtörténhetik ott, a hol eszmék és eszmék állíttatnak egymással szembe, a hol jogosultsága van az elvi kérdések fölötti vita egész erejének, a mely dominálja az emberek lelkületét, megtörténhetik, hogy a leghazafiasabb tény is méltó elítélésben részestíl. De nem történt meg sohasem semmiféle nemzet életében, hogy abczugot kiáltottak volna egy miniszternek azért, mert a nemzet elé akarta állítani, példaadásképen a nemzet bálványait. (Igazi Úgy van! a szélső baloldalon.) A szobor, t. ház, az emberek, a nemzetek lelkületének halványaként szolgál. Olyan, a nemzet lelkületéből, meleg érzületéből, szivének meleg dobbanásából előállított emlékezet az, mint egy oltár, a melyhez imádkozni járnak az emberek. Ez a szobor, a melyről a t. miniszter úr annyi, igazán szánalmas és szomorú lelkesedéssel beszélt, egy szomorú korszak maradványa; olyan az, mint a midőn a pogányok végigjárták a keresztény világot, templomaikból kioltották a mécset s helyére maguknak emeltek templomokat. Ám, a mig ott jártak a pogányok és pusztítottak, addig az ő templomaikba járhattak imádkozni; de abban a pillanatban, a melyben a pogány kihúzta a lábát a keresztény világból, a keresztény templomokban gyúlt meg a méős, s a pogány temlooi okát porba döntötte a felszabadult szent vallásos érzület. (Ügy van!a szélső baloldalon.) Ezt a szobrot is egy tatárjárásból hátramaradt pogány, vandal templomnak tekintem én, a melyet porba kell zúzni és még emlékét is letörülni és elfeledtetni a nemzettel. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez volna az önök feladata, t. képviselőház, és nem az, hogy provokálják ennek a szobornak az áthelyezésével a magyar nemzetnek királya iránti mindig mély és kegyeletes érzéssel eltelt lelkűletét. Nem reflektálok arra, a mit a miniszter úr felsorolt, de egyet megemlítek a miniszter úrnak, a mit nem hallgathatok el, a mit a t. miniszter úr is mintegy markáns vonásokkal tolt előtérbe, a minek nevében kérte, hogy a Hentzi-szobori féle vita vétessék le a napirendről. Azt mondta, hogy a magyar nemzet lovagiassága az egész művelt világ előtt ismeretes, hogy ez a lovagias érzület nem zárkózhatik el azon kétségtelen tény elől, hogy Hentzi mégis hős katona volt, és ez a lovagias érzület egy hősnek az emléke elől a magyar földön nem zárhatja el az utat; egy hősnek a számára a magyar nemzetnek a lovagiassága kiszakíthat egy darab földet, a melyen az itt fennállhasson. A t. miniszter úrnak tudnia kell azt, hogy a lovagias érzés az egy egyetemes érzés, egy internaezionális indulat, az emberi világ lelkületéaek egy internaczionáüs vonása; a hazaszeretet, t. képviselőház, az más; az egy darab földön kél, egy darab földet tart fenn, egy darab földön él, egy darab földön lelkesül, küzd és meghal, de lovagiasság kérdésévé ennek a darab földnek a védelmét, ezen darab földhöz kötött érzelmek szentségét tenni nem lehet soha. (Igaz! Úgy van! Tetszés a szélső baloldalon.) A hazafias érzés, az egy élő imádság, a mely örököu-örökké az Istennel áll összeköttetésben; ebből meríti a honfi az eió't, ebből meríti a bátorságot és a lelkesedést, ha kell, a honnak a védelmére. De az a föld, a melyen az ellenségnek az emlékei oszlopként és példaként állanak, az a föld nem a haza földje volna számomra, (Ügy van! a szélső baloldalon.) az a föld nem az, a melyért vérezni, a melyért élni és lelkesülni és meghalni dicsőség egy nemzetre és egy honpolgárra nézve; az a föld a megszégyenítésnek, a megaláztatásnak a földje volna rám nézve. És mert tudom, hogy ebben a kérdésben nincsen más gondolat, és nem lehet más érzés, (Úgy van! a szélső baloldalon.) mert lehetetlenségnek tartom, hogy a mikor, a mint a miniszter úr mondja, a kormány egyhangúlag állást foglalt Krieghammer hadügyminiszter rendelete mellett, ott lett volna Wlassics Gyula kultuszminiszter, lehetetlenségnek tartom, hogy épen az a miniszter, a ki a kézé-