Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-363

298 363. országos ülés 1898. november 23-án, szerdán. hogy a rendőrök nyilatkozataiból is kitűnik, hogy ők nem maguktól teszik mindezt. Ezért nem azokat a szegény rendőrközegeket kell ezekért felelősségre vonni, mert ők felsőbb parancsra hivatkoznak. De már bocsánatot kérek, nem akarok túlerős kifejezést használni, pedig nincs elég erős kifejezés, a melylyel ezen eljárást jellemezni tudnám, (Úgy van! balfeWl.) de az a felsőbb parancs, akárki adta is, legalább is vagy korlátoltság, vagy eg\ enes rosszakarat kifolyása. (Úgy van! a bal- és ssélsö haloldalon.) T. ház! Nem akarok ezen utczai jelenetekkel tovább foglalkozni, mert csak oly tényt volt szándékom elmondani, a melynek magam és képviselőtársaim is szemtanúi voltunk, hogy a szavahihetőséget senki kétségbe ne vonhassa. -** Polónyi Géza t. képviselőtársam a műegyetemen történteket sorolta elő; azokról nekem közvetlen tudomásom nincs s így áttérek azok ecsetelésére, a mikről közvetlen tudomásom van, a mik az egyetemen történtek. (Halljuk .'Bálijuk!) Tegnap reggel Y29-ÍŐ1 ^ll-ig, a mikor magam is az egyetemen voltam és megtartottam óráimat, a fiatalság részéről abszolúte semmi mozgalom, semmi tüntetési hajlam nem mutatkozott; legalább én ennek semmi jelét nem tapasztaltam; (Felkiáltások balfelöl'.- Tessék! Tessék!) annyira nem, hogy még a legkisebb, ilyenkor előfordulni szokott lármának sem volt semmi nyoma. (Halljuk! Halljuk!) így volt ez ottlétem idején Yall-ig. Mielőtt arra határoztam el magam, hogy ez ügyben a házban felszólalok, kötelességemnek tartottam magamat kollégáim által és a dékánnal is informáltatni a további események felől, hogy teljes alapossággal és hitelességgel konstatálhassam azt, a mi tovább ott történt. Erre nézve hivatkozhatom kollegáimra, bár nem akarom névszerint valamennyit megnevezni, de ha szükséges lenne, megmondhatom, hogy kik mondották el nekem azon kollégáim közül, a kiknek egy óra tájig dolguk volt az egyetemen. Konstatálva lett az, hogy egész egyóráig az egyetemen abszolúte semmi zajongás, semmi zavar nem volt. Megtartották a vizsgákat, megtartották az előadásokat. Akkor, egyóra tájt, a rendőrség mindenünnen az utczán összesereglett ifjakat az egyeteui-téren keresztül, be a szerbutczába az egyetemig űzte. Ezek a fiatal emberek, a kik igy üldözőbe voltak véve, nagyon természetes, hogy a lovak patáinak nem fogják magukat oda adni, bemenekültek az egyetem falai közé. Már most. mikor az egyetem falai között voltak, oda be akart hatolni a rendőrség. A kaput azonban betették és így ha már akartak volna is a fiatalok tüntetni, annyi bizonyos, hogy annak lehetőségétől el voltak zárva. Azt hiszem, hogyha a rendőrség kellő belátással és elővigyázattal járt volna el, ha a Szerb-uteza egyik szögletén, a hol az egyetem végződik, és a másik szögletén, a hol a szomszédház van, esetleg vigyázó posztokat, őrszemeket állít fel és folytonos czirkálásával az ifjúságot, a mely máris fel volt izgatva, nem ingerli, semmi sem történt volna. Azt pedig így is meggátolhatta volna, a meddig szükségét látta, hogy tüntető csoportokba ne járkáljanak. Erre a provokáczióra az ifjúságnak izgatottsága még nagyobb volt. Már most mi történt aztán ? Mikor ezek a provokácziók az ifjúságnál nagyobb zajt és tüntetést idéztek elő, a rendőrség be akart hatolni ; a dékán a kaput kinyittatja, kimegy és értekezik a rendőri közegekkel, kilátásba helyezi nekik azt, hogy ne jöjjenek be az egyetem falain belül, ő meg fogja kísérteni és hiszi is, sikerülni fog ezen zajongást, ezen tüntetést, rendetlenséget csillapítani. Mert hiszen kérem a mi ifjúságunk, — hivatkozhatom a kultuszminiszter úrra magára, a ki rövid ideig szintén működött közöttünk mint tanár, a ki különben is a pesti egyetem egyik hallgatója volt mint jogász is — van-e nyugalmasabb, — talán épen az a baj, hogy kevés a pezsgő vére — mint a minő a magyar ifjúság? Hivatkozhatom valamennyi képviselőtársamra, nagyon sokan voltak a túloldalon tanítványaim, hogy sokszor nehéz helyzetek közt voltam:;Voltak politikai tüntetések, volt idő, mikor oly politikai irányt követtem, mely az ifjúság felfogásának nem igen felelt meg, nem volt szájuk íze szerint, még sem volt soha harminez éves tanárságom alatt semmiféle összeütközésem az ifjúsággal. Az ifjúsággal csak bánni kell tudni, az ifjúsággal jóval s tapintatos kézzel kell bánni, akkor az ifjúságot vezetni lehet, sikerült is vezetni mindig, ha így léptek fel vele szemben. De ha provokálták, akkor a magyar vért nagyon jól ismerhetik a kormány tagjai, ha magukban is érzik a magyar vért, hogy épen ilyen kihívás nem fogja lecsillapítani, hanem az ellenkező hatást előidézni. Hanem lássuk, most már mi történt? A dékán (Halljuk! Halljuk!Elnök csenget.) ezen ígéretének iparkodott is megfelelni, abszolúte semmit sem szépítek. A dékán megpróbált szólani az ifjúsághoz, de akkor annak kedélyállapota anynyira fel volt hevülve, hogy persze a közelebb levők hallották, de a távolabb levők nem hallották csillapító szavát és így nem volt képes hozzájuk a kellő csillapító hatással biró szózatot intézni momentán., pillanatnyilag. 0 egy kicsit félrefordult azzal a szándékkal, hogy vár egy kicsit, a mely ilyenkor természetes, mert az ifjúság mégis meghallgatja vezető tanárait, dékánját, egyetemi hatóságait, azok közegeit,