Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.
Ülésnapok - 1896-363
368. országos Illés 1898. november 33-án, szerdán. 297 végére állania a rendőrségnek nem provokative, de megfigyelőleg, Iiogy ha tömegesen akarnának kivonulni és valami tüntetést rendezni, akkor ágyszólván az 6' kezükben vannak. Ez, t. ház, nem egyéb, mint az ifjúságnak felingerlése, (Igaz! Űgy van! halfelöl.) az úgyis felizgatott kedélyeknek még jobban való felzaklatása. (Igás! Űgy van! balfelöl.) Ez nem új jelenség, ez ugyanazon tünemény, a melynek minden néppárti mozgalommal szemben tanúi voltunk. A mint ott a néppárti gyűléseken csendőrökkel provokálták azt a türelmes polgárt és a végletekig vitték, úgy viszi most is a rendőrség végletekig az ifjúságot azért, mert hazafias érzelmeiben végtére sem tudja magát egészen elaltatni. (Igaz! Ügy van ! balfelől) Kubik Béla: Azt pénzért nem lehet megvenni ! Olyan kellene! (Zaj. Az elnök csenget.) Gr. Zichy Aladár: T. ház! Erőszakkal ideálokért való lelkesedést elfojtani nem lehet, (Igaz! Úgy van! balfelöl.) hanem lehet igenis az államhatalom és a felső hatalom iránti tiszteletet lerontani, és hogy ez hova vezet, azt nem szükséges megmagyaráznom. (Igás! Úgy van! balfelöl.) És ha szabad még valamit mondanom, ajánlom a belügyminiszter úrnak, mondja meg a rendőrségnek, hogy: többet észszel, mint erővel ! (Helyeslés és tetszés bal felől.) Elnök: Következik Sághy Gyula képviselő iVr. Sághy Gyula: T. képviselőház! Nem szívesen szólalok fel ebben a kényes és súlyos helyzetben. Nem is volt eredetileg szándékom felszólalni, de a miknek részben magam tanúja voltam, és a miket hiteles értesülések alapján tudok a háznak előterjeszteni, lehetetlenné teszik előttem a hallgatást. Megtagadása volna ez harmíncz éves tanári múltamnak, (Éjenzés balfelöl.) ha hallgatnék akkor, mikor az egyetemet is autonómiájában megtámadva látom; ha akkor, mikor az utczákon a rendőrségnek oly eljárását saját magam is tapasztaltam, a mely a törvényességnek egyáltalában meg nem felel, hanem a mely a legmesszebbmenő — valósággal nem használhatok más szót rá — tiszta brutális erőszak. Én, t. ház, azért iparkodni fogok, még a kedélyek mostani izgatott hangulatában is, higgadtságot lehetőleg megőrizni és lehetőleg tárgyilagossággal előadni a tényt, mert én orvoslást óhajtok és el is várom Magyarország kormányától akkor, ha vannak közöttük még egyesek, a kikben a jogérzet még teljesen el nem enyészett. (Ügy van! balfelöl.) Mielőtt az egyetemi ügyekre rátérnék, a felett akarok előbb tanúságot tenni, hogy mi történt, a mikor tegnap a képviselőházból több képviselőtársammal hazaindúltam. Hock János, KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XVIII. KÖTET, Bogyay Máté, Somssich Andor, I Árpád, Wittmann János és még többen, voltunk talán nyolezan, vagy tizen képviselők, mentünk a Múzeum-kőrúton, a műegyetem mellett elhaladó aszfalt járdán. Nem is volt ott nagy tolongás, nem is voltak sűrű csoportosulások, mert nagyon könnyen áthaladhattunk. A fiatalság Hock János t. barátomat és képviselőtársamat megismervén, lelkesen megéljenezte. Ez volt az egész megnyilatkozás. Egyszerre csak lódobogást hallunk. Észreveszszük, hogy három lovasrendőr feljön a járdára, az aszfaltra és rohanva rohan úgy, hogy bizony mi is esetleg ki lettünk volna téve annak a veszélynek, ha idejében észre nem veszszük, hogy általuk elgázol tatunk, de észrevévén idejében a dolgot, visszafordultunk és szembe mentünk azzal a három lovasrendőrrel., és midőn már előttük álltunk, a leghatározottabb erélylyel tiltakoztunk eljárásuk ellen, felszólítottuk őket, hogy a járdáról távozzanak, mert ott semmi helyük, semmi keresetük olyankor, a mikor semmi zavargás nincs. Sőt ők követnek el ezáltal rendellenességet, mert mi követelhetjük, hogy a házból jövő képviselők részére a közlekedés szabadon íartassék, (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) de megkövetelheti a közönség is, hogy a járdán való közlekedés ok nélkül el ne zárassék, és biztonsága, testi épsége, esetleg élete ilyen rendőri illetéktelen odanyargalások által ne veszélyeztessék. (Úgy van! Űgy van! a bál- és szélső baloldalon.) És mi történt erre, t. ház? Midőn mi képviselői minőségünkre hivatkozva, a járdáról való távozásra szólítottuk fel őket, és azt kiáltottuk nekik, hogy »tessék testeinken keresztül menni és tessék megpróbálni«, akkor az a szintén ott álló szegény gyalogos rendőr egész alázattal és elpirulva, a következő választ adta valamennyiünknek: (Halljuk! Halljuk!) Madarász József: Ne mondd el, mert elkergetik ! Sághy Gyula: »Nagyságos képviselő urak! Bocsássanak meg; én nekem felsőbbségem parancsol ; én kénytelen vagyok ezeket az embereket ide a járdára rendelni.« Erre azt mondtuk neki: »Édes barátom, ez alig feltételezhető, hogy maguknak azt parancsolnák, (Felkiáltások a szélső baloldalon: Hogyne! Perczeltől kitelik!) hogy mikor semmi rendellenesség nincs, akkor a járdára jöjjenek a lovasrendőrök, mert ha van szükség közbelépésre esetleges csoportosulásnál, akkor sem az az első, hogy a lovasrendőröket az emberek nyakába nyargaltassák azért, mert egykét éljenzés hallatszott « (Űgy van! Űgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Erre aztán nem is fejtettek ki ellenállást a rendőrök, hanem szépen levonultak az utcza közepére. (Mozgás a szélső baloldalon. Elnök csenget.) Mindebből csak azt akarom konstatálni, as
