Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-356

856. országos ülés 1898. november 14-én, hétfőn. 173 a melylyel élnünk azonban nem lehet. S miért? Tán csak nem azért, a mire megrendül egész valóm, mert tán nem szabad. Lehetünk-e tehát bizalommal oly kormány iránt, mely a magyar ipar sanyarú helyzetét tudja ismerni, de azon segítem, — mint mondják — vagy nem bir, vagy nem akar? Maga az 1884 : XVIII. törvényezikk létrejötte is világos jele annak az áldatlan állapotnak, melybe hazai iparunk jutott, de e törvényezikk is esak fél munkát végzett. S hogy mily felületes a t. kormány az iparvédelem tekintetében, abból is világos, t. ház, hogy például csak a legutóbbi időben is maga a kereskedelmi és igazságügyi miniszter úr között differencziák merültek fel a javitó intézetekben és fogházakban űzött ipar tekintetében. Az e helyeken űzött ipar valóságos állami konkurrencziát támasztott az illető hely kézmííiparosaiva! szemben. Közvetlen példa reá Székesfehérvár, a hol az ottani javítóintézetben valósággal gyárilag dolgozzák fel a czipész-, asztalos-, könyvkötői és egyéb ipar körébe vágó czikkeket. Ez év elején tárgyalta ez abnormális helyzetet a város törvényhatósági bizottsága, s ez ügyben az illető minisztériumhoz fel is irt, tárgyalta ezt a közigazgatási bizottság is, a mely pedig nagyobbrészt kormányközegekből áll, s feliratokat intézett s orvoslatot kért s mi lőn az eredmény? Mai napig semmi, sőt még hatványozottabb mértékben folytatják ott a konkurrencziát, minek következtében az idei rettenetesjégkár következtében amúgy is szűk piaczra utalt iparoaosztályt a végső nyomor szélére juttatja. De mit juttat, igen tisztelt képviselőház, maga a kormány az állami közszükségletek dolgában a hazai kézmtíiparosoknak például a honvédség, vagy a közös hadsereg szükségleteinél ? Oly csekély részt, igen tisztelt képviselőház, hogy például oly városnak, mint Székesfehérvár, a hol például a bőriparban dolgozó önálló iparosok száma 300 at tegz ki, a hadsereg lábbeli szükségletéből alig 5—6000 párt juttat évenkint, a miből egy-egy iparosra alig 1—2 pár esik. De ez is hagyján még, igen tisztelt képviselőház, hanem az átvételeknél oly nehézségekkel és kifogásokkal zaklatják őket, hogy daczára annak, hogy szövetkezetbe lépve gépeket szereztek be, csakhogy megfelelhessenek a kívánalmaknak s így minél nagyobbmérvű állami részeltetést remélhessenek, mondom, ennek daczára, részint a csekély számú állami részeltetés, részint átvételi szekatúrák miatt alig látják érdemesnek a kormány ebbeli támogatására reflektálni, pedig bebizonyítotttény, hogy a nagyiparnál, mely ilyenekből a többletet kapja, jobbat és tartósabbat produkálnak. Boldog emlékű Baross Gábor miniszter, kinek szobrát e hó 20-án készül leleplezni hálás nemzete, belátta a hazai kézműipar szomorú helyzetét. Meg is kezdte az úttörő nehéz munkáját, de nincs, igen tisztelt képviselőház, ki őt kövesse. A mily örömujjongva fogadták Baross Gábor kezdeményezését, annál nagyobb az elkeseredés, a bizalmatlanság, hogy a megkezdett mű se folytatást, se befejezést nem nyert. Eszem ágában sincs, igen tisztelt képviselőház, a jelen alkalommal egyházpolitikai vitát provokálni azzal, a mit a kormány iránt való bizalmatlansági okok folyamán most mondani szándékozom. Megjön még annak is az ideje s azt hiszem, nincs is olyan nagyon messze, s talán épen onnét fog erős akczió megindulni az egyházpolitikai alkotások reviziójára, a hol ez alkotások létrejöttét legnagyobb örömujjongással fogadták, a honnét tehát legkevésbbé várja az igen tisztült szabadelvű párt s főként a jelenlegi t. kormány, a melynek jutott osztályrészül ez áldatlan alkotások életbeléptetése, s ez alkotások gyermekbetegségeinek, mint az igen tisztelt kultuszminiszter úr magát egy ízben itt a házban kifejezte, orvosolgatása. (Helyeslés balfelöl.) Nem kivánok, mondom, egyházpolitikai vitát provokálni, gőt jelen alkalommal hosszabban sem kivánok e kérdésre reflektálni, mert ezen annyira fontos és mélyre ható kérdésekkel, nevelési és tanítási ügyünkkel kapcsolatban, külön-külön más alkalommal kivánok érdeme szerint foglalkozni. Jelen alkalommal csak azon mozzanatokat említem fel, melyek az alkotásokból, különösen a szentségi házasságkötés állami érvénytelenségének, a felekezetnélktíliségnek törvénybeiktatásából kifolyólag a szabadelvű kormányhatalom iránt való teljes bizalmatlanságomat dokumentálják. Lehetetlen bizalommal viseltetnem oly hatalom iránt, mely lépten-nyomon vaíláserkölcsösséget hangoztat, de csak szép frázisokkal s mindazt, a mi az igazi vallásosságot, az élő hiten alapuló vallásosságot és erkölcsösséget, különösen azt, a melyet a katholikus anyaszentegyház hirdet és tauít, előmozdítaná, vagy mellőz, vagy nem mondom akadályoz, de megnehezít, vagy legalább is közömbösen vesz. A mi végűi az ellenzék jelen működésével szemben megindult, vagy megindított hivatalos, avagy a kormány politikájának szolgálatában álló sajtó által képviselt közvéleményt illeti, azt hiszem, igen tisztelt képviselőház, mi, ellenzékiek bízvást és teljes joggal hivatkozhatunk annak az üres hely egykori, nagy birtokosának, a haza bölcsének, Deák Ferencznek az 1861-iki felirati vita alkalmával mondott eme szavaira: »Tisztelem én a közvélemény hatalmát s tudom, hogy az oly hatalom, mely vagy elsodor, vagy eltipor. De van egy hű barátom, kinek szava