Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-356

172 356. országos ülés 1898. november 14-én, hétfőn. dalmakat keltettek; nem azon hibákkal, melyeket a hatalom politikája lépten-nyomon elkövet. Csak egy-két dologgal kívánok még igen tisztelt kép­viselőház foglalkozni bizalmatlansági indokaim ismertetésében. (Halljuk! Halljuk!) Itt mindjárt azon eléggé el nem ítélhető mozgalomról kell megemlékeznem, mélyen t. kép­viselőház, mely a t. kormányelnök ár politikája mellett s az ellenzék akcziója ellen az egész vonalon (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) és pedig hivatalosan, s ez a dologban a fő, országszerte megindult. Ismét megszólalt, igen tisztelt kép­viselőház, az a bizonyos kisgazda. Hisz ez még hadján volna, de hát ennek a bizonyos kis­gazdának — igy nevezi magát — szánalmas szerepében az a legérdekesebb, hogy hivatalos asszisztenczia mellett prédikál. (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Polónyi Géza: És jó fizetésért! Kalocsay Alán: íme, t. képviselőház, itt az ő bölcseségének legújabb terméke. Én épen melegében jutottam ez újabb sütethez, folyó hó 6-án választó-kerületembe Székesfehérvárra le rándulva, az alispáni hivatalból szerte küldöz­gették. (Mozgás a bal- és szélső baloldalon.) Polónyi Géza: Ezért fizetünk adót! Bartha Miklós: Kár, hogy nincs itt Krivány! Kalocsay Alán: Akadt egy bizalmas emberem, a ki közvetlenül onnét hozta hozzám. Nem tartom méltónak ezen nem tudom mikép jellemezendő iratot arra, hogy tartalmának meg­ismertetésével az igen tisztelt háznak jobbra érdemes figyelmét fárasztani merészkedjem. Kérdés, mélyen tisztelt képviselőház, mit akarnak elérni az illetők, kik ilyen mélységes veszedelmet rejtő iratokkal (Mozgás a szélső balon.) akarják a polgárok jóhiszeműségét ellenünk kiaknázni? Talán el találom az igazit; nem kevesebbet, mint hogy elrettentsenek kép­viselői kötelességünk teljesítésétől, hallgassunk mélyen, mikor lelkiismeretünk leghangosabban parancsolja alkotmányos jogaink védelmét. Ezt ugyan, mint—hála a Gondviselésnek— az ellen­zék lelkes kitartása mutatja, nem érték s nem is érik el, (ügy van! Úgy van! balfelől.) de igen könnyen elérik azt, — a mitől pedig Isten óv­jon, — hogy a mint az a bizonyos kisgazda maga mondja: »csakugyan a kazal közé dugják az égő taplót*. Ha azután lobbot vet, igen tisz­telt képviselőház, ne minket okoljanak. De ez még nem elég. A törvényhatóságok közgyűlésein megindult a felirati indítványok sora a parlamenti ellenzék akcziója ellen. Aggo­dalom és sajnálkozás nyer ezekben kifejezést, de még más is, tudniillik alkalmas eszközökről való gondoskodás, melyekkel az ellenzék hazafias tevékenysége megakadályoztassák. Nem nagy fejtörésbe kerül kitalálni, hogy ezen alkalmas módok és eszközök legtöbbje mi? Hiszen már kísértett itt közöttünk és felettünk máskor is a klotür, nos hát nem újság ez sem. De mélyen lesújtó még gondolatnak is, hogy magyar tá­madjon a magyar ellen, s elvegye még azt a jogot is, mit a természet adott, hogy kipana­szolja, kisírja magát. A nagy idők törvényhozásá­nak közöttünk egyetlen élő ősi alakja a minap zokogva távozott e teremből. Könybe fulladt kérő szava most is visszacseng szívemben. Megérjük, hogy még beszélni, megérjük, hogy még sírni sem lesz szabad! Oh jerum! jerum! Oh quanta mutatió rerum! Volt idő nem is oly rég, az 1897. költségvetés tárgyalásakor, midőn onnét az előadói székből hangzott a passzív hallga­tásra kényszerűit ellenzék felé a »videant eonsuli* országos hiríí philologusának ajkairól: »aperimus tibi os clausum«, s most a hivatalos kórus meg­fordítva zengi: »claudimus tibi os apertum*. Szólj hát nemzetem! ítélj közöttünk: mi vétünk-e ellened? Ha vétkezénk, vétkünk csak az lehet, hogy nyitott szemekkel s nem vakon kívánjuk intézni sorsodat ? Ha vétkezénk, vétkünk csak az, hogy ajkaink hangoztatják Laokon szavát: O miseri! quae tanta insania paras ! Creditis avectos hostes aut usu putatis. Dona carere dolis danaum ? Sic nosus Uiixea ? (Tetszés balfelöl.) Ha vétkünk csak ez, úgy hát vétkezzünk csak tovább, mert: »A mig szeretni tisztán semmi vétek, nem szeretni mindig szörnyű bűn«. De ha van bűn, megbocsájthatatlan: ez az egy az: a hazát nem szeretni hűn oly időkben, midőn helyrehozhatatlan károk átka alatt sínylődik; mert a haza bölcse szerint jogok, melyekről ön­ként mondunk le, vissza nem szerezhetők. Ne legyünk kénytelenek a Trója veszte felett ke­sergő Aeneas szavait zokogni, hazánkra alkal­mazva : Et si fata deum, sí meua non leva fuisset, Hunnia nunc staret Stefanique arx alta maneres! A bizalmatlansági okok sorozatában, melyek miatt a benyújtott felhatalmazási törvényjavaslat napirendre tűzéséhez sem járulhatok, igen tisztelt képviselőház, nem utolsó helyen áll a t. kor­mány azon politikája sem, mely a hazai kézmű­ipar fejlődését, egyszóval védelmét elsősorban biz­tosító a hatvanhetediki törvényczikkben garanti­rozott önálló vámterületet perhorreskálja. Haszta­lan ereszben minden feliratozás, hasztalan minden ankétezés, hasztalan minden kérelem, hasztalan a szaktekintélyek megnyilatkozása. A magyar kézműipar boldogúlhatásának legelső feltétele az önálló vámterület marad továbbra is pium desi­, derium, törvényben biztosított jog, irott malaszt,

Next

/
Thumbnails
Contents