Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-354

134 864. országos ülés 1888. november 11-én, pénteken. és folyton sajgó sebet idéz elő, mely seb vérzik és vérezni fog mindaddig, mig magyar önérzet létezik ebben a hazában. Folytonos lealáztatás volt az, hogy hazánk fővárosában van egy szobor, mely hazánk egyik ellenségének van szentelve. Kötelessége lett volna minden kormánynak elkövetni mindent, hogy ez a szobor eltávolíttassák és így eltávolíttassák oly időknek kihívó emléke, a mely időkre a nemzet fátyolt borított. Vagy, hogy ha nem érhette el egyik kormány sem azt, hogy pusztuljon el ez a nemzeti érzületet sértő szobor, kötelessége lett volna a jelen kormánynak inkább nem bolygatni meg ezt az ügyet, nem forgatni meg a nemzetnek a szívében a tőrt, (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) mert jobb volt tűrni a rezignácziót, mint egy új megaláztatást. (Úgy van! Úgy van! a bal és szélső baloldalon.) Pedig reá szolgált a nemzet loyalitásával arra, hogy ne legyen ismét így megsebezve és reá szolgált kivált most, mikor királynéjának akar szobrot emelni, a ki mint hű hitvestársa az uralkodónak az engesztelődést, a feledést és kölcsönös bizalmat testesítette meg az uralkodónak személye mellett. Mi fog történni most, hogy ha felállítják ott, a hol úgy látszik, hogy tervezve van, a Hentzi-szobrot? Példányképet fognak felállítani a magyar ifjúság előtt, a mely ifjúság hivatva lenne a hazát megvédeni, ha veszélyben lesz; példányképet fognak felállítani, hogy miként szegje meg adott szavát egy magyar ember, miként tagadja meg a saját hazáját. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) A Hentziszobor eddig egy emlék volt, egy szomorú emlék ; most pedig egy élő oltárrá akarják átváltoztatni. Mire taníthatja ez a szobor az ifjúságot? Csak arra, hogy egy idegen ország akkori császárjának, a ki akkor nem volt Magyarország királya, parancsára, egy magyar születésű katonának dicsőség volt megszegni a magyar alkotmányra tett esküjét, a melyre az ország akkori királya is megesküdött és a melyre az esküt, akkori királya engedélyéből tette le; dicsőség volt az esküszegés után hazája ellen emelni fegyverét, hazájának védtelen fővárosát lövetni és elfelejteni mindent, a mi egy hazafi előtt szent lehet. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ez a tanítás nem más, mint méregcsepegtetés az ifjúság keblébe, (Igaz! Úgy van! a balés szélső baloldalon.) a mitől irtózni kell minden magyar szülőnek, a ki valaha a hadapród-iskolába szánná gyermekét. (Úgy van! Úgy van! a bal' és szélső baloldalon.) Azt is tanítaná ez a szobor, hogy azoknak, a kik hazájuk életére törtek, érczbe öntik alakját, azokat pedig, a kik hazájukat védték, a vesztőhelyre vitték. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Ha érthető volt, hogy abban a szomorú korszakban, a melyre a nemzet őszintén fátyolt retett, a boszúvágy káröröme felállította azt a szobrot, mint örökös szégyent az országra, most csakugyan nem érthető, hogy újra fel akarják állítani oly időben, midőn Magyarország képezi a koronának leghívebb támaszát. Ázt, hogy mikép értelmezi a hadsereg ezt az új szobor felállítást, megmutatja az Armeeblattnak (Felkiáltásoka szélső baloldalon: Félhivatalos!) közleménye, a melyben ezt olvasom: »A katona érti azt, hogy most alaposan megváltozott helyi viszonyok közepette éVegy rendkívüli esemény benyomása alatt a harczosemléket más helyre viszik és egyáltalában nem suttyomban adjak át a katonai ifjúság hiv őrizetének és becsülésének. Hentzioek és társainak szobra a változás következtében örökös ragyogásából semmit sem veszít. Álljon a császártól és királytól újonnan megalapítva, szemben a magyar fővárossal, megváltva az igazságtalan népgyfílölet átkától, egy olyan ház előtt, a melyben a hadsereg ifjúsága a katonai hűség evangéliumára taníttatván, hajthatatlan harczosokká nevelkednek. Gsudálattaí tekinthet fel az ifjúság Hentzire és társaira.* (Zaj és nyutalamág a szélső baloldalon.) Tegnap ezekről a padokról egy 85 éves öreg ember sirva kérte önöket arra, hogy ne adják el a hazát; én pedig ^arra kérem önöket, hogy ne alázzák le a kedves hazát. (Élénk éljenzés a szélső baloldalon. Felkiáltások: Halljuk az interpellácziót!) Elnök: Fel fog olvastatni. Lakatos Miklós jegyző (olvassa) .• »Sürgős interpelláczió a miniszterelnök úrhoz. Igaz-e, hogy a szentgyörgy-téri Hentziszobrot a hadapródiskola előtt fogják felállítani ?« Elnöki Közöltetik a miniszterelnök úrral. B. Bánffy Dezső miniszterelnök: T.báz! Méltóztassék megengedni, hogy Kossuth Ferencz képviselő úr ezen interpellácziójára azonnal feleljek. (Halljuk! Halljuk!) Megvallom egész őszintén, hogy sok mindenre gondoltam, de arra nem, hogy ezen kérdésben ezen napokban én hozzám interpelláczió lesz intézve. (Zaj a szélső baloldalon.) Úgy gondolom, hogy ha visszaemlékezem én és ha visszaemlékeznek a képviselő urak is, nem fogják tagadhatni, hogy általános kívánság, általános óhaj, mondhatnám nemzeti remény volt az, hogy a Budavár védelménél elesett Hentzi tábornok s a vele együtt elesett többi katonák emlékére ott a Szent György-téren felállított oszlop azoknak sírjára, helyeztessék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Es most, midőn egy gyászos esemény következtében a Felséges úr a nemzettel együtt, Erzsébet királyné szobra-