Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-354

354. országos fllés 1898. november 11-én, pénteken. 131 előbbre viszi. Szórói-szóra való idézete ez Deák Ferencz beszédének. És egyben azt is kijelentette, hogy a közjogi kiegyezés az engedékenység utolsó foka. (Helyeslés balfelől.) Annak szelleme megköveteli, hogy annak minden betűjét megtartsuk. (Ügy van! Úgy van! balfelől.) Hát, t. képviselőház, ott, a hol a magyar nemzet tételes törvényeiben biztosított jogok épségéről és így közvetve tehát alkotmányunknak épségéről van szó, ott szabad-e valami mellékszempontnak előtérbe nyomulni? Ott, t. ház, mindnyájunkat pártkülönbség nélkül, ez oldalt, vagy a túloldalt át kellene, hogy hasson az a tudat, hogy mindazt, a mit a múltban oly nehéz viszonyok között összeforrott, egyöntetű nemzeti közakarat szerzett meg nemzetünknek, mindazt, a mit a nagy idők emberei tudásuk erejével, kitartásuk hatalmával, a jog és alkotmány szentségének fegyverével szerzettek meg nemzetünknek, mindazt a változott idők változott emberei, a kisszerű idők kisszerű emberei könnyű, önző lélekkel el nem pazarolhatják, (Úgy van! Úgy van! balfelől.) és ha a szent örökséget annyi évek múltán hangyaszorgalommal tovább gyarapítani nem akarták, vagy nem tudták, úgy annak csorbíthatatlan épségben való fentartása nekünk elengedhetetlen becsületbeli kötelességünk. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélső baloldalon.) És a nemzet, t. képviselőház, ha hűséges akar lenni megszentelt hagyományaihoz, és erőszakot nem akar tenni a jogfolytonosságnak erején, a közjogi kiegyezés keretében biztosított jogaiból nem engedhet egy szemernyit sem. (Úgy van! Úgy van! balfelől.) T. ház! Hogy pedig az önálló rendelkezés jogát a közjogi kiegyezés megalkotói hogyan fogták fel, annak bebizonyítása nem fog képezni sem nehézséget, sem valami fárasztó feladatot. Bartha Miklós t. képviselőtársam nagyérdekfí beszédében hivatkozott arra, hogy a közjogi kiegyezés egyetlen szakaszánál sem nyilvánult az a féltő idegesség és gondosság, a melylyel a nemzet jogát preczizirozni akarták, mint épen itt ezen szakaszoknál. Hát, t. ház, ezt az állítást semmivel jobban be nem igazolhatom, mint hogy a közjogi kiegyezés idevágó szakaszai tekintetében a 67-es bizottság közt pártkülönbség és nézeteltérés egy dologban nem létezett és ez az, hogy a nemzet önrendelkezési jogát minden kétségen felüli biztos világításba helyezzék az esetre, ha a vámszövetség bármily okból megszűnik. A 67-es bizottság február 4-iki ülésében, t. ház, Tisza Kálmán, az akkori ellenzék vezére, a következőket jelentette ki: Őszintén megvallotta, hogy a közjogi kiegyezésnek idevágó szakaszai rá azt a benyomást teszik, hogy ezek a legnagyobb mértékben veszélyeztetik az ország függetlenségét. Vezértársa, Ghyczy Kálmán még tovább ment és kijelentette azt, hogy nemcsak, hogy az ország függetlenségét veszélyeztetik, hanem nincs biztos expediens a tekintetben, —- és ez lényeges kérdés, t. képviselőház, — hogy mi fog történni az esetre, ha a vámszövetség a jövőben valaha bármi okból megszűnik. És Ghyczy Kálmán ezt a feleletet adta: Semmi egyéb nem következhetik be, mint hogy Magyarország mindezen államjogi ügyeiben, a melyekben a közjogi kiegyezés megalkotásáig teljesen önállóan és függetlenül intézkedett; bekövetkezik a restitutió in integrum az állami élet ezen egész vonalán. (Élénk helyeslés balfelől.) És, t. képviselőház, ekkor állott fel Deák Ferencz és — itt kérném a t. túloldal figyelmét, mert ez adja meg voltaképen a dolog lényegét, hiszen tudjuk, hogy a törvénynek a megalkotója ő volt, — Tisza Kálmánnak és Ghyczy Kálmánnak feltett ellenvetéseire így felelt: »Egyáltalában nem osztom azokat az aggodalmakat, mintha talán a közjogi kiegyezésnek ide vágó rendelkezései a nemzet önálló intézkedési jogát sértenék; nem pedig azért, mert a vámszövetség semmi egyéb, mint a két idegen állam között nemzetközi úton megkötött szerződés.« (Úgy van! a szélső baloldalon.) És egyben tovább menve, kijelentette azt is, hogy az önálló intézkedési jognak a tartalma mit jelent. Ezt a nyilatkozatot, nehogy ahhoz valamit hozzátenni, vagy attól valamit elvenni látszassam, — a miniszterelnök űr szójárása szerint — szórói-szóra fogom felolvasni: » Ha közjogi szempontból úgy tekintjük is helyzetünket, a kereskedésre vonatkozólag, hogy az ország vámvonalakkal is intézkedhetik saját kereskedelmi érdekei felett, nem feledhetjük el, hogy ugyanezen joggal birnak irányunkban ő Felsége többi országai is, vagyis tehát e jognak gyakorlati életbeléptetése abból állana, hogy a közbenső vámvonalakat mind mi, mind azok felállítanák.* Világos tehát, hogy az önálló intézkedési jog fogalmából a vámvonalakat kitagadni nem lehet. (Helyeslés balfelől. Nyugtalanság jobbfelől.) Hogy ugyanezen véleményben osztozott akkor a törvényhozásnak minden egyes alkateleme, erre nézve ismételten hivatkoznom kell Tisza Kálmánra. Tisza Kálmán tudvalevőleg 1867-ben — ezt kiemelem — nem volt az önálló vámterület hive, nem volt pedig azért, mert ő a szabad kereskedelmi irányzatnak volt egyik úttörő bajnoka. És mégis ezen bizottsági ülésben Tisza Kálmán kijelentette azt, hogy a nemzet önálló intézkedési jogának feltétlenül körvonalozva kell lennie, hogy alkalom adtán kezében legyen egy fegyver, egy jog, a melylyel szükség esetén élnie lehet. De, t. ház, ezen nyilatkozatnak tartalmát a leghatározottabb formában irja körül — és erre helyezek ismét lényeges súlyt — a 67-es bizottság albizottságának kisebb17*