Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.
Ülésnapok - 1896-354
126 354. országos fllés 1898. november 11-én, pénteken. Hát, igen tisztelt képviselőház, ez a tündérmese egészen belenyúlik a jelenbe, és szabadjon nekem helyettesíteni a jelenben is élő oly emberekkel, a kiket tisztán a véletlen és a körülmények ennek a nemzetnek az élére állítottak. Hogy ez kicsoda, azt megint nem kell megmondani. Hát én arra bízom azt, hogy vegye át a Roland-lovag szerepét, jöjjön ki a hegy alól, és nézzen a kétfejű békára és próbáljon, — mert ez egy harnainczéves aggszűz — rá szelíd nyomást gyakorolni. (Derültség balfelől.) — Hát az ilyen aggszűzek kívánatosak, de előre tudom, hogy eredményes a dolog nem lesz; akkor ajánlok egy módot, hogy a kiegyezést hogy lehessen megkötni. Kopogtasson be a börzén, nagy öröm lesz, mert azt hiszik, hogy választások lesznek, ilyennel fogják fogadni, és akkor mondja ezt a dikeziót: T. urak! Itt alattatok ezer év óta egy nemzet él, a mely sokszor vérével, életével küzdött hazájáért. Ez a haza most nagy veszélyben van. Mutassátok meg azt, hogy beleolvadtatok ebbe a nemzetbe; hiszen nektek egy krachnál száz millió differencziátok van bagatell; fedezzétek a különbözetet tíz évig, hadd kapja meg a tündérkisasszony a szépséges vőlegényt! így e gy varázsütésre meg lesz a kiegyezés, mi nem fizetünk, a kik pedig fizetnek, azok nem érzik meg. Meggyőződésem, nem fog tovább mosolyogni Roland lovag, mert, a mint nem sikerűit, egy szabad nemzet átka alatt fog elenyészni. Máskép a kiegyezést megoldani nem lehet. Hiába mondják, hogy a kiegyezés a quótát nem érinti, hogy az humbug; nem hisznek annak Ausztriában, nem hisznek Magyarországon, maga báró Bánffy Dezső sem hiszi, és ha mondja, kénytelenségből mondja. Hát azt a quótaenaelést miből akarják fedezni? Talán olyan rózsás viszonyok között vagyunk ma Magyarországon, hogy a quóta emelhető? Nem egy százalékról van szó, mert azzal meg nem elégszenek; harmineznyolcz százalék most, de végső esetben talán megegyezne harminczötben is. Ha az Ausztriával, a szomszédos állammal fenforgó viszonyunkat, illetőleg gazdasági állapotainkat veszszük, még a mulatságunk is drágább. Csak két hete múlt, hogy Stájerországban vadásztam; 4 forint a vadászjegy egy esztendőre és attól a naptól számít, a melyen váltatott; nálunk 12 forint. Azután mi, a kik répát termelünk, fizetjük a ezukor árát 46 krajczárral s az ember kénytelen Stájerországból becsempészni, mert ott 38 krajezár; a répatermelő ott 1 forint 10 krajezárt kap, minálunk 80 krajezárt adnak helyenkint. Szóval akárhová nézünk, ott szolid, egyszerű élet van. Minálunk lehet nagyon jó borokat kapni 10 forintért hektoliterjét, hanem a ki megiszsza, írja meg végrendeletét előre, mert többet nem iszik belőle. De tovább megyek kérem; ha veszszük a kisiparosok helyzetét nálunk és Ausztriában, mit látunk ? Tessék elmenni akármelyik vidéki kisvárosba; tessék bemenni egy asztalosiizletbe, vagy czipészüzletbe, — Budapestet nem is említem, itt en gros megy az a dolog, — mit látunk ott? Csupán osztrák gyártmányt, de nem ám az elitjét, hanem az »aus8chusswaare«-t. Tessék megvenni egy olyan almáriumot. Szebasztopol ostroma lesz a szobájában, úgy durrog. (Derültség halfelöl.) Hol van az a tisztességes ipar, a mely Magyarországon ezelőtt volt? Nem létezik. Annyira szomorú tapasztalataink vannak e tekintetben, hogy nincs az a hét, hogy egy iparos fel ne jöjjön azzal a panaszszal: »Nem tudok megélni, munkám nincs. Kérem, az utolsó szolgai állást is elfogadom.« (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ezektől az iparosoktól akarja talán a t. miniszterelnök úr a quóta-többletet bevenni? A gazdától nem veheti, mert a gazda már úgyis ráfizet gazdaságára. De, t. ház. én ezeket a dolgokat nem feszegetem, mert nekem komoly meggyőződésem, hogy az igen tisztelt miniszterelnök úr, — ha pedig ő megunja és elmegy onnan, isten adja! az utódja — lehetetlen, hogy mást terjeszszen be, mint az önálló berendezkedést. Ezt most akadályozza talán a momentán hallgatás, de előle ki nem térhet. Az önálló rendelkezéstől, én mint gazda — határozottan ki merem nyilvánítani — nem félek! (Felkiáltások balfelöl: Én se! Én se!) örömmel üdvözlöm az önálló vámterületet mindenkor. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Hát lehetne nekünk rosszabb dolgunk, mikor 5 frt 80 kr. a búza ára? (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) A mikor a bécsi piaezra viszik fel marháinkat és ott per bagatelle bánnak vele, úgy, hogy a kereskedő kénytelen jószágát mindenáron eladni? (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Én e tekintetben Magyarországot, mikor az eddigi helyzetnek mindenütt csak kárát látom, egyáltalában nem féltem. Ha voltak egyszer idők, midőn ez a nemzet nemcsak életét és vérét, de egész vagyonát áldozta fel, hogy hazáját fentartsa : most attól ijedjünk meg, hogy pár évig rövidséget szenvedünk, a mikor tudjuk, hogy rövid idő alatt kamatostul kapjuk azt vissza? Határozottan kijelentem: én nem félek az önálló rendezkedéstől. (Élénk helyeslés a balés szélső baloldalon.) Sőt tovább megyek : hazafi atlan dolognak tartanám egy áldozattól visszariadni, a mikor az az áldozat csak a bugyellárisra megy, és szellemi, erkölcsi fensőbbségünket úgy emeli, hogy a külföldön valahára mégis csak elismerik, hogy van egy Magyarország talán Ausztria nélkül is, (Élénk helyeslés
