Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-354

354, országos ülés 189S. november 11-én, pénteken. 125 néz ki, hogy így meg van gyarapodva? Erre azt felelte Schwarz: Bankot nyitottam ! Erre Kohn tovább kérdezte, hogy hol ? Erre Schwarz azt válaszolta: A Dorottya-utczában, de vésővel! (Zajos derültség bál felöl.) Hát, t. ház, a miniszterelnök úr is így jött be a választások után a parlamentbe, aztán mikor kérdezték, hogy honnan van az, hogy egyszerre így meggyarapodott, azt felelte: Országgyűlést nyitottam a Sándor utczában, de vésővel! (Zajos derültség és tetszés a bál- és szélső baloldalon.) Az első üzenettel végeztem. Ez vonatkozott a választásokra. (Halljuk! Halljuk! a bal- és szélső baloldalon.) Már most áttérek a kisgazdák második üzenetére, a melyben azt üzenik a miniszterelnök urnak, hogy van-e tudomása arról, hogy az ő tisztességes czége alatt holmi röpirat, lázító irat jelent meg, melyet ha csakugyan az a kisgazda írt volna, más körülmények közt, például mikor a szoeziálizmus tünetei jelentkeztek az alföldön, régen nyakon fogták volna a rendörök, csendőrök, a szolgabírák és hamar jutott volna egy kis ingyen lakás a megyeházán és ingyen koszt, holott az még ma is büntetlenül jár, kel, talán már egy harmadik röpirat is készül és az megint helyeslésével fog találkozni a miniszterelnök árnak. Hát, t. képviselőház, én egy fertály évig tagja voltam az esküdtszéknek és én felhívom azokat a kollégáimat, a kik akkor az esküdtszékben velem együtt dolgoztak, mondják meg őszintén, hogy kisebb hibákért oly embereket, a kik izgalmas időkben írták czikkeiket, pillanatnyi felhevüléseikben nem ítélendő-e el; é ember most szabadon jár, a ki oda dobta a a közönségnek azt, hogy ne vess, ne arass, ne adj kenyeret az országnak, (Ügy van! Úgy van! balfelől.) A harmadik üzenet is a miniszterelnök úrhoz van intézve. Ebben azt kérdezi, hogy meggondolta-e a konzequencziát, mikor ilyen röpirat szerzője bántatlanul jár az utezán, mi lesz a következménye, nem gondolja-e a kisgazda jogosan, hogyha szabad volt 1898 októberében, talán szabad lesz 1899-ben és talán szabad lesz más alkalmakkor is, hisz őt faktorrá emelték és ők az országban egyszerre domináló szerepre lettek hivatva. Aztán, ha eszébe jutna neki azt kívánni, hogy az a kormány szállítsa le az adót, mert ha nem szállítja le, nem fizetünk adót, vagy menjen el a helyéről, ha nem tudja leszállítani; vagy ha azt izenné, hogy nem adunk addig katonát, a míg az önálló hadsereget be nem hozza, ha pedig nem tadja behozni, menjen a helyéről. Talán ezt is hivatalos közegekkel terjesztetné? Alig hiszem, sőt ha rá volna írva, hogy a víztől óvandó, a mint én őt ismerem, nagyon hamar ráírná, hogy vérbe fojtandó. A negyedik üzenet megint csak a t. miniszterelnök úrhoz szól, és ebben már a kisgazdák arra figyelmeztetik, hogy ők ismerik az értelmi szerzőjét ennek a röpiratnak, a melynek a tartalma egy rongyból készült papirosból ismét rongyot csinált. Ráismertek furfangos öltözékéről, mert ők pörge kalapot szoktak hordani, ezen a tisztelt szerzőn pedig láttak egy olyan víg, a szabadelvű párthoz czímzett vendéglős! fekete sapkát, suba, zsinóros kabát helyett pedig láttak igazán a cselszövény ezérnájával és pasáskodás tűjével megvarrt osztrák ruhát, a mely azonban oly rövidre volt szabva, és oly ügyetlenül, — a mint bizonyságul hívom fel a közönséget, — hogy a lóláb egész nagyságával kilátszott. Mikor pedig ezt a lólábat meglátja az a kisgazda, akkor keresztet vet magára, és azt mondja jó falusi tüdejének egész teljével: »Én ezzel a torzalakkal semmiféle közösséget nem vállalok!* felkiált: »Apage satanas, nem kellesz.* Hát, tisztelt képviselőház, ezután a kitérés után én is rátérek, habár mondhatom előre, merész vállalkozás lesz, a kiegyezés kérdésére. A kiegyezés kérdésénél pedig az igen tisztelt miniszterelnök urat, a kit bécsi hipnotizőrök olyan ügyesen hipnotikus álomba merítettek, talán fel tudnám ébreszteni azzal, hogy egy módot ajánlok neki arra, hogyan lehetne ezt a kiegyezést megoldani. Mesébe való dolog az egész, és azért egy meséhez, még pedig egy tündérmeséhez kell az egész dolgot kötnöm. Volt a régi tündérországban egy arany hegy, az arany hegyen állt egy kakasláb, ezen a kakaslábon pedig állt egy tündérvár ; ebben a tündérvárban pedig harmincz év óta uralkodott egy felfuvalkodott kétfejű béka. Lent a kakaslábnál volt a Szokásos börzeépüíet, mert az seholsem hiányzik. Mindjárt el is mondom, hogyan lehet aoalogizálni. Az az aranyföld nem egészen Magyarország, mi csak alatta lakunk, a kakasláb a quóta, a tündérvár a kiegyezés, a ki bent ül, a kétfejű béka, nem is kell mondanom, hogy kicsoda, az az elátkozott tündérkisasszony, a kinek 38-as számú vőlegénye tündérfeje felett lóg, de nem érheti el, a ki az elátkozástól akkor fog menekülni, ha a tündérvár vele együtt . . . 7°/o ... fel fog emelkedni. Megunván a tündérvárban való várást, leszól a föld alatt levő szittya néphez és arra kéri őket, hozzanak áldozatot, és arra kéri őket, hogy az az aranyláb alá toljanak annyi aranyat, mig eléri a 38. számú vőlegényét. Ezek szomorúan felelik, hogy a felettünk levő ház, a melyre rá van írva: »Börze«, oly lyukat vájt az épületbe, hogy a legkisebb új üreg azt a támpontot veszélyezteti, azonnal megbontja az egyensúlyt, az egész épület rájuk esik és agyonnyomja az alatta lakó nemzetet.