Képviselőházi napló, 1896. XVIII. kötet • 1898. november 3–november 26.

Ülésnapok - 1896-347

847. országos ülés 1898. november 3-&n, esiit8rtök8n. 7 az első pontnál megnyilatkozik a t. kormánynak és különösen a t. miniszterelnök úrnak azon különös szenvedélye é különös felfogása, hogy ő" szeret a közéletnek egyes faktoraival épúgy, mint a parlamentnek egyes tényezőivel játszani, hogy szereti azokat a maga czéljaira kihasználni, a saját feladatainak megoldása és a saját eszméinek keresztülvitele szempontjából kiaknázni és azután tetszése szerint félrelökve azokat, ismét a maga által kitűzött és egyengetett úton és irányon menni. A mi azóta történt, az nem egyéb, mint azokoknak az, úgy látszik, a miniszterelnök úr által akkor már előre tervezett, úgynevezett későbbi esetlegességeknek és későbbi tervezgetéseknek a folyománya. A miniszterelnök úr ugyanis, a mint azt gróf Apponyi Albert t. képviselő úr annak idején kifejtette, az ő akkori parlamenti kijelentésének gzankczióját a törvény meghozatala után mindjárt azzal adta meg, hogy a külföldi államokkal megkötött szerződésekben Magyarországot és Ausztriát, mint vámunióban, mint szövetségben levő egységes testet tűntette fel. Természetes, hogy a t. miniszterelnök úr akczióját, de az ő későbbi tervezgetéseinek fonalát is már akkor hozzákötötte ehhez az egy tényhez. Már akkor tisztában volt azzal, — úgy látszik, — hogy gróf Apponyi Albert t. képviselő úrnak és az ő pártjának állásfoglalását itt csak azért használja fel, erre csak azért volt neki szüksége, hogy a kényszerhelyzetből kikerüljön. Kitönik ez az akkori parlamenti vitáknak számos részleteiből, kitűnik ez számos nyilatkozatból. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem kívánom én ezeket most felolvasni; azt hiszem, ezt már az előttem szólott t. képviselőtársaim meg is tették. Nem kívánom tehát ezzel a ház türelmét ho-szszasan igénybe venni, csak arra hivatkozom, hogy a t. miniszterelnök úr nemcsak egyszer cselekedte azt meg, hogy világosan kijelentette, hogy gróf Apponyi Albert t. képviselő úr azon fejtegetéséhez, a mely szerint az 1867 : XII. törvényczikk 68. §-ából az önálló vámterület létesítése folyik, hozzájárul, hanem később Polónyi Géza képviselő úr sürgetésére újabban megcselekedte ezt. Sőt mi történt, t. képviselőház? Hogy az ellenzéket ezen mámorában megtartsa, megtette még azt is, hogy midőn Enyedy Lukács t. képviselő úr indítványt' tett az autonóm vámtarifát megalkotó ankétnek egybehívására, a miniszterelnök úr rögtön kijelentette, hogy elfogadja Enyedy Lukács képviselő úr határozati javaslatát, mert — úgy monda — a kormányálláspontja az, hogy, habár az 1867 : XII. törvényczikkben biztosított jogánál fogva feltétlen joga van neki, ha szükségét látja és az ország érdekében levőnek találja, a külön vámterület feletti intézkedésre, mégis czélúl azt nem tűzi ki ez idő szerint, mert a megegyezést Ausztriával tartja kívánatosnak, ha lehet az ország érdekeinek szem előtt tartásával azt létrehozni, de mert nem tartja kizártnak azt az eshetőséget sem, hogy egy előnyös, Magyarország érdekeinek megfelelő kiegyezés nem jöhet létre, szükségesnek tartja, hogy a tanulmányok megtétessenek, közzététtessenek és tärgyaltassanak. Tehát elfogadta Enyedy Lukács határozati javaslatát azon komolyságra valló kijelentéssel, hogy egy komoly vámankétet fognak tartani, a mely a nemzet bizonyos aspiráczióinak kielégítésére fog szolgálni; a mely arra fog irányulni, hogy a jövendő eshetőségekre nézve komoly kormányzati bázist teremtsen, és hogy ennélfogva az ország ne álljon készületlenül, ha az önálló vámterület létesítésének szüksége bekövetkezik. (Igaz! Ügy van! balfélöl.) De viszont a t. miniszterelnök úr, nehogy tovább is komolynak higyjék akkori kijelentéseit, nyomban lerontotta előbbi állásfoglalását a külföldi államokkal kötött szerződésekkel, sietett azután saját sajtójában hamar lerontani az ankétbe vetett komoly hitet is, nehogy valaki azt higyje, hogy a kormány komoly munkát végez és a nemzet óhajának megfelelő tényt követ el, mikor a vámankétet összehívta. Egy oly kormány férfi, a kinek fő elve a közélet összes tényezőivel és a parlamenttel való játék, magára vessen aztán, ha nemcsak a parlamenti tanácskozás, hanem magának a parlamentnek lényege is kivetkőzik eredeti rendeltetéséből, (Igaz! Úgy van! balfélöl.) és ha a parlament vele szemben sem az előzékenység, sem az udvariasság, de még a rendes tanácskozás formáját sem t»rtja meg. (Helyeslés balfélöl.) De, hogy tárgyilagosan és személyeskedés nélkül tovább is feltárjam ezen helyzetet, a t. miniszterelnök úr ezzel még nem elégedett meg. Bekövetkezett egy időpont, a midőn a t. miniszterelnök úr elindult Bécsbe, hogy az osztrák Reiehsräth válságos helyzete folytán megtegye az előkészületeket a jövendő alakúiások szempontjából, és a midőn kétségtelen volt, hogy a i miniszter úr, pedig ekkor senkisem kicsinyelte azon küzdelmeket és azoknak nehézségeit, a melyekre a t. miniszterelnök Ausztriával szemben vállalkozott, ismét rá volt utalva arra, a rövid idővel előbb félretolt közvéleményre. És mi történt? Midőn a t. miniszterelnök úr Bécsben folytatta tárgyalásait és itt általános kíváncsiság támadt, vájjon meg fogja-e tartani a t. miniszterelnök úr a törvényt és ki fogja-e domborítani azon szempontokat, a melyeket nyilatkozatában megjelölt, és a midőn megjelentek olyan alakok is a láthatáron, a melyek a t. miniszterelnök úr hatalmi poziczióját kissé kellemetlenné kezdték tenni, akkor a t. miniszterelnök úr előtt ismét