Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-321

331. országos ülés 1898. szeptember 7-én, szerdán. 45 nyilatkozatai nem pótolhatnak. (Úgy van! Ügy van! a baloldal hátsó padjain.) A t. miniszterelnök úr tegnap egészen más irányba akarta terelni a felfogásokat a kiegyezés tekintetében. 0 tegnap már itt tovább ment és kijelentette, hogy ő a legnagyobb veszélynek tekinti, az ország tönkremenésének tekinti azt, hogyha mi az önálló vámterületet megvalósítjuk. Kérdem Gajári Ödön t. képviselő úrtól, nem furfang-e ez? Nem az őszinteség hiánya-e az, a midőn ő a múlt év deczemberében Enyedy Lukácsnak határozati javaslatát magáévá tette és azt mondotta, hogy dolgozzunk ki egy új vámtarifát, tanulmányozzuk a kérdést. Tehát 8 oly kérdés tanulmányozására utasította az illető szakköröket, a mely az ország tönkretevésével egyértelmű. De, t. képviselőház, én ebben nem látok nagy gravament, mert én tudom, hogy a t. miniszterelnök úr Platót lapozgatta. Platóban olvastam azt, — nem eredetiben, mint ő teszi, — hogy az államférfiak jogában áll a tömegeket félrevezetni. Úgy látszik, ez lebeg az ő szeme előtt, mivel Gajári Ödön és Pulszky Ágoston t. képviselő urakon kivííl, én azt hiszem, e házban vajmi kevesen vannak, a kik a t. kormányelnök úr nézeteit és fölfogásait ismerik, tehát ő a nagy tömegeket homályban akarja hagyni és Plató politikájához híven akar eljárni. Ilyen körülmények között én a miniszterelnök úr által beterjesztett napirendet el nem fogadhatom. Csatlakozom tökéletesen a Horánszky Nándor t. képviselőtársam által kifejtettekhez. Addig, míg a kiegyezési kérdésekben nem látunk tisztán; addig, mig a javaslatok nincsenek beterjesztve, — (Felkiáltások jobb felöl: Be vannak terjesztve!) igen, de nem ismerjük azon megállapodásokat, melyeketa miniszterelnök úr kötött az osztrák kormánynyal, — addig mi ezt meg nem szavazhatjuk, és ha akadály van, és ha be fog állani az, hogy minálunk is a parlamenti fegyvereket kihasználva a legvégsőig megy a harcz, ez egyedül báró Bánffy Dezső hibája, ez egyedül báró Bánffy Dezső mulasztása, mert addig, míg báró Bánffy Dezső ott fog ülni, mi nem tárgyalunk ilyen miniszterrel, a ki minket félrevezet, a ki adott szavát megszegi. Ezért nem fogadom el a napirendet. (Helyeslés balfelöl.) Lakatos Miklós jegyző: Makfalvay Géza! Makfalvay Géza: T. ház! Midőn hétfőn a miniszterelnök úr az ülésen megjelent, pártja tüntető lelkesedéssel fogadta őt. A kik a politikai pártviszonyokat nem ismerik, azoknak nem lehetett józan észszel ezen lelkesedésből mást következtetniök, mint azt, hogy, mivel a kiegyezési kérdések uralkodnak a helyzeten, a kormány ellenfelein vagy diadalt aratott, vagy a hazának valami nagy vívmányt hozott haza. És hogyha a mi lelkünkben a sárga irigység férge fészkelne, akkor nekünk irigy szemmel kellett volna néznünk a szabadelvű párt tagjait, a kik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy egészen alaposan ismerik a kormány működését és tudják az '6 jövő terveit és megállapodásait. Azonban mi, a kik a politikai viszonyokat ismerjük, egy pillanatig sem ringatjuk magunkat abban az illúzióban, hogy ez a lelkesedés a hazának szerzett vívmányokat illeti. Nagyon jól tudjuk, hogy a szabadelvű párt tagjai sem tudnak semmit és hogy az a lelkesedés nem egyéb, mint kötelességszerű hálanyilatkozat azon érdemekért, melyeket Bánffy Dezső miniszterelnök úr a szabadelvű párt tagjai irányában szerzett. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) Körülbelül négy esztendeje annak, hogy a közvélemény a kiegyezési kérdésekkel foglalkozik és aggódva nézi azok fejleményeit, nemcsak azért, mert legvitálisabb közgazdasági érdekeinkről van szó, hanem azért is, mert ezen időszak alatt igen gyakran merííltek fel olyan jelenségek, hogy minden komoly gondolkozású hazafinak aggodalom fogta el a szivét: nem fognak-e olyan események történni, melyek Magyarország közjogi helyzetét fogják veszélyeztetni. Ilyen körülmények között ez az aggodalom tetőpontját érte el a nyáron, midőn a hírlapok heteken át a kiegyezési tárgyalásokról legbővebb hireket hoztak. Nagyon természetes, hogy a közvélemény megnyugtatására az lett volna legczéíszerűbb és legüdvösebb, ha a kormány az első alkalmat megragadja és határozottan, őszintén nyilatkozik. Ez az oka annak, a miért ez a párt a kormányt nyilatkozatra akarta késztetni. Az e fölötti vitában felállt Gajári Ödön képviselő úr és a kellő őszinteség hiányával vádolt bennünket. Azt mondja, hogy hiszen mindenki tudta, — még gróf Apponyi Albert képviselő urat sem veszi ki, mintha természetesen ő volna az az egyén, a ki a legutolsó, a ki a helyzetet felismeri — hogy mi a kormánynak az áltáspontja, és így nem akarunk mást fellépésünkkel elérni, mint előre is bizalmatlansági votum-félét nyilvánítani a kormány irányában. Hát nagyon téved a t. képviselő úr, mert mi bizony nem tudjuk a kormány álláspontját. De többet mondok: a szabadelvű párt sem tudja, sőt Gajári Ödön képviselő úr sem tudja. És még tovább megyek. Daczára annak, hogy a miniszterelnök úr Kossuth Ferencz képviselő úrnak interpellácziójára válaszolt, önök még a mai napig sem tudják, hogy mi a kormánynak az álláspontja. Mert azt határozott álláspontnak nevezni nem lehet, ha a miniszterelnök úr azt mondja, hogy majd ha Ausztriával a kiegyezés nem sikerűi, az 1867: XII. törvényczikk 68. §-ban, és az 1898 : I. törvényczikk 3. §-ban meghatá-