Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-346

316. országos Illés 1898. kötelességük vakon követni a miniszterelnököt, akármerre vezeti is őket. (Ügy van! halfelöl.) Bartha Miklós: Ez a szégyen! Gulner Gyula: Ilyen eljárás mellett, a minőt a t. miniszterelnök úr követ, — nekem legalább — úgy látszik, hogy a t. miniszterelnök úrnak az a szándéka, hogy az országot kényszerhelyzet elé állítsa; (Egy hang bal felől: Természetes!) hogy majd akkor, mikor az idő rövidségével megtudja indokolni, újabb provizóriumot kérjen, a melyet letagadott most egy esztendeje s a melyet letagadnak most mindnyájan; a melyet önök velünk együtt kizártak a lehetőségek kategóriájából. Hiszen már hallottuk szóval, már olvastuk nyomtatásban, hogy valami taktikai provizórium ... (Felkiáltások balfelől: Technikai!) Kérem, én hallottam taktikai provizóriumot is, hallottam tárgyalási provizóriumot is, hallottam technikai provizóriumot is, (Egy hang bafelöl: Sajtos provizóriumot! Derültség) valóságos provizóriumot, fél provizóriumot, burkolt és világos provizóriumot, a melveknek lényege ugyanaz; mert mind azt jelenti, hogy kijáts7assék az 1898:1. törvényczikk azon világos rendelkezése, hogy 1898. deczember 31-én az ország közgazdasági viszonyainak állandóan rendezve kell lenniök! Blaskovics Ferencz Törvényszegők! Gulner Gyula: Akkor, midőn a t. kormány ezen eljárásával tápot enged arra a gyanúra, sőt egyenesen kihívja azt, hogy sem nem akarván tárgyaltatni itt a törvényjavaslatokat, sem az önálló rendelkezésekre vonatkozó javaslatokat be nem adván, felhívja mindenkinek a gyanúját, hogy itt a kormánynak egyedüli törekvése, hogy egy kényszerhelyzetet teremtsen az ország számára, (Ügy van! balfelöl) és hogy ebben a kényszerhelyzetben könnyebben eviczkélhessen tovább. Ezért kell neki az indemnity tíz héttel az esztendő lejárta előtt. (Igaz! Úgy van! balfelől.) Mikor a t. miniszterelnök úr az indemnityt tőlünk ily szokatlan időben kéri, akkor egyszerűen vak bizalmat kér a háztól; de legyen meggyőződve, hogy nemcsak bizalommal nem viseltetünk eljárása iránt, de még elnézéssel sem. (Úgy van! balfelől.) A t. miniszterelnök úr régen eljátszotta jogát arra, hogy a törvényhozástól bizalmat kérhessen. (Igaz! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Egy miniszterelnök, a ki felvilágosító nyilatkozatok elöl bujkál, a ki ezelőtt tíz hónappal erkölcsi szolidaritást vállalt azon közjogi fejtegetésekre nézve, a melyekkel gróf Apponyi Albert t. képviselő úr támogatta az 1898 : I. törvényczikk tárgyalása alkalmával az általa benyújtott törvényjavaslatot. Most pedig az ezen erkölcsi kötelességből folyó konzequencziák elöl megugrani október 29-én, szombaton. 381 látszik, midőn nem állja szavát azon nyilatkozatokért, a melyekkel akkor magának gróf Apponyi Albert t. képviselőtársamnak és pártjának nemcsak támogatását e házban, de künn a házon kivfíl is hazafiúi aggódó lelkek megnyugvását is sikerült felidézni abban a tekintetben, hogy ha megadatik egy esztendőre a provizórium, az ország közgazdasági viszonyai rendezve lesznek; de ha ez nem volna lehetséges a vámunió alapján, akkor rendeztetni fognak oly értelemben, a mint azt közjogunk: 1867: XII. törvényczikk kijelöli. És íme, most a t. miniszterelnök úr ezen kijelentése elől megugrik, megszökik, cserbenhagyja ezt az erkölcsi szolidaritást. Az ilyen miniszterelnök ne számítson bizalomra, mert erre jogát már régen elvesztette. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) A t. miniszterelnök úr reákényszeríti saját pártját arra a lealázó szerepre, hogy elégedjék meg üres kijelentésekkel, a parlamentet pedig kifizeti azzal, hogy neki bátorsága van hallgatni, de e mellett eltűri, hogy Ausztriában ugyanezen kérdésekről a volt és aktiv miniszterek egyenesen kijelentsék, hogy ezen javaslatokhoz a magyar quóta felemelése volt és van feltételűi kötve. A miniszterelnök úrnak nincsen elég erkölcsi bátorsága, hogy fölálljon és vagy azt mondja, hogy beismerem, hogy igazat mondottak, vagy pedig kijelentse, hogy én pedig a magyar quóta felemeléséhez semmi körülmények között hozzájárulni nem fogok; hanem kitér ez elől, hallgat, vagy félremagyarázza a dolgot. Az ilyen miniszterelnök nem tarthat jogot arra, hogy a törvényhozás bizalmával megajándékozza oly hosszú időre, mint azt most kéri tőlünk, közel félesztendőre. A mérleg így áll: a t. miniszterelnök úr bizalmat kér tőlünk. Erre mi azt feleljük: tessék alkotmányos kötelességét teljesíteni. Mit követel tőlünk a miniszterelnök úr? Vak bizalmat. Mit követelünk mi tőle? Azt, hogy teljesítse alkotmányos kötelességét. Mi szorítani akarjuk őt arra, hogy teljesítse is alkotmányos kötelességét. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A mit a miniszterelnök úr mitőlünk követel, hogy adjunk neki bizalmat, az erkölcsi lehetetlenség. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) A mit pedig mi követelünk a t. miniszterelnök úrtól, az nem több, mint parlamentáris kötelesség. (Igaz! (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Itt aztán eljutottunk ahhoz a nagy vádhoz, a melyet már felénk dobtak, mondván: mi veszélyeztetjük a parlamentarizmust, mert íme megakasztjuk a parlamentáris kormányzat gépezetének működését, lehetetlenné teszszük a nyugodt tárgyalásokat, szóval veszélyeztetjük a parlamentáris élet folytatását.