Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-346

382 fm- országos Ölés 1888. október 39-én, szombaton. Nézzünk ennek a vádnak a szemébe, t. képviselőház, és jöjjünk azzal tisztába, hogy mi hát a mi parlamentarizmusunk, és nevezzük meg igaz nevén a gyermeket, hogy mi az, a mit mi veszélyeztetünk, és mi az, a mit önök féltenek? (Halljuk! Halljuk!) Minden alkotmánynak széles e világon szülő anyja a bizalmatlanság a végrehajtó hatalom iránt. A nemzet formulázza jogait, körül részi alkotmányos garancziákkal, körülveszi biztosítékokkal, hitlevelek, eskük, törvények alakjában. Ez mind csak a bizalmatlanság kifolyása, hogy a végrehajtó hatalomtól esetleg jöhető támadások ellen megvédhessék a nemzet jogát, szabadságát, integritását. Egyetlenegy nemzete sincs talán a világnak, a mely alkotmányát ingyen kapta volna. Sok vér, sok szenvedés, sok megpróbáltatás árán jutottak a nemzetek alkotmányukhoz. És Magyarország története bizonyság rá, hogy nálunk nemcsak sok vérbe, sok áldozatba, sok szenvedésbe és megpróbáltatásba került nemcsak az alkotmány megszerzése, de, fájdalom, még megtirtása is. (Úgy van! bal felöl.) 1848-ban behozatott a parlamentáris alkotmányforma. Alapelve ennek, hogy a király személye szent és sérthetetlen, hogy a végrehajtó hatalmat kinevezett miniszterei által, a kik a törvényhozásnak is felelősek, gyakorolja, a nemzet egyenjogú, szuverén a törvényhozás terén, érvényre jut a nihil de nobis sine nobis. Emberileg legtökéletesebbnek látszó kormányzási forma ez. A király személyét kivűl helyezi a politikai párttusákon, nagy rázkódtatásokat old meg kormány- és pártválságokkal. A legjobb villámhárító a forradalmak ellen. Biztosítva van a jobbnak uralma, a jobbnak létrejötte úgy, a mint az a politikai disputa lombikjából, az eszmecseréből kikerül. Képviselve lehet benne minden nézet, mely az ország érdekeivel összefügg és a pártok nem arra valók, hogy hatalmi csoportokat helyettesítsenek, hanem, hogy elveket képviseljenek (Igás! Úgy van! a bál- és szélső baloldalon.) és hogy nagyban és egészben az együttérzők és együttgondolkozók működésének külső kereteit megadja. Lelke pedig a parlamentarizmusnak az, hogy legyünk áthatva attól a tudattól, hogy itt a nemzet ül képviselőiben; a nemzet, a melynek igaz érdekeit és nem a hatalomnak, és a melynek igaz javát, és nem az önérdekek küldtek ide minket szolgálni. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Természetében fekszik a parlamentarizmusnak, hogy vezére, vezetője, irányitója az legyen, a ki az ő eszméinek helytállóságáról, eszméinek helyességéről, az ország javát boldogító voltáról meg tudta győzni, a ki ész, tudás és jellem dolgában az elsők közt foglal helyet és a ki még ezeken felül bír azzal a nagy tulajdonsággal is, hogy akkor, a mikor az 8 saját megmeggyőződése, a saját politikai lelkiismerete, az ország érdeke és más éidekek közt erős ellentétet lát feltámadni, meri odahagyni állását, a melyen már meggyőződése nélkííl az ország érdekeinek csak kárt, de hasznot nem tehet. (Élénk éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) A parlamenti hatalom a mi felfogásunkban nem önczél, csak eszköz arra, hogy az elveket megvalósítsa, hogy kifejezésre jussanak azok a gondolatok és eszmék, a melyek egyes gondolkodó főben az ország szükségleteihez mérten megérlelődnek. A hatalomnak feladata az ország érdekeit, az ország javát, szabadságát, köz- és magánjogát megvédeni és őrködni minden támadás felett. A hatalom nem arra való, hogy kétfelé oszsza az országot; az egyikbe sorozza azokat, a kik a politikai napsugár melegében sütkérezhetnek és a másikba azokat, a kik nem osztván a hatalom nézeteit, didereghetnek a sötétségben. (Tetszés balfelől.) A parlamentáris hatalom arra való, hogy az a kormány, melyet ma Bánffynak, holnap másnak neveznek, a király és a nemzet akaratát úgy, a mint az a törvényekben kifejezésre jut, egyszerűen végrehajtsa. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) A parlamentarizmus, a nyilvánosság, a szólásszabadság és a politikai vitatkozások megbecsülése. Ez utóbbi nélkííl alig van egészséges parlament, mert az óv meg minket, legalább emberileg a tévedéstől. Itt a jobbnak kell győznie és nem az erőszakosnak, itt a jobbnak kell győznie és nem a ravaszkodásnak. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Az abszolutizmustól még abban is különbözik a parlamentarizmus, hogy helyt ad politikai diszkussziónak és a kisebbség, mely tényleg nem vesz részt a kormányzásban, de diszkussziójával, fejtegetéseivel, bírálatával és kritikájával mégis részes az alkotásokban, mihelyt nincs kimondva, hogy annak pedig nincs igaza soha, a ki az ellenkezőről beszél, mert a diszkusszióval biztosítja a jónak a létrejöttét, biztosítja az alkotás munkáját. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ez a parlamentarizmus annak valódi értelmében. De hát, t. ház, mi van mi nekünk ebből a parlamentarizmusból? Jobbára csak a formák, annak lelke és tartalma nélkííl. Itt van-e a nemzet többsége? Formailag igen, itt van, de ne kérdezzük, hogy hány millióba került, de ne kérdezzük mennyi törvénysértés, mennyi visszaélés által nőtt meg akkorára és mindenek felett ne kérdezzük, hogy a nemzet milyen árt fizetett eme nagy többségért azon erkölcsi sülyedésben, a törvénytisztelet aláhanyatIásában s a jog és igazság uralmába vetett hit-