Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-346

346. orsiáirog ülés 1898. október 29-én, szombaton. 37 J Kubik Béla: Törvénytelen! Frey Ferencz: A sajtot a mese szerint tudvalevőleg egy róka kapta el. A ki tehát a t. miniszterelnök úr szájából kieső sajtot el fogja kapni, az a róka, s az pedig minden valószinüség szerint a t. szabadelvű pártnak egy kiváló tagja lesz. Kubik Béla: Nagyobb róka! Frey Ferencz: Hát ilyeneknek ismeri s igy jellemzi a t. miniszterelnök úr pártjának tagjait ? S ha ilyennek ismeri, úgy ezt már a mi beleegyezésünkkel is bátran elhallgathatta volna, mert még nekünk kell pirulnunk a külföld előtt ö helyettük. (Igás! Úgy van! a hátoldalon.) Ha a t. miniszterelnök úr még sok mesét mond el e házban, még megéljük, hogy nekünk kelj megvédenünk a t. kormánypártot a miniszterei, nők úrnak gyanúsító példázgatásaival szemben Már most, — hogy visszatérjek a választóknak tett Ígéretekre, — én azt tartom és tapasztalom, hogy a t. választók nem oly végtelenül apathikusak, mint önök, hanem megkérdezik önöktől is úgy, mint tőlünk ellenzékiektől: mikép használod fel a beléd helyezett bizalmat, (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) mi a te és mi a kormány álláspontja az oly fontos kiegyezési kérdésben? És dicséretükre legyen mondva, számosan önök közül elmennek választókerületükbe, s ott vagy nyilvános beszámolóval, vagy többeknek magánbeszélgetés közben elmondják, a mit a maguk álláspontjáról tudnak, s a mit a kormányéról halványan sej'tenek. (Egy hang balfelől: Nem sejt, hanem sajt! Derültség balfelől.) Többet nem is tehetnek, mert a t. miniszterelnök úrnak nincs annyi bizalma önökhez, mint van önöknek 8 hozzá, s így az osztrák és magyar kormányok közötti megállapodásokat illetőié;; önök tudatlanságban leledzenek. Úgy van! balfelöl.) Ám a választók nem kivánják, hogy többet mondjanak el, mint a mit és a mennyit tudnak s az ellenzék sem kivan többet a t. miniszterelnök úrtól, (Felkiáltások balfelől: Ez pedig elég kevés!) ki azonban ezt velünk sem, de önökkel sem hajlandó közölni, noha kötelessége lenne. Miért nem beszél ? Két eshetőség van: vagy megtiltotta neki bécsi kollégája, vagy a magát felettük állónak mutató külügyminiszter, hacsak ilyforma barátságos tanácscsal is: Kérlek, vigyázz és ne beszélj, mert valami sületlenséget találsz mondani, a mit azután ki nem reparálhatunk többé; (Zajos tetszés balfelől.) vagy pedig a t. miniszterelnök úr be szeretné várni, míg odaát végleg határoznak, hogy annak megtörténtével jelentősnek látszani akaró mosolylyal elmondhassa nekünk: »Lám, ez így minden nagyon jól van s mindezt csakis az én furfangos hallgatásommal lehetett elérni; (Zajos derültség és j tetszés balfelől.) fogadjátok el szó és vita nélkül.* (Úgy van! Úgy van! balfelől.) Jól tudja a t. miniszterelnök úr, hogy az obligát tapsvihar, éljenzés és dicséret az 8 páratlanul magasan szárnyaló politikája és az avval elért eredmény felett nem fog elmaradni, feltéve, de nem óhajtva, hogy akkor 8 még miniszterelnök lesz; (Zaj.) de jól tudja ő azt is, hogy abban a perczben, mihelyest ott hagyja székét, nem fognak késni a saját pártján is beismerni azt, hogy a jelentősnek látszani akaró mosolyok, a papirhajóhajtogatások és a mély hallgatás nem nagy eszméket, hanem ezek hiányát takargatták. (Igaz! Úyy van! a bal- és a szélső baloldalon.) De ha már velünk szemben nem akar a t. miniszterelnök úr a nyíltság és őszinteségnek általa meg nem szokott útjára térni, egyre figyelmeztethette volna osztrák kollégáját % ez az, hogy jó szóval már sokat kiszedtek a magyartól, de gorombáskodásokkal ugyan nem. (Helyeslés balfelöl) Egy ilyen haszonra való kilátás, ha az osztrák miniszterelnök úr az illetőkkel közli, bizonyára elhallgattatná a magyarokat legjobban szidó osztrák parlamenti szónokokat is. Azután értésükre kellene adni, hogy van nálunk — bár már a lomtárban — egy pár, annak idején a németre mondott, kiczirkalmazott áldás, melyeket jó lesz a feledékenység homályából ki nem erőszakolni. Nem menti az egyes osztrák képviselők eljárását, illetőleg szavait én előttem azon kifogás, hogy ők csak a magyar zsidókat szidják, mert nekik ahhoz sincs semmi joguk. Én megbotránkozásomnak adok kifejezést, ha bármely vallású magyar állampolgárokat szidalmazni mernek bárhol, de különösen egy parlamentben. Elképzelem a t. kormánynak — természetesen szerintem is jogos — erélyét és fellépését, ha odaát néhány parlamenti szónok azon kijelentéssel akarná szavainak élét venni, hogy szitkozódásaiban nem értették az összes magyarokat, csak a magyar kálvinistákat. Ehhez pedig ép annyi, vagyis szerintem épúgy nincs semmi joguk, mint a magyar zsidókat szidni, mely sérelem orvoslására azonban a magyar kormány nem talál alkalmas módot, — hihetőleg nem is keres. A nem felületesen gondolkozó és tapasztalt zsidóknak különben meg van a helyes érzékük a kormánypárt szabadelvííségének megbírálására, s azt a kellő mértékre le tudják szállítani, a mit a következő eset illusztrál. (Halljuk! Halljuk! balfelől) Egyik kormáuyprrti képviselő azt kérdezte egy zsidó jóbarátomtól, hogy ő miért ellenzéki és miért nem szabadelvű párti? Megadom a választ, monda barátom, de csak azon Ígéret elle47*