Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.
Ülésnapok - 1896-345
348 ***** országos ülés 1898. október 28-án, pénteken. mi irtja ki a politikai tisztességet és erkölcsöt a népből, mi teremt a nép és hatóság között disszonancziát? Mindez csak a választásra vezethető vissza. (Igás! Úgy van! halfelöl,) Mindez azért történik, hogy egy rendszert tartsanak fenn minden áron, a melynek, ha voltak is gyökérszálai a népben, azok ma már kipusztultak és a melyet önök csak mesterséges oszlopokkal, pénzősoportokkal és bankárokkal tarthatnak fenn. Ezek tartják fenn azt a miniszterelnököt is, a kinek egész miniszterkjdése csak abban áll, hogy miként taktikázzék, hogy megmaradhasson a hatalomban, mert azt be kell ismernie, hogy arra a helyre nincs hivatása. Rakovszky István: Mondjon le! (Élénk felkiáltások balfelöl: Mondjon le!) Wittmann János: Ilyen módon jutott báró Bánffy Dezső minisztelnök úr a nagy többséghez, a 320 és egynéhány képviselőhöz. Hogy az ilyen módon összevásárolt parlamentnek milyen erkölcsi alapja van, az mindjárt az összejövetel után kittínt. Először is szükség volt a sajtószabadság megnyirbálására. Ez kemény kritikát hivott ki, a mely ezt az eljárást sokszor megkorbácsolta. És a t. táloldal, habár látta az önkényt, mégis bele kellett abba nyugodnia. Jött a második eset: a czukorprémium ügye, mikor a magyar gazdáknak másfél millió forintnyi czukorprémiumot kellett fizetni az osztrák gyárosok számára. Nevetséges, hallatlan javaslat volt ez, a mely a pénzügyminiszter saját álláspontjával is ellenkezett, mert ő ezelőtt egy évvel egészen más nézetet vallott. (Igaz! Ügy van! balfelőL) Önök uraim, három-négy hétig ültek ott, mint némák. Végignézték 35—40 ember küzdelmét és arra a kérdésre, mért nem szólal fel közülök egyik-másik, indokolni ezt a javaslatot, azt felelték, hogy: az ördög bir ilyen javaslatot indokolni, erre csak szavazni lehet. Jött erre egy pár igen fontos interpelláczió, a melyekre azonban most kiterjeszkedni nem akarok, de a melyek igen jellemzők. Emlékezetben vannak azok az interpellácziók, a melyeket Gulner Gyula és Blaskovics Ferencz t. képviselő urak tettek, a melyben felemlítették, hogy két olyan alispánt tettek lehetetlenné, azért, mert nem szegődtek a csúszó-mászók közé, a kik hivatalukat nem tekintették kortestanyának. Ezeket lehetetlenné kellett tenni, mert nem valók ebbe a rendszerbe. Mikor én ezeket láttam, tisztában volt előttem az, hogy ily módon összevásárolt tömegtől, a melynek semmiféle erkölcsi alapja nincs, komoly tanácskozást várni itt nem lehet. (Zaj. Halljuk! Halljuk! a bal- és szélső baloldalon,) Elnök (csenget): Csendet kérek, ne akadályozzák ott a szónokot! Wittmann János: Midőn azt láttam, hogy a többség részéről a tanácskozásnak itt egyáltalában helye nincs, én ennek a színjátéknak szemtanúja többé lenni nem akartam. Elhatároztam magamban, hogy bizonyos időre viszavonúlok, hazamegyek. Nem tartottam én attól, hogy engemet talán választóim kötelességmulasztással vádolnak. Tudtam nagyon jól, hogy ezt a parlamentet s ennek tanácskozását komolynak, vagy egyébnek mint komédiának, nem tartja senki. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Hazulról kisértem figyelemmel, s jött a gazdasági kiegyezés, vagyis a vám- és kereskedelmi szerződésről szóló törvényjavaslat, midőn povizóriumról kellett gondoskodni. A t. miniszterelnök ú»* akkori nyilatkozatára, a mit itt már gyakran idéztek, egy kissé fellélekzett az ellenzék, midőn ő gróf Apponyi Albert fejtegetéseit magáévá tette, mondván, hogy összes közjogi fejtegetéseit és álláspontját magáévá teszi. T. képviselőház! Egy miniszterelnöknek ilyen nyilatkozata után ki merte kétségbe vonni azt, ki gondolt arra, hogy egy reá következő esztendőre azon javaslat szerint sem május 1-éig nem lesz kiegyezés, vagyis megállapodás Ausztriával, sem 1898. év végéig nem lesz önálló rendelkezés, nem lesz törvény benyújtva, és ki hitte volna, hogy báró Bánffy Dezső ezen nyilatkozat utánmégis miniszterelnök maradhat? En, megvallom, tanúim vannak rá, hivatkozom képviselőtársaimra, már akkor mondtam, hogy a miniszterelnök úrnak ezen nyilatkozatára semmi súlyt nem helyezek. Előre megmondottam, hogy nem lesz sem önálló rendelkezés, sem megállapodás és báró Bánffy Dezső mégis kormányon marad. Azt én nagyon jól tudtam, hogy ő Bécsből egy intésre olyan haptákba fogja magát vágni, hogy megfeledkezik a 68. §. alapján való rendelkezésről és a nemzet önálló rendelkezési jogáról. Csak egy lesz: az a törekvése, úgy állni, hogy őt valahogy el ne csapják. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Arra a meggyőződésre, a mit már akkor tettek nekem képviselőtársaim, a kiknek ezeket akkor elmondottam, hogy: »No de hát a férfiszó, a becsület, a politikai tisztesség!*. — arra nekem csak annyi volt a válaszom: Az csak az illetőt kötheti, a kiben van ilyen! (Élénk helyeslés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) A ki ilyennel nem rendelkezik, azt nem is kötheti. Elnök (csenget. Folytonos éljenzés balfelöl.) : Kérem. A képviselő urat rendreutasítom. Polónyi Géza: Éljen! Elnök (csenget): Ilyen észrevételt nem szabad tenni e házban ! Polónyi Géza: De éljenezni szabad! Elnök: Azt sem szabad. Senkitől a beI csűletet megtagadni ebben a házban nem szabad.
