Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-345

345. országos ülés 1898. október 28-áiu pénteken. 345 juk átvonulni. (Igaz! Úgy van! a bal- és seélső baloldalon.) Megengedem, hogy én az ország állapotát talán túlkoinolynak látom; de nekem erős meggyőződésem az, hogy ha ma bárki, legyen az nagy- vagy kisbirtokos, nagygyáros vagy kisiparos, természetesen oly egyén, ki a politikában semmi irányban érdekelve nincs, semmiféle politikai párthoz nem tartozik, ki grófi, bárói vagy exczellencziás czím, főispáni állás vagy mandátum után sem ingyen, sem pénzért nem kap, tehát egy függetlenül és objektíve gondolkodó ember röviden áttekinti helyzetünket, igen kis utánjárás mellett arra a meggyőződésre fog jutni, hogy megérkezett az idő arra, hogy bármely adófizető polgár, — tartozzék bármilyen brancshoz, — tegyen félre mindent, siessen segítségére azon törekvésnek, mely oda irányul, hogy mikor még ezen nagyfontosságú gazdasági politika előtt állunk, ezt az ügyet a t. kormány kezéből kivegyük. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ha mulasztunk is valamit, egyetlen egy sem mulaszt annyit, mint a mennyinél tízszerte többet a t. miniszterelnök űr 'kipolitizál a zsebünkből ezen gazdasági egyezéssel. Mert mit látunk? A mint az előbb említem, ezen vita folyamán a parlamentnek legjelesebb férfiai nyilatkoztak. Mit mondottak ezek a szónokok? Azt mondották, hogy a jelenlegi kormány helytelenül, inkorrektül járt el, midőn a Badeni-féle kiegyezési javaslat tekintetében oly megállapodásra jutott, hogy ha az a Lajthán túl változatlanul elfogadtatnék, akkor belemegy a magyar quóta felemelésébe. A t. miniszterelnök úr és a t. kormány egy új tehervállaktba ment bele, a melyhez nem volt joga, a melyre nem volt felhatalmazva, oly terhet vállalt el, a melyet talán ő maga sem ismert és a melyet ez a nemzet s annak adófizető polgársága, á mely már úgyis súlyos terhek alatt görnyed, talán el sem bir. De felhoztak még ennél súlyosabb vádat is a miniszterelnök úr ellen. Elmondták, hogy törvényt, alkotmányt sértett, hogy megszegte férfiszavát, hogy a politikai és erkölcsi tisztességből teljesen kivetkőzött. Nem egyszer hangoztatták ezt két hét óta, hanem nagyon gyakran; és mi volt a t. miniszterelnök úr válasza ezekre? Mivel czáfolta meg ezeket? Egyszerűen azt mondotta, hogy nem ül fel az ellenzéknek, de azért csak merjen valaki ellene fellépni, ő ke'pes még erőszakkal is álláspontját megvédeni. Mit jelent ez ? A miniszterelnök úr nem tagadja, mert nem tagadhatja, nem czáfolta meg, mert úgy látszik, nem birja megezáfolni ezen súlyos vádakat, a melyeket ellene felhoztak, és mégis kijelentette, hogy ezen törvénytelen álláspontját még erőszakkal is meg akarja védeni a támadások ellen; KÉPVH. NAPLÓ, Í896-Í90Í. XVII. KÖTET. és a mi a leg^ajnosabb, ezt a t. túloldal helyeslése és tombolása között mondotta el. (Úgy van! balfelől.) Hátha egyszer az ország már oda jutott, hogy az a kormányzási rendszer egy kormányelnöknek ilyen ténykedését is magába fogadja és azt meg is tudja emészteni minden nagyobb emóczió nélkül, sőt a többségnek nagy lelkesülése és tombolása mellett, ez azt bizonyítja, hogy önök nem képviselik a nemzet többségét; mert, ha az a nemzet egyszer oda jutott, hogy ez a kormányzási rendszer még ilyet is megemészt, az a nemzet lemondott önállóságáról, (Igás! Úgy van! balfelöl.) az a nemzet nem bir semmiféle önállósággal, nincs joga s nem tarthat igényt nemzeti önállóságra és nemzeti létjogosultságra. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ez igen szomorú jelenség volna, ha a nemzet története, ha a múlt nem nyújtana némi vigaszt és reményt arra nézve, hogy a mint eddig, úgy a jövőben is eljön az ideje annak, midőn ez a tespedő, szunnyadó nemzet fel fog ébredni és le fogja fújni a testén rágódó férget. Mondhatom, valóban kétségbeejtő állapot volna az, hogy a politikai tisztesség ily színvonalra siilyedt volna le. És midőn azután mi: a képviseletnek ezen része, nem önczélból, nem haszonlesésből, hanem önzetlen hazafisággal teljesíteni akarjuk önökkel szemben kötelességünket, akkor a t. túloldalon ülő képviselő urak nem azt teszik ide bent, a mit oda kint a privát életbea tapasztalunk. Ép ma volt szerencsém pár képviselővel beszélni, a kik nem hogy eljárásunkat helytelennek tartanák, hanem egrre serkentenek, buzdítanak, mondván: az istenre kérünk, ne engedjétek ezt a nemzetet, ezt a hazát csúffá tenni az egész európai kontinens előtt, támadjátok legalább ti, ha mi már nem tehetjük. Nemkülönben tesz a sajtó is. A magyar sajtó sok tekintetben igen nagy szolgálatot tesz a hazának és országnak. Mondhatnám vetekedik hazafiság dolgában bárkivel és mégis azt látjuk, hogy míg itt, a ház folyosóján a zsurnaliszta urak, ha találkozunk velük és politikai kérdésekről beszélünk, nagyra becsülik és dicsőítik a mi szerepünket és kötelességeink ily mérvben való teljesítését, addig a nyilvánosság előtt meggyőződésük ellenére, félrevezetik a közönségét és megnehezítik azt a törekvést, melyet másnak, mint becsületesnek, hazafiasnak mondani nem lehet. Pedig senki jobban nem ismeri, mint a sajtó, s mint a túloldalon ülő urak azon okot, hogy tulajdonképen mért indult meg ezen akezió oly erővel. Megengedem, hogy a t. miniszterelnök úr nem akarva tette, de úgy magától jött rá és az ország-világ előtt megmutatta, hogy te pedig parlament, nekem semmisem vagy; te reád 44