Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-345

344 345. országos Blés 1898. október 28-án, pénteken. Ezt az elvi álláspontot elismerte az egész t. quótabizottság Széll Kálmán elnöklete alatt és Falk Miksa előadása mellett. És valami különös áramlat jöhetett, a miniszterelnök úrnak többszöri találkozása a t, quóta-bizottsággal, talán szellem-, dús kapaczitácziója, hogy ma reálép ama bizonyos sikamlós útra, a melyen, hogy hol állunk meg, nem lehet tudni. Az a tanulmánya Horánszky Nándor t. barátomnak, — ha szabad magamat így kifejeznem, — ... Horánszky Nándor: Szerencsémnek tartom ! Biró Lajos: . . . nem volt egyetlen osztrák államférfiú állal megczáfolva, annál kevésbbé megdöntve. Akadt azonban egy magyar államférfiú a miniszterelnök úr személyében, a ki azt — bocsánat, nem tudok szebb kifejezést — elpaklizta. Nem fogadom el a javaslatot. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon. A szónokot többen üdvöslik.) Hock János jegyző : Wittmann János! Wittmann János: T. ház! Előttem szólt t. képviselőtársamnak azon szép közgazdasági fejtegetései után, melyeket nemcsak tőle, hanem más felszólaló képviselőtársaink részéről is hallottunk, én ez alkalommal ezekre a kérdésekre kiterjeszkedni nem akarok. De mondott t. képviselőtársam az ő igen szép beszédében egy más óhajt is és ezzel kívánok inkább foglalkozni. Ugyanis azon óhaját fejezte ki a miniszterelnök úr irányában, hogy kösse állását ahhoz, hogy a kiegyezési javaslatok a quóta felemelése nélkül fognak elfogadtatni. Hát ez a legutolsó aktusa lesz a miniszterelnök úrnak, a mit politikai pályáján tenni fog. A vita során a parlamentnek legkiválóbb és legjelesebb egyénei nyilatkoztak meg, és mondhatom, az argumentácziónak, az indokoknak és érveknek egész halmazát vitték bele á vitába. Én tíz-tizenegy esztendeje vagyok e háznak tagja, de mondhatom, hogy ily elvi magaslaton, ilyen magas színvonalon álló vitát, mint a jelenlegi, nem értem még meg ebben a házban azon tíz esztendő alatt. Erre, nagyon jól tudom, a miniszterelnök úr nevet, mert ez egész két heti vitában a miniszterelnök úrnak csak egy válasza volt: hogy ez egyéni hajsza. Önöket tehát az eddigi szónokok után nem győzte meg a tegnapi nap sem, midőn oly remek felszólalásokat hallottunk, a minő például Bartha Miklósé volt, ez az igazán elvi magaslaton álló szép beszéd? A ki a helyzetet elfogulatlanul itéli meg, ha csak egy szikra hazafiság van benne, annak el kell ismernie, hogy az ellenzék álláspontja nemcsak teljesen korrekt és a haza iránti kötelesség teljesítése, de vitája is igen magas színvonalon van. Hogy mi mindannyian nem rendelkezünk annyi ékesszólással, hogy álláspontunkat époly fényesen fejezhetnők ki: ez a dolog lényegén nem változtat. S ha mindamellett, hogy álláspontunk minden oldalról meg lett világítva, én is, bár egyszerű szavakban, ki akarom fejteni nézetemet; azért teszem, mert látom, hogy a jelen akczió ä mostani kormányrendszer megbuktatására törekszik. Nos hát ez akczióban én is részt akarok venni. (Tetszés balfélBl.) Részt veszek azért, mert, ha majd az utókor lapozza e tárgyalások naplóit és megtalálják ama két héten át elhangzott nyilatkozatokat, a melyeket itt a kormányelnökuek az ország szine előtt szemébe mondtak: engem ne találjanak a némák, a tehetetlenek között, hanem azok sorában, kik részt vesznek a harczban, hogy megmentsék a hazát. (Élénk tetszés balfelől.) Nem tagadjuk, hogy mi a legerélyesebb, a legharcziasabb hangon megyünk a vitába, sőt keményebben fogjuk a gyeplőszárat, hogy az állam szekerét, mely a sötétben, a bizonytalanba rohanásnak indult, föltartsuk. S ha e feltartás pár hétig, tán pár hónapig is fog tartani, akkor az a kérdés áll elő, hogy nekünk, kik ugyanazon szekéren ülünk, mely így a bizonytalanba rohan, illő-e megtudnunk, hogy az a szekér tulajdonképen hova megy ? Ha nincs jogunk, belátom, hogy beavatkozásunk illetlen és helytelen, de ha van jogunk, a mint hiszem, hogy van, mert tudnunk kell a természet rendje szerint is, hova megy az a szekér: akkor azért, a mit önök obstrukcziónak neveznek, ne okoljanak minket, hanem a kormányszekér azon kormányzóját, (Egy hang balfelől: A kocsist!) — nem akarom ezt a kifejezést használni — a ki mindezek daczára minket továbbra is bizonytalanságban hagy. És midőn a t. kormányeluök úr így titkolódzik s nem mondja meg azt, a mit jogunk volna tudni, akkor a t. túloldalról Gajári Ödön képviselő úr szemünkre veti, s mintegy viczczelve adja elő, hogy mi a parlament tekintélyének lerontására burkolt vagy nem burkolt obstrukczióval dolgozunk. Felfogásom szerint nem az a kérdés, mit teszünk burkoltan vagy nyíltan. Az országban ma komoly — hogy ne mondjam, veszedelmes—az állapot. Midőn mi látjuk, hová sülyedt a politikai morál, hogy a férfiönérzet a t. túloldalon úgyszólván már teljesen kihalt, hogy azt sem tudják már, hogy a nemzet és haza iránt mi a kötelesség, akkor az ellenzéknek csak egy kötelessége lehet; elkövetni mindent, hogy az önök kezéből az ország ügyeit kivegyük s önöket tehetetlenné tegyük. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Nem az a kérdés, hogy az ellenzék akcziója milyen formában nyilatkozik meg, g legkevésbbé önök lehetnek hivatva nekünk leczkét adni, mert ha arról van szó, hogy titkolódzás, leplezés, takargatás, bujkálás történik, akkor azt nem itt, hanem a túloldal egész rendszerén lát-