Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.
Ülésnapok - 1896-344
344. országos ülés 1898. üanninezéves, ujabb alkotmányos érában igen gyakran. Jól tudjuk, hogy az ellenzéki pártok e gy e gy szónokot kijelöltek abból a czélból, hogy bizalmatlanságukat az indemnitási törvénynyel szemben a kormány irányában kitejezzék, s ezzel a vita mindig befejeződött. Ugyanez történt volna most is kétségkívül. A kormány indemnitást kért a helyett, hogy az említettem fontos törvényjavaslatokat tárgyaltatta volna. Az indemnitás, t. ház minden időben bizalmi kérdésnek tekintetett ezen házban, ezen ház ellenzékei által. És ez egészen természetes. Mert a míg a költségvetés tételről-tételre megállapítja, hogy mennyit és minő adókat szedhet be a kormány és mire költheti el, addig az indemnitás csak nagy általánosságban hatalmazza föl a kormányt arra, hogy egy máit évben megállapított költségvetés tételei szerint járjon el. Ebben lényeges különbség van, mert így az indemnitási törvény a multat a kormány által lefoglaltatja a jövő számára. Ez tehát kiválólag bizalmi kérdés, mert a megszavazás annyit jelent, hogy a ház mindent, a mit a múltban a kormány tett, helyesel, s mindazt a mit a jövőben tenni akar, szintén vaktában helyesli. (Igás! Úgy van! bal/elől.) És mivel ennyire kiválóan bizalmi kérdés az indemnitás megszavazása, ennélfogva fejtegetésemben kizárólag arra terjeszkedem ki, hogy vájjon ilyen kiváló bizalmat a mai kormány tőlünk megérdemel-e vagy nem ? (Halljuk! Halljuk!) Fejtegetésemben mellőzni fogom mind azokat a közsérelmeket, melyeket ez a kormány a belügyi igazgatásnak majd minden vonalán elkövetett; (Ügy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon) mellőzni fogom a választási atroczitások felemlítését is, hiszen ezekkel a kérdésekkel már előttem szólott képviselőtársaim tüzetesen foglalkoztak és olyannak érzem a levegőt, hogy ezentúl is tüzetesen fognak vele foglalkozni. Én tehát kizárólag a törvényt és annak rendeleteit fogom felemlíteni és kizárólag csak a tényekre fogok támaszkodó. Mit mond a törvény? Itt bocsánatot kell kérnem, ha ismétlésekbe bocsátkozom, de a kérdésnek nagy súlyánál fogva sokan helyesnek ítélték, hogy ugyanezen kérdéssel itt tüzetesen foglalkozzanak. Több képviselőtársam ki is fejtette e tekintetben a maga nézetét, különösen pedig Hódossy Imre képviselőtársam és barátom oly fényes világításba helyezte ezt a kérdést, hogy ahhoz igazán nekem sem hozzáadni valóm nincs, sem elvenni valóm. És én ezt sokkal komolyabban mondom mint a milyen komolyan a miniszterelnök úr ennek az évnek elején gróf Apponyi Albert képviselőtársamnak egy beszédére mondotta, hogy közjogi fejtegetéseit elfogadja, hogy nincs hozzáadni valója és nincs elvenni valója. október 27-éu, csütörtökön. 331 Én ezt egész komolyan mondom, s ha mégis beleereszkedem ennek a kérdésnek tárgyalásába, azért teszem, mert, ha nem is olyan fényesen, mint igen tisztelt képviselőtársam, sokkal halaványabban, sokkal homályosabban, de mégis előadni kívánom azon t. képviselőtársaim előtt, a kik abban az időben, mikor Hódossy Imre barátom fejtegetéseit tartotta, véletlenül nem voltak jelen a ház ülésén és mivel azon remek fejtegetések a magyar hírlapirodalomban is nagyon hézagosan jelentek meg. Az ismétlésbe azért bocsátkozom, mert attól azt reméltem, hogy azok, a kik hallják, azok a kik, megfontolják, az én álláspontomat igazságosnak, helyesnek fogják tekinteni és ennélfogva maguk részére is parancsolatnak fogják azt venni. (Halljuk! Halljuk!) T. képviselőház! Az 1867. évi XII. törvényczikk két nevezetes megkülönböztetést tesz. Az egyik megkülönböztetés vonatkozik azon politikai kötelékre, a mely Magyarországot és Ausztriát összefűzi; a másik vonatkozik azon gazdasági kötelékre, a mely Ausztria és Magyarország között létezik. A kettő között igen lényeges különbség van. A törvény maga az alapot, a politikai köteléket, a pragmatika szankczióből származtatja; a másikat, a gazdasági köteléket, nem származtatja a pragmatika szankezióból. S mivel így megteszi a különbséget, az egész törvény fonalán fel is tűnik a kettő között a nagy eltérés. Mert míg a pragmatika szankezióból folyó ügyeknek elintézése ezen törvényezikkben a magyar államiság önálló jogkörének igen sok tekintetben veszélyes megcsorbítását jelenti; addig a gazdasági kötelékre vonatkozó rész a magyar államiság önállóságának semminemű megcsonkítását nem tartalmazza. (Úgy van ! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Nemcsak hogy meg nem csonkítja ezen önállóságot, hanem mindjárt a mint tárgyalni kezdi a gazdasági kötelékek kérdéseit a tärvény, az 58. §-ban így szól (olvassa): »A kereskedelmi ügyek közössége sem foly a pragmatika szankezióból, mert annak értelmében a magyar korona országai, mint a fejedelem többi országaitól külön álló országok, saját felelős kormányuk és törvényhozásuk által intézkedhetnének s vámvonalak által szabályozhatnák kereskedelmi ügyeiket.« Itt tehát a törvény alkotói, — eltekintve attól, hogy minden ország, mely magát államnak és önállónak meri nevezni, azzal a jogkörrel feltétlenül kell hogy bírjon, ha a törvényben meg sincs említve, a mely itt kidomborodik, — mindazonáltal a törvény alkotói minden félreértés kikerülése szempontjából szükségesnek tartották itt Magyarország gazdasági önállóságát egyenesen törvénybe iktatni, és miután azt megtették, csak ezután következik, hogy czélszertíségi okokból ezt az önállóságot &gy darab időre, időnként
