Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.
Ülésnapok - 1896-344
328 344 országos ülés 1898. október 27-én, CflfltörtCkSn. difi Ausztria húzza. (Úgy vcml Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! A helyzetet meglehetősen magyarázza az, (Halljuk! Halljuk!) hogy az igen tisztelt miniszterelnök úr nem tud — bátorsága nincs e, vagy képessége nincs-e, nem tudom, de tény, hogy nem tud — érvényesülni. Mert mik történnek? Midőn az 1848-iki törvények megalkotása emlékének ünnepléséről szóló törvényjavaslatról, később azután az Erzsébet királyné emlékének megörökítéséről szóló törvényjavaslat tárgyaltatott, akkor két nagy akadály okozta, hogy az ellenzék gondolkozóba esett, hogy e törvényjavaslatot elfogadja-e. És mivel állott elő mindig báró Bánffy Dezső miniszterelnök? Azzal, hogy a törvényjavaslatoknak ezen szövege ő Felségének már bemutatva levén, azon már változtatni nem lehet. Már most bocsánatot kérek, miért nem szerkesztetik meg az a törvényjavaslat olyképen, hogy a Felség ne hozassék abba a feszélyezett helyzetbe, hogy ö ahhoz hozzá nem járulna változatlanul? Hát kinek a kezén megy keresztül a törvényjavaslat a Felségig? Talán közvetíti azt valaki, talán kikorrigálja valaki, mielőtt báró Bánffy Dezső kezeiből ő Felsége elé terjesztetik? Talán a közös külügyminiszter vagy a kabinet iroda feje szól bele és addig nem szabad előterjeszteni, a míg ahhoz hozzá nem járulnak? Vagy pedig az az érintkezés nem közvetlen olyan, a milyennek lenni kell egy nemzetet képviselő miniszterelnök és koronás fő között. Ezt nem tudom megérteni, de azt tudom, ha báró Bánffy Dezső egész nyíltan, az ő méltóságának megfe 1 elően a nemzet akarata és kivánata szerinti szöveget terjeszt elő, az ellen a Felség soha észrevételt nem fog tenni. Ebből kifolyólag én azt hiszem, hogy itt van a hiba. Itt kell orvosolni a bajt, itt kell a képviselőház ellenzékének odahatni, hogy lehetetlenné tétessék, hogy b. Bánffy Dezső érintkezzék Magyarország koronás királyával. (Élénk helyeslés a szélsőbalon) Sajátságos helyzetben vagyunk. Erőszakkal belénk akarják diktálni, hogy mi nem tudunk megélni Ausztria nélkül, hogy mi okvetlenül reá vagyunk utalva, hogy vele vámszövetségben, közös gazdasági életben éljünk. Hát az a kicsi Szerbia, Montenegró és Románia, a hol olyan kevés biztosítéka van az alkotmányos életnek, az önállóságnak, hogy azt el lehetne fájni, — ott meg tudnak élni, azok önálló államok tudnak lenni ?! Az európai államok közül csak Magyarország lenne az a lealázott, az a jelentéktelen, az a kicsiny állam, a mely okvetlen oda kell, hogy kötve legyen Ausztria szekeréhez. Ez kétségbeejtő állapot, annál is inkább, mert ezt a mi saját kormányférfiaink, nemzetünk vezérei mondják és hirdetik. Legyünk nyíltak, ne játszszuk az alkotmányosságnak a komédiáját, (Helyeslés a szíM hátoldalon.) hiszen a mi alkotmányunk nem alkotmány, legyünk egészen őszinték és mondjuk meg nj iltan, hogy osztrák tartomány vagyunk, akkor aztán tudom és értem, hogy mi a feladatom. De rám adják az alkotmányosság mezét és azon belől aztán nem vagyok semmi, csak egy forma. Keressük az igazságot, mert na nekünk ilyen alkotmányunk van, a melyet sohasem tudunk érvényesíteni és megvédelmezni, ha esetleg erőszak fenyeget, akkor mit ér a mi önállóságunk ? akkor tökéletesen mindegy, ha már elveszítjük alkotmányunkat, ha az osztrák császár, az orosz czár, az angol királyné, vagy a franczia köztársaság elnöke uralkodik-e felettünk. A miniszterelnök rendesen avval szokott előállani, hogy ő felelős azért, a mit tesz. Felelős ám, de kinek? Felelős annak a többségnek, a mely a háta mögött ül, felelős lenne a nemzetnek, de hát a formális nemzetet a többség alkotja. Az isten szerelméért, történik-e bármi rossz, a mit Önök nem helyeselnek ? Akármit cselekszik báró Bánffy Dezső, az mind helyes, mind jó önöknek, tehát ő abban a tudatban, hogy bármit tesz, jóvá lesz hagyva, helyeselik, — miért ne cselekednék úgy, a mint hatalmi körének, vágyainak, hiúságának megfelel. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. képviselőház! Más van itt a háttérben. Akárki akármit mondjon nekem, nem hagyok fel azzal a kijelentésemmel, hogy Magyarországnak mégis csak az a sorsa, ha mostanában nem is, de idővel, valamikor be fog olvasztatni Ausztria tartományai közé. Ez a sors vár miránk. Ez az a sors, melyet nekünk kijelöltek. Szegénynyé kell tenni először az országot, az történik most, hogy aztán könnyen Ausztriának gyarmatává lesülyesztessék egészen. (Igaz! Úgy van! a balés szélső baloldalon.) Hiszen miért ellenezzük a közigazgatás államosítását? Ha Magyarország önálló, szabad és független volna teljesen, leglelkesebb hívei lennénk mi is a közigazgatás államosításának. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) De így, mikor nem tehetünk semmit sem, hogy Ausztriát meg ne kérdezzük, ha Ausztria ahhoz hozzá nem járul, minden törvényünk alkotásánál ott van az a bizonyos ismeretlen kéz, mely Ausztria szempontjából is megítéli a mi törvényeinket; akkor hova fogunk mi jutni, mikor történik meg, mit csinálunk mi a közigazgatás államosításával? Meg fog történni, hogy sokkal nagyobb tömege az embereknek és az egyéneknek fog Ausztria szolgálatára állani. Azt is szemünkre vetik, hogy eljárásunkkal, I fellépésünkkel, viselkedésünkkel veszélyeztetjük