Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-344

316 344. országos ülés 1898. i megmagyarázni, indokolni és igazolni a mi eljárásunk jogosultságát. (Ügy van! Úgy van! balfelől.) Azokat a súlyos és fontos okokat pedig, a melyek minket erre indítanak, röviden összefoglalhatom abban a kijelentésben, hogy az utóbbi időben a kormány eljárásában a törvények és az alkotmány tiszteletének hiányát, a nemzet legfontosabb érdekeinek figyelembe nem vételét és a nemzet jövőjét komolyan veszélyeztető politikát látunk. (Úgy van! Ügy van! balfélól.) Ha tekintetbe veszszük a kormánynak a magatartását a belkormányzat terén, azt tapasztaljuk, hogy minden cselekvésében, minden intézkedésében a legelsobb rendű szempont ő előtte nem a nemzet anyagi és erkölcsi haladásának szempontja, hanem kizárólag a pártpolitikai érdekek szempnotja. (Úgy van! Úgy van/ balfélól.) A párthatalmi érdekek predominálnak a kormány minden intézkedésében és ki lehet mutatni, a mint hogy tegnap Várossy Gyula t. képviselőtársam tételről-tétel re, törvényről-törvényre kimutatta azt, hogy a párthatalmi érdekek annyira kidomborodnak a kormányak minden ténykedéséből és intézményeiből, hogy mindenhol csak azt a törekvést látjuk, hogy minél több tényezőt vonjon a saját hatalmi befolyásának a körébe és mindenhonnét kiszorítsa a függetlenebb elemeket. Én nem kivánok azonban részletes fejtegetésekbe bocsátkozni, csak röviden rámutatok arra, hogy az állami anyakönyvvezetők létesítése által már községenkint milyen sok olyan tényezőt kreált magának a kormány, a mely teljesen tőle függ. Rámutatok arra, hogy a tanítók, az iskolák államosításának a törekvése ugyanarra a törekvésre vall; rámutatok arra, hogy a nem kalholikus lelkészek kongruájának a rendezésével ugyanazt a czélt törekszik elérni ; még az alsó papságnak az államosítása is előttünk áll. Mindenfelé csak a párthatalmi érdekek vezetik a kormányt minden cselekvésében. A párthatalmi és a kortesérdekek egyik megnyilatkozása volt az is, a mikor rövid idővel ezelőtt Bánífy miniszterelnök úr a jegyzőknek egy küldöttségét fogadta és a hozzájuk intézett beszédben megemlékezve arról a nagy buzgalomról, a melylyel a jegyzők nehéz hivatásukat betöltik és súlyos feladatukat teljesítik, megemlékezett azokról a vádakról is, a melyek igen gyakran a jegyzői kar ellen emeltetnek. És mikor a jegyzők rossz helyzetének javításáról szólott, azt mondta a miniszterelnök úr, hogy ő szívén viseli a jegyzői kar helyzetének javítását, hanem nem teheti meg attól az ellenzéktől, a mely az obstrukczióval minden jó törekvésében akadályozza őt. Nagyon jellemző eljárás, hogy a miniszterelnök úr ilyen vádaskodással áll elő, a melyről, tófoer 27-én, csütörtökön. azt hiszem, minden legkisebb falusi jegyző is meg tudja alkotni a maga véleményét, meg tudja mérlegelni azt, hogy a miniszterelnök úrnak mennyiben van igaza és mennyiben nincs. Hiszen nagyon jól tudhatja minden ember, a ki újságot olvas, hogy hónapok teltek el a nélkül, hogy a törvényhozás csak fel lett volna híva valami érdemleges munkára; hónapok teltek el ágy, hogy üléseket alig tartottunk, az üléseket néha egy hétről a másikra halasztgattuk s mégis akkor minket avval vádolnak, hogy obstrukczióval akadályozzuk a jegyzői kar helyzetének a javítását. Tudom én nagyon jól, ho^a irányúi a miniszterelnök úrnak ez a kijelentése; ő, mint praktikus választási politikus, — hiszen az ö politikájának, politikai tehetségének teljessége épen erre irányúi és ebben nyilvánul, — igen jól tudja azt, hogy a választásoknál a jegyzők nagyon fontos tényezők és a kormánynak nagyon használható eszközei; ezeket kell tehát megnyernie, ezeket kell az ellenzék ellen fellázítania. T. ház! Én meglehetősen közelről ismerem a jegyzői kart. (Halljuk! Bálijuk!) Mondhatom, hogy a magyar közigazgatásnak egyik legsúlyosabban terhelt tényezője az a kis községi hivatalnok, a kinek kezén keresztül megy minden miniszteri tárczának minden intézkedése. Ök azok, a kik mindazt, a mit a törvényhozás megalkot; mindazt, a mit a minisztériumok rendeletek, intézkedések alakjában kibocsátanak, az életbe átviszik. Igen jól tudóm, hogy nagyon nehéz feladat az, a melylyel a jegyzői karnak meg kell küzdeni, és mondhatom, hogy habár sok panasz, sok kifogás tehető egyeseknek eljárása ellen, és igen sokszor találkozunk köztük megbízhatatlanokkal, visszaélésekkel: másrészt igen gyakran találkoztam tiszteletreméltó példákkal is. (Úgy van! Ügy van! a hal- és szélső baloldalon. Egy hang balfélól: Tessék megnézni például a hevesmegyei jegyzőtl) a kik kötelességüket hiven, buzgón és lelkiismeretesen tudták teljesíteni. Hanem sajátságos jelenség, hogy a legtöbb esetben épen olyan jegyzők, a kiknek a környéken meglehetősen rossz renoméjuk van, a kiknek minden féle viselt dolgairól suttognak az emberek, a nélkül, hogy még határozott formába foglalt vádat emelhetnének ellenök, az ilyenek szoktak rendesen a legbuzgóbb kortesek (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) s a főispánoknak kedvelt és dédelgetett emberei lenni. (Ügy van! Úgy van! a bal-és szélső baloldalon.) De nagyon természetes is, hogy az a jegyző, a kinek van oka félni, a kinek hivatalos dolgai nincsenek rendben, az a leghívebb szolga; az a hatalatomnak minden körülmények között, minden kortes czélokra felhasználható vak eszköze. Azt hiszem tehát, hogy ha ezeknek a jegyzőknek a hely-