Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.
Ülésnapok - 1896-343
310 3 * 3 * országos ülés 1898. október 26-án, szerdán. chowsky-féle rendjel-kérdés (Halljuk! Halljuk!) és a rendjelek adományozása körül követett alkotmányellenes eljárás. Én azonban ezen tárgyakról ma nem akarok megemlékezni, még pedig azon egyszerű oknál fogva, mert ezek oly nagy méretű" kérdések, hogy ezeknek latba vetésénél feltétlenül szükség van arra a morális tőkére, a melyet nagyobb pártok képviselnek; és miután a Kossuth Ferencz igen tisztelt képviselőtársam vezetése alatt álló függetlenségi és 48-as párt számarányánál és így erkölcsi sxílyánál fogva sokkal nagyobb értékkel vetheti szavát latba, és azonfelül olvastam is, hogy a függetlenségi és 48-as párt értekezletén ezen kérdésekben az interpelláeziót már nemcsak elhatározta, de annak megtételével Thaly Kálmán igen tisztelt képviselő urat meg is bizta, az a tisztelet, a melyet a parlamenti illem is követel tőlem, ha azt egyénileg nera táplálnám is, a mint legnagyobb mértékben táplálom a mólyen tisztelt párt iránt, köteles tartózkodásra int ezzel a párttal szemben, bárha már kissé hosszú is azon idő, a mióta ezen dolog napirendre kellett, hogy kerüljön. De én tartózkodom ezektől, várva azt, hogy a mélyen tisztelt függetlenségi és 48-as párt ezen nagy horderejű kérdésben saját akczióját mindenesetre minél előbb meg fogja indítani. A tárgy, a melyről meg akarok emlékezni, egészen más jelentőségű dolog, de horderejében ezeknél nem csekélyebb. Igyekezni fogok a tárgyilagosság szigorú követelményeinek megfelelőleg úgy, a hogy az országos érdekeknél, a hol eddig — tudtommal — vélemény- és pártkülönbség nem volt, illik ezen tárgyról megemlékezni. Csak röviden érintem, hogy az 1867. évi kiegyezésnek a nemzeti és faji uralom szempontjából egyik fundamentális kiindulási pontja az volt, hogy Ausztriában a német hegemónia alatt álljon fenn egy államalakulat, a mely egészséges szövetségben a magyar állammal igyekezzék kellő kölcsönhatással és a pragmatica sanctiora épített elvekkel aunak a monarchiának a messze jövendőjét biztosítani. Már a múltkor egyalkalommal volt szerencsém megemlékezni, hogy e fundamentális politikai alapelv ez idő szerint rendkívüli mértékben megingatottnak látszik Ausztriában. Ha azután észreveszünk jelenségeket, a melyek a magyar Szent István korona területén is hasonló agitáczióknak bizonyítékait kínálják nekünk, úgy talán illő, hogy azt a helyzetet a parlamentben diskusszió tárgyává tegyük, mert én úgy látom és nem titkolom, hogy annak az akcziónak, a melynek magam is egyik szerény harczosa és közkatonája vagjok, legalább lelkem mélyében, egyik valóságos indoka az, hogy én mély sajnálattal látom, hogy az a Deák Ferencz-féle alapelmélet, a melyre nézve minden titkolózás nélkül kijelentem, hogy feltétlenül osztom és helyeslem, hogy tudniillik Magyarország jövendője legalább ezen államalakulatban, különösen a perszonál-union nyugvó államalakulatban attól függ, hogy Ausztriában a föderaczio szláv állameszme diadalra ne juthasson, mondom, én ebben a kérdésben Magyarországnak nemzeti, faji és állampolitikai jövendőjét látom. És mit látunk ezzel a ténynyel szemben? Én sokszor hozom ezt fel, de úgy látszik, ritkán találok meghallgatást. Az minden kétségen kivűl áll, hogy Ausztriában jelenleg a Thunkormány kizárólag a szláv többségre és a föderalisztikus eszmékkel szaturált olyan képviselőkre támaszkodik, a kik csupán zurrogatumként veszik maguk mellé a klerikális ultramontán elemeket odaát Ausztriában. Tehát, t. ház, odaát szemben állunk minden kétségen kivííl álló oly transzfiguráezióval, a mely a mi eddig|lefektetett politikai hitvallásunk alapelveivel homlokegyenest ellentétben föderelasztikus íendencziák szolgálatában áll. Nem akarok én most ezen mélyreható kérdéssel apró részletekig foglalkozni, mert ez oly kérdés, a mivel a háznak alig van tagja, a ki tisztában nem volna,, és a ki ezen dologgal ne foglalkoznék, hanem rá akarok mutatni oly dolgokra, a melyek azt jelentik előttem, hogy a Bánffy-kormány az egyéneknek, az embereknek minden egyéni tradicziói ellenére, (Halljuk! Halljuk!) — és én itt Bánffy egyéniségéről beszélek — az 8 egyéniségének minden tradicziói és a parlamentben tett nyilatkozatai ellenére segédkezet nyújt arra, hogy a Thun-kormány, a mely ily föderalisztikus irányú szláv elemekre támaszkodik, a mi 67-iki alkotmányunkkal, sőt az osztrák alkotmánynyal is ellenkező módon, a 14. §. alapján, alkotmányellenesen kormányozhasson ; és hogy a magyar kormány tudva vagy nem tudva, de tényleg oly propagandának nyújt segélyt, a mely, meggyőződésem szerint, Magyarország állami, nemzeti jövendőjét örök időre veszélyeztetheti. És mit látunk? Én ezen felfogásomnak erős bizonyítékát találom a napokban történtekben, még pedig a magyar szent korona területén, a mikre nézve szinte megdöbbenek, hogy semmiféle ellenakcziónak sem híre, sem nyoma. Mi történt, t. ház, a napokban? Terzatto községben, a Susák feletti hegységben van egy kaszinó, nem voltam ott, de tudom, a hol összejöttek az osztrák, tehát idegen külföldi képviselők a horvát országgyűlés jobbpárti tagjaival és ott egy formális gyűlést tartanak, azon egy szövetséget kötnek a nagy horvát birodalmi államnak megvalósítására, illetőleg a dél-szláv három-egy
