Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-343

343. országos ülés 1898. október 26-án, szerdán. 3Q7 Valamikor a túloldalon — és ezt kötelességem kijelenteni — a választások megtörténte után azt hánytorgatták, hogy ezen az oldalon talán volnának olyanok, a kik nemzetiségi velleitásokkal vannak eltelve és valami nemzetiségi alapon választattak meg. Mondhatom, tudjuk mindannyian, hogy a kormánypártba a legnagyobb tömegeket a nemzetiségek liferálták, (Úgy van! a szélső baloldalon.) olcsóbb, vagy drágább áron, kevesebb, vagy nagyobb véráldozattal, kisebb vagy nagyobb számú fegyverek alkalmazásával. És hogyan? Hát rendszerint a nemzetiségi területeken a kormánypárt, eltekintve a szokásos eszközök alkalmazásától, azzal is fellépett, hogy a meglevő nemzetiségi állapotok előtt szemet fognak hunyni, akár vonatkozzanak az egyházra, akár vonatkozzanak az iskolára, azoknak ügyeire, ha összeütközésbe jön a tételes magyar törvényeinkkel. Ilyen két levelet olvastam (Halljuk! Halljuk! balfelől.) az egyik vidéki lapban, névszerint a Szegedi Naplóban a választások lezajlása után, a hol névaláírással, nemzetiségi vidéken levő választókerületből kinyilvánították a szegedi lapban, annak a nagy környéknek, hogyan történt náluk a kormánypárti választás nemzetiségi alapon. Két levél jött 1896. novemberében és októberében a Szegedi Naplóban. Jelezve volt, hogy a többi közt a kormánypárti jelölt Ígéretet tett a nemzetiségi iskolára nézve, a hol állami szempontból hiányok voltak, hogy szemet fog hunyni és ha talán valaki előhozná ezt a törvényhozásban, ő majd gondoskodni fog arról, hogy ez az állapot megmaradjon és ne változzék. Tisztelt ház! Ezen dokumentumokat olvastam; de különben is tudjuk mindannyian, hogy a kormánypárt javarésze nem magyar vidékről jött, hanem a nemzetiségi vidékekről, majdnem kizárólag. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Természetes dolog, az ilyen mintaválasztásnak mi volt a következménye. Más nem lehetett, mint az, hogy győzött a három millió, győzött a szurony, győzött a presszió, győzött a nemzetiségi simogatás; győzött minden meg nem engedett törvénytelen eszköz, kevés kivétellel Ennek pedig az lett aztán az áldozata, hogy olyan emberek buktak el, a kik méltó díszei lehetnének még a Bánffy kormányzata alatt levő háznak is. Mert mi nem ő érette vagyunk itt, hanem a nemzetért, hogy azt felvilágosítsuk, helyette az ellenőrzést gyakoroljuk. Elbuktak olyan emberek, a kiknek valóban tehetségük, tiszta jellemük, lángoló szivük van, a kik nem félnek a korrupeziónak bármekkora áradásától, a kormány bárminő támadásától. (Úgy van! Úgy van! a szélső báloldalon.) Elbukott egy oly vezér

s mint Ugron Gábor, a ki az ellenzéken lánglelkével és igazi tehetségével pótolhatatlan (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) és elbuktattak másokat. Hát miért nem buktattak el mindnyájunkat, hisz egy millióval több vagy kevesebb, az mit sem határoz? Miért nem üttettek le valamennyiünket, hisz nincs itt ránk szükség, (Ügy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) hogy itt beszéljünk, a honnan az igazság elől, ha talán a lelkiismeret egyikmásik előkelőbb vezéremberilkben felébred, kimennek, a másik diskurál, a harmadik alszik, a negyedik olvas, a legvégén pedig — szavasnak. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Az ilyen parlament valóban nem érdemel meg egy olyan embert, a minő az én vezérem, Ugron Gábor, a ki sokkal tisztább ember, semhogy karöltve járjon a korrupezióval. Elbuktatták az olyan embereket, mint Beöthy Ákos és egész sorozatát a puritán embereknek. Ivánka Oszkár: Ezek nem népszerűek, de Arányi népszerű! (Mozgás és zaj. Elnök csenget.) Polónyi Géza: Majd fizetünk az egri választásért és a többiért ! (Zaj a szélső baloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Hagyják kibeszélni a szónokot. (Derültség.) Várossy Gyula: Ezekből konstatálható, hogy ebben a házban nem annyira tehetség kell, mint szavazat. (Úgy van! Úgy van! a balés szélső baloldalon.) Ez kell a magyarnak: szavazat. (Helyeslés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) Holló Lajos: Csak szavazzanak, lesz módjuk benne! Várossy Gyulai A kormány politikai bíínlajstromából fel kell még egyet említenem, hogy a keret tökéletes legyen, a melyben majd meg fogom később rajzolni, — mint említem — ha a kitűzött idő bői telik, (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Magyarországnak s a magyar parlamentnek mai képét, a melynek szerzője Bánffy Dezső báró miniszterelnök, a kinek segédjei a kormány többi tagjai s a tiszta választás által bejutott nagy többség. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) A kormánynak, mely főkép egy emberben nyilatkozik meg, a miniszterelnök úrnak szívén kellene viselnie a nemzet érdekeit, ezeknek alája kellene rendelnie minden önérdeket, hatalmi törekvést és egyedüli czélja, életérdeke a nemzet és egyes osztályainak boldogulása kellene, hogy legyen. A jelenlegi kormány nem ezt nézi; ellenkezőleg, a mint állítottam, hogy a szavazó polgárokat hogyan nyerje meg, hanem azt nézi, hogy tegye kezét a katholikus és nem katholikus szegény lelkészekre, hogy ellentétbe tegye a magasabb egyházi hatóságokat és püspököket az alpapsággal, hogyan tartsa sarokban a kongruával, az autonómia kérdésével a szűkölködő papságot. A kormány nem azt nézi, hanem, hogy a jó kortes papokat hogyan vezesse előmenetelre; nem azt 39*