Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.
Ülésnapok - 1896-343
294 3 * 3, országos ülés 1898. október 36-án, szerdán. a kik felszólaltak a napirendi vita alkalmával. Sikerült. A miniszterelnök úr nyilatkozott. De nyilatkozása után a sötétség ég a homályosság nem oszlott el; egész új fogalmat hozott a parlamentbe; hogy ő nem akar beugrani, ő nem akarja a sajtot a szájából kiejteni. Senki nem kivánja az ő sajtját, senki nem akarja, hogy ő ott ugorjék, a hol árok nincsen, de igenis, akarjuk a fényt és világosságot, ezt akarjuk, a mit ő neki közölni kell, a mit kötelessége közölni, mert tagjai vagyunk az országos törvényhozásnak; kötelessége velünk közölni azt, hogy e fontos kérdésben hogy állunk. Nem a sajtot akarjuk, nem azt, hogy hogy tud ugorni; mondja meg, hogyan állunk, ezt akarjuk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És ő ezt nem teszi, pedig ki volt jelentve, a mint említem, hogy addig az indemnityt nem is akarjuk tárgyalni, annál kevésbbé elfogadni Sőt mi több, egy része, midőn kijelentette, hogy az indemnity tárgyalásába bele nem megy, mi, kik a közjogi ellenzék oldalán ülünk, még többet is kijelentettünk: kijelentettük azt általában és részleteiben, hogy az indemnitynek a tárgyalásába nem megyünk bele addig, míg az országot érintő, az országnak életerejét lefogó legfontosabb kérdés nem fog itt tárgyaltatni, tudniillik a kiegyezési törvényjavaslatok. Tehát bennünket a kormány által teremtett kényszerhelyzet vitt odáig, hogy minekünk már ily parlamentáris fegyverekhez kellett ez alkalommal is nyúlnunk, a napirendi vita alkalmával felvetve a bizalmi kérdést és azért ennek a konzequencziája feltétlenül a kormányt terheli; a kormányt terheli, mert két rövid kérdésre nem válaszolt, terheli azért, mert az országban a nyugtalanságot, az idegességet meg nem szüntette, csillapítani nem törekedett, tehát ezért a kényszerhelyzetért, a mely előállott, részünkre a felelősségnek még csak árnyéka sem hárul, hanem visszahárítjuk azokra, a kik okai a parlament ezen valóban nem egészen helyeselhető, de még mindig törvényes küzdelmének. Röviden lehetett volna, t. ház, ezen segíteni, igen röviden. Az egész nyár, az évnek a dereka ezekkel a tárgyalási dolgokkal telt eh Láttuk, — utoljára a jóhiszeműséget senkitől meg nem tagadhatjuk, — kinek-kinek magának meg van a jóhiszeműsége s a mit én talán jónak vélek, azt a miniszterelnök úr nem tartja jónak, felfogás dolga, neveltség dolga, szóval, ez egy egyéni nézet. De midőn láttuk a miniszterelnök urat folytonosan Bécsben és Ischlben antikambrirozni, konferencziázni, felszaladni és ide-oda utazni, bizonyára nemcsak sajtot ettek, hanem diskuráltak is az ország dolgairól. És mi arra vagyunk kíváncsiak, sőt kötelességünk tudni, hogy a törvényhozás további működésében alaposan részt vehessünk, hogy ennek a sok járkálásnak, konferálásnak, mindenféle érintkezésnek és egyezkedésnek voltaképen miféle reális eredménye van, ha ugyan van egyáltalában eredménye. Még mindig sötétség, homály uralkodik úgy ezen, mint a túlsó oldalon, talán magánál a miniszterelnök úrnál is. Mi tehát bizalmi kérdésnek tekintjük elsősorban is az iudemnitás kérdését és épen a kormány mulasztása folytán jutottunk abba a helyzetbe, hogy a kormányt nyilatkozásra akarjuk kényszeríteni azon kérdés felől, a melyért a nemzet előtt felelős és míg a kormány ezen, a nemzet életét legközelebbről érintő kérdések, ben világosságot s tájékoztatást nem nyújt, addig semmiféle más tárgyalásba be nem bocsátkozunk, hanem követeljük, hogy a kiegyezési törvényjavaslatokat terjeszszék elő és kezdjük azonnal tárgyalni. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Nyilatkozzék pedig a kormány arra nézve, hogy mivel az 1898 : I. törvényczikk alapján az ez éven túli újabb provizórium lehetősége ki van zárva és ez év végéig május elseje óta már kellett volna tárgyalni a kiegyezési javaslatokat: hajlandó-e oda hatni, hogy a kiegyezés ügye úgy döntessék el, a mint azt az 1867 : XII. törvényczikk 68. §-a imperative előírja, tudniillik az önálló vámterület alapján. Kívánjuk a világosságot, azonban a kormány hallgat, a miniszterelnök úr a kérdések elől fizikailag és erkölcsileg is kitér, a mennyiben hol elmegy a tárgyalásokról, hol idebent van ugyan, de egyáltalán nem nyilatkozik. Ezért nem vagyunk bizalommal iránta és ezt a napirendi vitában a legnagyobb mértékben nyilvánítjuk is: a kényszerhelyzetnél fogva, parlamentáris fegyverek tisztes alkalmazásával a legszélesebb mederben, a legnyíltabb férfiassággal küzdünk tovább, nem az állami gépezet, hanem az e mögött lappangó kormányrendszer, a Bánffyizmus ellen. Talán azt kérdezhetné valaki a ház tagjai közül, hogy a kormány, ha épen meg nem érdemli a bizalmat, nem csupán politikai taktikából hallgat-e és azokat az eredményeket, melyek a kiegyezési és quótakérdések körűi mutatkoznak, nem akarja koczkáztatni azért, mert különben az általa kitűzött czél meg volna nehezítve. Ha valaki kétségbe vonná azt, hogy a kormány, illetve a miniszterelnök, a ki egy személyben képezi majdnem az egész kormányzást általánosságban, magát az egész kormányt jóhiszeműségénél fogva nem pótolhatja, ám legyen az ő hite szerint; én úgy hiszem, a túloldal így gondolkozik. Ez szalválhatja az ő lelkiismeretét, azokat a kötelességérzeteket, a melyeket minden egyes képviselőnek éreznie kell úgy a túlsó, mint ezen az oldalon. De mi eltekintünk most már az indemnitás bizalmi kérdésétől, eltekintünk attól, hogy a kiegyezési kérdésekben miért nem
