Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-343

292 3Í3, wsatágoe ülés 1898. október 26-án, szerdán. erről az oldalról felszólaltak, valamennyien azt vitatták, azt bizonyították, sőt már be is bizonyították, hogy az indemnitás kérdése elsősorban bizalmi kérdés és azután domborodik ki az az oldala, hogy az az állami gépezetnek közigazgatási módját és lehetőségét nyújtja. Magam is csak így fogom fel a dolgot, hogy az indemnitás elsősorban nem egyéb, mint a bizalomnak egy igen fontos kérdése. Mert az nemcsak az állami gépezet továbbműködését foglalja magában, nemcsak azt jelenti, hogy a kormánynak most négy hónapra adunk felhatalmazást, hogy a rendes költségvetésen kivűl beszedje az állami adókat és jövedékeket és fedezze a kiadásokat: hanem az is megvan benne, hogy e költséget hogyan kezelje? Benne van az is, hogy a kormánynak további négy hónapra életet adunk, annak a kormánynak, melyhez nekünk, kik tisztán léptünk a parlamentbe, egy pillananatig sincs bizalmunk. Midőn azt jelentem ki, hogy a kormány iránt ninos bizalmunk s midőn az állami gépezetről beszélünk, voltaképen mit szándékozunk akkor? Talán meg akarjuk az állami gépezetet akasztani, hogy az ne működjék. Voltaképen nem az állami gépezetről kell itt beszélni, hanem a kormányi gépezetről, a hatalmi rendszerről. Igenis, ezt a rendszert meg akarjuk akasztani és az állami gépezet további működésére egészségesebb irányú, tiszteségesebb, elvi felfogással biró kormányférfiakat akarunk ültetni. Nem az állami gépezetet akarjuk megakasztani, hanem az állami gépezet alatt értett korrupt kormányi gépezetet félretaszítani. (Tetszés halfelöl.) Ep azért előttünk igen fontos dolog, hogy az állami adók és jövedékek hogyan használtatnak fel? Itt különösen elvi állásponton áll a függetlenségi és 48-as párt, a mennyiben mi ahhoz sohasem járulunk, hogy az állami jövedelmek oly irányban adassanak ki, mely x\usztriában a hadsereg és egyéb közös intézmények költségeinek fedezésére vezessen. Ez nekünk is elvi álláspontunk, a melynél fogva az indemnitáshoz hozzá nem járulunk. Annak okáért, midőn az indemnitást nem akarjuk napirendre tűzetni, sőt midőn az azt czélzó napirendi vitában résztveszüuk, akkor a legnagyobb mértékben fejezzük ki a kormány iránti bizalmatlanságunkat, hitünknek, reménységünknek a megfogyatkozását azon iránynyal szemben, melyet a kormány képvisel. Épen azért ezt a kényszerhelyzetet, bár nem örömmel elfogadtuk. Kényszerítve volt az ellenzék elfogadni azon nagy mulasztások folytán, a melyeket a t. túloldal és a kormányzat elkövetett, hogy kényszerítsük a parlament által megengedett eszközökkel arra, hogy lehetőleg a törvényes utat és módot tartsa meg. (Úgy van! Úgy van! balfelől) Mert tény az, hogy nagy események előtt állunk. Senki el nem tagadhatja azt, hogy az alkotmányosság harminczegyedik esztendejében azon időponthoz jutottunk, a mely, ha a kormányzat politikailag elves és tisztességes emberek kezében volna, Magyarországnak egy új korszakát jelentené, a jobbrafordnlást. Nagy napok előtt állunk, a melyek eseményei elé, a menynyiben az országban a nagy korrupczió és züllöttség közepette az érdeklődés kellő mértékben még megvan, minden oldalról várakozással, a legnagyobb figyelemmel, sőt érdeklődéssel tekintenek. Ezek az események a kiegyezés, a quóta, szóval a gazdasági különállás, a mely államunknak egy egész új útra való térését jelentené. Ezekre nézve mit láttunk, mit tesz a kormány ? Hogyha ott egy valóban kötelességét tudó és azt teljesíteni akaró kormány ülne, az úgy járna el, hogy ezen nehéz időkben, ezen várakozásteljes napokban 'arra a homályra, mely ezen eseményeket fedi, ezen nagy napok nehézségeit megkönnyítendő, azokra az állapotokra és faktorokra, melyeknek megnyilatkozásától és teljesülésétől jövendőjének jobbra való válását várja az ország, fényt hintene. Ezt a fényt, ezt a világosságot, ezeket a magyarázatokat és megnyugtatásokat várja az ország, várjuk mi eme nehéz napokban. A mi kormányunk mit csinál? Megmondták mások, én is megmondom. A mi kormányunk bujkál, kitér a kérdések elől s olybá veszi a mostani napokat is, az Í898. évnek végén, mintha ép oly közénséges szürke napok lennének, mint a többiek, mintha semmiben sem különböznének a múlt századbeli Mária Terézia korszakbeli szürke hétköznapoktól, midőn a nemzeti érzület tespedett. A kormány ezeket a fontos és drága napokat csak szerdának, Csütörtöknek tekinti, míg a nemzet a fejleményeket várja és a nemzet képviselői hiába kérik a felvilágosítást. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) A kormánynak csak szerdája, csütörtökje, péntekje és a napirendvitát befejező legközelebbi hétköznapja van. így tesz a kormány a helyett, hogy tisztán, világosan, őszintén nyilatkoznék, a mint azt a kormányzat igazi formájának megfelelőleg a miniszterelnöknek tennie kellene. Sőt e helyett különbeket is cselekszik a hallgatáson kivűl. Nagyon jól tudja mindenki, hogy Magyarország gazdasági életébe vágó dolgokról van szó. Arról tárgyalunk, azon esemény elé nézünk, hogy vájjon gazdaságilag külön váljunk-e. Ez nem csupán azokat érdekli, a kik e házban megjelennek ; ezek a nagy közgazdasági és fináneziális kérdések érdeklik a magyar földmívelőt, a gyári és kézműiparost, a kereskedőt, szóval az egész magyar társadalmat, annak egyes osztályaiban és rétegeiben. Ha a kormány tudná kötelességét, akkor, ha nekünk nem is teszi meg azt, a mi egyenes, férfias, nyilt felszólalásunkra, megnyug-