Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-339

339. országos ülés 1898. október 20-án, csütörtökön. 233 Ausztriába menne, — feltéve azt a hóbortot, hogy lenne egy vámháború a közös hadsereget feutartó nemzetek között, — oda mindenesetre magyar búza menne ki. Ez csak világos dolog. És, t. ház, akadnak emberek, a kik ilyen rémítgetéssel, hogy a magyar búza ilyen és ilyen veszélyben forog, elhitetik a magyar gazdával azt, hogy az egyedüli üdvösség a Bánffy-kormányban van. Nem szándékozom a tarifakérdésre, a relácziókra áttérni, csak annyit jelzek, hogy sokkal fontosabb a valuta-kérdésnek rendezése az ország közgazdasági szempontjából, mint a most uralkodó kérdések. S ez a kormány 1896, óta arra, hogy a valutát rendezze, abszolúte semmi, de semmi lépést nem tett. Hát ne beszéljen a közgazdasági érdekek vedel mezeséről az az ember, a ki a közgazdasági élet legelemibb alapfeltételeit, a valutarendezés kérdéseit nem képes kezébe venni. És látjuk azt, t. ház, a míg Ausztriában megtörtént a közös vámterület mellett is 800.000 forint földadó-leszállítás, a míg megtörténhetett a közös vámterület mellett is, hogy a trieszti iparnak adómentességet biztosítottak, a mikor megtörténhetett a közös vámterület fennállása alatt az, hogy Tirolban a magyar gabonától vámot szedtek, pedig a gazdasági szerződés értelmében minden kétséget kizárólag ki van mondva, hogy a közös vámterületet közbenső vámokkal feszélyezni, vagy pedig lokális vámokkal terhelni és a behozatalt az egyik helyről a másik helyre lehetetlenné tenni nem szabad és t. ház, daczára annak, hogy a tiroli lokális vám nem egyéb, mint a Tirollal szemben felállított közbenső vámvonal, még pedig a leginpertinensebb prohibitiv vámmal, mert törvényszegéssel áll fenn, akkor a magyar kormány nem hogy arra az álláspontra helyezkedett volna, hogy a mit az osztrákok évtizedek óta a magyar gabonakereskedelem megkárosításával zsebrevágnak, azt fizessék vissza, hanem csak arra szorítkozott, hogy legalább a jövőre ezen vámok töröltessenek el, és láthatjuk, hogy még az is kérdéssé vált ma, hogy vájjon keresztül tudja-e azt vinni? Ez nem az én ideálom, t. ház, hogy ily gazdasági rendszer tartassék fenn azzal szemben, a ki napról-napra egyebet sem tesz, mint ócsárol, rágalmaz és gyaláz minket. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Nemcsak mi hirdetjük, hirdetik Ausztriában is, hogy az a Monarchie auf Kündigung jóra nem vezethet. Régen mondjuk azt, t. ház, hogy az 1867 : XII. törvényczikk nem alkalmas arra, hogy az messze jövendők számára a két államnak együtt való boldogulását úgy biztosítsa, hogy abból a nemzetek számára szabadságfejlesztő és gyarapító jövő váljék. És erre nagyobb bizonyíték nem kell, mint a báró KÉPVH. NAPLÓ. 1896-1901. XVII. KÖTET. Bánffy Dezső kormányzata, a ki alatt 1895 óta, ime most már három év óta, egyéb sem folyik, mint a két állam kormányának az a furfangos törekvése, hogy egyik a másikat lefőzhesse, magyarán mondom: rászedhesse. Folyik a harcz úgy, hogy Ausztriában a törvényhozás termeiben a bizottságokban és azokon kivííl rablónak, csalónak, alávalónak, mindennek elmondják a magyart; de azután ugyanezektől az emberektől elvárják azt, hogy akkor, midőn a közös hadseregnek swarczgelb, feketesárga, kétfejűsasos zászlója alatt riadót fúj a német trombitás, hogy ez a rablónak, alávalónak és mindennek leóesárolt magyar ember az önfeláldozásnak teljes mértékével koczkáztassa életét azért az emberért, a ki most mint bajtárs áll mellette, hogy megvédelmezzék együtt a közös zászlót. Hát lehetséges-e az, hogy két nemzet között, a melyek egymásra vannak utalva, oly állapotok tartassanak fenn, hogy az egyik kormány is hirdesse, a másik kormány is hirdesse, hogy az a kiegyezés, melyet most csináltunk, sokkal jobb, mint a 67-iki, hogy az osztrák kormány Ausztriának, a magyar kormány Magyarországnak hirdesse, hogy ez a kiegyezés jobb, mint a 67-iki? Hát melyik csalta meg a másikat, t. ház? Vagy jobban mondva, melyik csal meg bennünket? (Derültség és felkiáltások a szélső baloldalon : Mindkettő l) Ily állapotok nem lehetnek alkalmasak arra, hogy Deák Ferencz alkotása, különösen oly viszonyok közt, mikor azt lábbal tiporja minden kormány és különösen a Bánffy-kormány, messze jövő szamára biztosítékot alkothasson arra, hogy itt Európa közepén létezzék egy állam, mely az osztrák dinasztiának jogara alatt messze jövendők számára biztosítsa a két államnak egymás mellett való testvéries, békés és boldog megélhetését abban a tudatban, hogy az egyik is, a másik is szabadsági intézményeinek és intézményes biztosítékainak oltalma alatt fejthesse ki erkölcsi, hazafias és társadalmi önállóságát, úgy, hogy mindegyik boldogulhasson egyformán, a nagy monarchiának közös czéljai és a dinasztiának dicsősége érdekében. Ez a rendszer, a melyet önök most fentartanak, nem erre vezet, hanem arra, hogy a mit Osztrák-Magyar monarchiának nevezünk és a mely nemcsak tiz évi felmondásra, hanem tiz évi részesede'sre alapíttatott, ma már kell, hogy összedőljön és összedől majd rajta a trón is, mert ilyen intézmények nem alkalmasak arra, hogy, a mint mondám, népeknek, nemzeteknek és államoknak messze jövendőt biztosítsanak. (Igaz! Vgy van! balfelől.) Itt van az 1867: XII. törvényczikk. Önök hirdették, hogy ez megmásíthatatlan. Vegyék ma kezükbe az 1867 :XII. törvényczikket és az mint rongy marad az önök kezében, mert nincs benne 30